BARANGOLÁS

Minden pillanat mindenkor egy újabb csoda

Vianney Szent János gondolatai

2010-08-31 11:57 kedd#

2010. augusztus 01.
A kereszt átöleli a világot: átöleli a világ négy táját, mindenkinek jut belőle egy kicsi.

2010. augusztus 02.
Nem képes ez a föld kielégíteni a halhatatlan lelket, mint ahogy nem képes jóllakatni egy falat kenyér a kiéhezett embert.

2010. augusztus 03.
A tiszta lélek hasonló a szép gyöngyhöz. Amíg gyöngykagylóban rejtőzik a tenger mélyén, senki sem csodálja meg. De hogyha napfényre hozzák, ragyog és magára vonja az ember tekintetét. A tiszta lélek is most rejtve van az emberek előtt, de az örökkévalóságban napfényben fog ragyogni az angyalok előtt.

2010. augusztus 04.
Gyakran gondolok arra, hogy ha nem is lenne mennyország és örök élet, akkor is kellően nagy boldogság lenne, hogy ezen a földön szerethetjük Istent, szolgálhatunk neki, és tehetünk valamit az Ő dicsőségéért. (Ezt néhány nappal halála előtt mondta.)

2010. augusztus 05.
Milyen nagy is a papi méltóság! A pap is csak az égben fogja megérteni nagyságát. Ha itt a földön megértené, belehalna; nem a félelem, hanem a szeretet miatt…

2010. augusztus 06.
Mire volna jó nektek egy arannyal teli ház, ha senki sem tudná kinyitni az ajtót? Az égi kincsek kulcsa a papnál van; ő nyit ajtót, ő a jó Isten sáfárja, javainak kiosztója.

2010. augusztus 07.
Napközben gyakran kell kérni a Szentlélek világosságát. Ó, mily nagy szükségünk van rá, hogy megismerjük szegény magunkat!

2010. augusztus 08.
A tiszta lélek szép rózsa; a három isteni személy leszáll a mennyből illatát élvezni.


2010. augusztus 09.
Mily sokat jelentünk, és mégis semmit! Semmi sem nagyobb az embernél, mégis ő a legkisebb. Semmi sem nagyobb nála, ha a lelkét nézzük, és semmi sem kisebb, ha a testét.

2010. augusztus 10.
A jó keresztények, akik dolgoznak lelkük megmentésén és üdvösségükön, mindig boldogok és megelégedettek. Már előre élvezik a mennyország örömét, és boldogok lesznek az egész örökkévalóságon át.

2010. augusztus 11.
Aki a kereszt felé megy, az a kereszttel ellentétes irányban halad: találkozik vele, de örül ennek a találkozásnak; szereti a keresztet, bátran viseli. A kereszt pedig egyesíti őt a mi Urunkkal, megtisztítja, elszakítja ettől a világtól. Kiemeli szívéből az akadályokat és úgy segíti áthaladni az életen, ahogyan a híd segít átjutnunk a túlsó partra.

2010. augusztus 12.
Olyan a kereszt az ég felé vezető úton, mint szép kőhíd a patak fölött, hogy át lehessen kelni. Azok a keresztények, akik nem szenvednek, csak gyenge, törékeny fahídon kelnek át, amely minden pillanatban leszakadással fenyeget lábuk alatt.

2010. augusztus 13.
Aki súlyos bűn állapotában van, az mindig szomorú. Hiába csinosítja magát, mégis unatkozik, semmi sem tetszik neki… Viszont, aki békében él a jó Istennel, az mindig megelégedett, mindig vidám. Szép élet, és szép halál!...

2010. augusztus 14.
Nézd csak az embert! Gyötri, hajszolja magát, feltűnést kelt, úr akar lenni mindenki fölött, azt hiszi, hogy ő valaki; szinte odakiáltja a Napnak: „Hordd el magad, majd én világítok helyetted.” Egyszer ez a kevély ember összeomlik egy marék hamuvá, amelyet elsodor a víz, patakon-folyón át, egészen a tengerig…

2010. augusztus 15.
Azt gondolom, hogy a Szent Szűznek csak a világ végén lesz nyugta, mert amíg a világ tart, mindenfelé hívják őt… A Szent Szűz olyan, mint egy sokgyermekes édesanya. Folyton azzal van elfoglalva, hogy egyiktől a másikhoz menjen.

2010. augusztus 16.
Isten mindenek felett bizalmat kér tőlünk. Amikor Őrá bízzuk minden gondunkat, igazságosságában és jóságában segítségünkre siet és megsegít.

2010. augusztus 17.
„Kérjetek és kaptok.” Egyedül Isten tehet ilyen ígéretet és tarthatja is meg.

2010. augusztus 18.
Jézus Krisztus készségesen teljesíti a mi akaratunkat, ha mi elkezdjük teljesíteni az övét.

2010. augusztus 19.
Lássátok csak, milyen jó a Szent Szűz! Nagy szolgája, Szent Bernát gyakran mondogatta neki: „Üdvözlégy, Mária”… - a jó Édesanya egy napon feleletet adott: „Üdvözlégy, Bernát fiam…!

2010. augusztus 20.
Igen, ha jól imádkozunk, parancsolhatunk égnek és földnek: minden engedelmeskedik nekünk.

2010. augusztus 21.
Lelkünknek az az ima, ami földnek az eső. Trágyázzátok a földet, ahogy csak akarjátok, ha nincs eső , nem ér az egész semmit!

2010. augusztus 22.
Az ember nem szokott belépni egy házba anélkül, hogy az ajtót nyitóval ne beszélne. A Szent Szűz a mennyország ajtónyitója.

2010. augusztus 23.
Testünk a pusztulás és a halál edénye; mégis inkább azon vagyunk, hogy ezt a testet elégítsük ki, mint hogy lelkünket gazdagítsuk, amely pedig olyan nagy, hogy semmi sincs hozzá fogható, semmi, de semmi.

2010. augusztus 24.
Van, aki ezt mondja a szegényeknek, ha egészséget lát az arcukon: „Naplopó vagy! Tudnál te dolgozni: fiatal vagy, erős a karod.” De honnan tudjátok, nem Isten akarata-e, hogy ez a szegény kéregetni járjon? Rosszallásotokkal így Isten akarata ellen zúgolódtok.

2010. augusztus 25.
Sosem szabad megvetni a szegényeket, mert ez a megvetés Istent éri.

2010. augusztus 26.
Akadnak, akik ezt mondják a koldusra: „Rosszra fogja használni!” – Használja, amire akarja. A szegény majd felel arról az ítéleten, hogy mit tett az alamizsnával; ti pedig arról feleltek, hogy adtatok-e alamizsnát, vagy nem.

2010. augusztus 27.
Ó, mily nagy is vagy te, ember! Isten teste s vére táplál és oltja a szomjadat! Milyen boldogság a jó Istennel egyesülve élni! Ez földi mennyország: nincs több kín, nincs több kereszt!

2010. augusztus 28.
Legyen bennünk Szent Ágoston szeretete, aki ujjongott magában, amikor erényes embert látott: „Legalább ő kárpótolja Istent, az én kevés szeretetemért.”

2010. augusztus 29.

Ó, mily nagy az ember! Úgy szeretette Isten az embert, hogy nem akarta az állatok hasonlóságára teremteni, hanem saját képére és hasonlóságára teremtette.

2010. augusztus 30.
A jó Isten igenis szereti, ha alkalmatlankodunk neki.

2010. augusztus 31.
Ha már meg vagyunk fosztva a szentségi áldozástól, legalább pótoljuk, amennyire lehet, lelki áldozással. Ezt minden pillanatban végezhetjük, hiszen úgyis állandóan vágyakoznunk kell a jó Isten látogatása után.

2010. augusztus 31. BENNED ÉLÖ SZAVAM ÉLET ÉS LÉLEK

2010-08-31 11:57 kedd#

BENNED ÉLÕ SZAVAM ÉLET ÉS LÉLEK

 

1992. április 18.

“Átkot szór és nem éri baj,
szája álnoksággal és hazugsággal tele,
nyelve alatt romlás és gazság rejtõzik.
A nádba bújva les, hogy az ártatlant orvul megölje,
szeme a szegényt fürkészi.” 1

Szegény, nyomorúságos eszközöm! Növekedj szeretetemben! Én vagyok az, aki téged örökbe fogad. Ezért maradj szeretetemben, és növekedj szeretetemben! Gazdagságomból fogsz táplálkozni, hogy kinyilváníts és megdicsõíts engem.
Lelkem áldottja, írd:
Ahol bizalmatlanság és racionális gondolkodás uralkodik, ott vita és veszekedés támad. Az ilyen emberek szellemileg sötétségben élnek és elidegenednek a Lélek mûveitõl. Leányom, õk még nem figyeltek föl szépségemre… A te szívedet arra választottam gyermekem, hogy írótáblám legyen, amelyre ráírhatom minden gyermekem számára szeretetem énekét. Szeretet-himnusszá alakítottalak. Nem csupán nyomtatott szó az én szavam, benned levõ szavam élet és Lélek. Igaz tanítást adtam neked. Ne bosszankodj azok miatt, akik végnélküli érvekkel jönnek hozzád, mindent betegesen megkérdõjeleznek és szavakon vitatkoznak. Ezeket az embereket zsákmányul ejtette a kísértõ. Helyet adtak a kísértõnek, mivel megengedték neki, hogy nagyravágyásukon keresztül kelepcébe ejtse õket. Tedd rá kezedet ezekre az emberekre, és áldd meg õket “az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”! Tisztelni és dicsõíteni fogsz engem.

 


1 Zsolt 10,7-8.


Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei 2010. április. 2.

 

Nagypénteki üzenet 2010. április 02.
2010. ápr. 2. Nagypénteken éjjel Szentségimádáson a Szentlélek így imádkozott bennem: „Ó Jézusom, Aki a keresztfán értünk meghaltál! Kérlek, hallgasd meg imám! Eléd hozok minden bűnös embert, akik süketek szavaid meghallására. Kérlek, teremts bennük halló fület! Te, Aki a süketek fülét megnyitottad, hogy meghallják a Te Igédet, nyisd meg a bűnösök lelkét, hogy befogadják Szent Evangéliumodat! Jézusom, most a megátalkodottakat hozom Eléd, akik megvetnek Téged, és nem akarnak hallani Rólad. Kérlek, ne vesd meg könyörgő szavam! Adj nekik kegyelmet, tisztánlátást, hogy megátalkodott szívük megtérjen, hogy őszinte bűnbánat által megtisztuljanak értünk kiontott drága Szent Véred harmatától, és új életre támadjanak.
Jézusom, Te vagy az út, az igazság és az élet. Kérlek, vezesd népedet az üdvösség útján, amely a Te követésed az önmegtagadás és a kereszthordozás útja. Kérlek, mutasd meg népednek az igazságot, amely a Te törvényedben van. Csak egy igazság van: a szeretet törvénye, amely az üdvösségre visz. A gyűlölet és a hazugság pedig a kárhozatba taszít. Kérlek, adj tisztánlátást, hogy meg tudják különböztetni a jót a rossztól, hogy felismerjenek Téged, a jó Pásztort, és engedelmeskedjenek Neked. Felismerjék a sátánt, a hazugság atyját, és megvessék azt. Jézusom, Te vagy az örök élet, mert Te feltámadtál a halálból, és mi is fel fogunk támadni, ha hiszünk Benned. Kérlek, add nekünk mindig ezt az élő hitet, hogy minden keserűség és nehézség közepette határtalanul bízzunk Benned, és kegyelmed erejével mindig felkeljünk eleséseinkből. Jézusom, Te az Atya jobbján ülsz, és onnan leszel eljövendő ítélni eleveneket és holtakat. Kérlek, add meg nekünk a kegyelmet, hogy a halál küszöbét bűn nélkül lépjük át, és az ítéletkor a Te Jobbodon állhassunk az áldottak között. Ámen.”

Az Úr Jézus: „Azt akarom, hogy ezt az imát sokan imádkozzák.”

A Szentlélek imája: „Drága jó Jézusom! Hálát adok Neked végtelen irgalmadért. Köszönöm a megváltás nagy művét, amelyet beteljesítettél a keresztfán. Jézusom, köszönöm a Te önfeláldozó szeretetedet, végtelen irgalmadat és jóságodat. Emberi elme képtelen felfogni ekkora szeretetet és lelki békét: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek.” Jézusom, Te azt ígérted: „Az Én békémet adom nektek, amit a világ nem adhat.” Kérlek, add nekünk a Te békédet, hogy ne átkozzuk ellenségeinket, hanem imádkozzunk értük. Ha igazságtalanság ér, ne lázadjunk, hanem nézzünk fel a Te keresztedre, és megtanuljuk, hogy a Te sorsodban osztozunk. Te azokat hívod meg erre, akiket kiválasztottál és megerősítettél. Kérlek Téged, add meg nekünk a kegyelmet, hogy amikor igazságtalanság ér bennünket, nagy bizalommal így kérjünk Téged: Jézusom, bízom Benned. Te gondoskodj, Te cselekedj! Jó Uram, ha ezt megengedted, biztosan azért tetted, hogy megdicsőülj bennünk. Kérlek, adj nekünk készséges szívet, hogy a megaláztatásokat békével tűrjük. Rólad vegyünk példát, és mindig mindenért hálát adjunk Neked. Azért, mert boldogok a lélekben szegények - övék a mennyek országa. Ámen.”

2010. augusztus 30. AZON AZ ÚTON TÉREK VISSZA, AMELYEN ELJÖTTEM HOZZÁTOK

2010-08-31 11:55 kedd#

AZON AZ ÚTON TÉREK VISSZA, AMELYEN ELJÖTTEM HOZZÁTOK

 

1992. július 22.

Uram, amíg ki nem engesztelõdünk, továbbra is megszentségtelenítjük Szent Egyházadat, és lassan, de biztosan romhalmazzá tesszük lelkünket. Vajon igazán Téged keresünk, amikor az EGYSÉGRõL beszélünk? Mikor jössz segítségünkre, és mikor térítesz észhez bennünket, hogy komolyan keressünk Téged? Hiszen arra használjuk nyelvünket, hogy hazudunk Neked, amikor csupán szavainkban akarunk EGYESÜLNI! Még meddig tehetünk próbára Téged anélkül, hogy közbelépnél? Ismételten kihívunk Téged. Te mikor teszel minket próbára?

Tanítvány, mondd utánam ezt az imát!

Könyörületes Istenünk,
mosolyogjon ránk Arcod,
egyesíts minket,
tekints le a mennybõl,
tekints megosztottságunkra,
amely most Egyházadban uralkodik!
Pásztorom! Sok bárányod pusztul el,
amint legelõt keres
az életben maradáshoz.
Halld meg az Egyház sóhajait!
Ez a megjövendölt, nagy hitehagyás
elrabolja Tõled gyermekeidet.
Add meg Egyházadnak
a dicsõség napját,
melyet egykor megjövendöltél,
hogy mindnyájan egyek lehessünk!
Uram, ne légy hallgatag,
és ne késlekedj tovább!
Jöjj! Jöjj!
Virraszd ránk a megígért napot!
Hadd hallja meg mindenki
fenséges hangodat!
Istenem,
Téged kegyesnek ismerünk,
hallgass meg és válaszolj nekem…
köszönetet mondok,
mivel tudom, hogy meghallgattál!
Amen.

Igen Vassulám, teljes szívedbõl bízz bennem! Higgy bennem! Sohasem foglak elhagyni… 1 Jézus komolyan rám nézett és a következõket mondta: Mondd ki, amit ki akarsz mondani!

Uram, ki másban hinnék és bíznék? Te vagy a Szent, aki mindenrõl döntesz, Te mindenható vagy, így hát hová mehetnék, ha nem Hozzád?

Mégis szabadon választhatsz. Még ha hûtlenné válsz is, én mindig hûséges maradok.

Jöjj! Írd: Rosszallom, ha valaki úgy viselkedik velem szemben, mint az idegen. A ti szívetekben állítom fel trónomat, hogy tiszteljétek Szent Nevemet, és felragyogtatom kis szívetekben fenséges mivoltomat. Az idõ majdnem lejárt. Segítségetekre jövök, eljövök hozzátok, ti elnyomottak. Azon az úton térek vissza, amelyen eljöttem hozzátok. Dicsõségben lépek városomba. Eljövök, ezért álljatok készen fogadásomra! Ó gyermekeim! Titeket hívlak!

Kiáltásom mindannyiatoknak szól, és a Föld alapjai megrendülnek hangomra. Még meddig alusztok? Mikor tértek magatokhoz közömbösségetekbõl és fásultságotokból? Ajtótok elõtt vannak már a csapások, és álmotokban fognak hirtelenül és kikerülhetetlenül meglepni benneteket! És ti még akkor sem vesztek tudomást róluk? De nézzétek, nézzétek, ki hajol le hozzátok, ki zörget szívetek ajtaján? Nyissátok ki nekem szíveteket, enyéim, mert Szentséges Szívem megszakad a szeretet-hiányban, ajkam kiszárad és kicserepesedik a szeretet hiánya miatt. Nyissátok ki az ajtót Szent Isteneteknek, és úgy vigasztaljátok meg õt, ahogyan Õ fog megvigasztalni benneteket. Ajtótok elõtt állok. Ne utasítsatok vissza! Fogadjatok el!

Ha megengeditek, hogy betérjek szívetekbe, forrást fakasztok bennetek, mivel lelketek elismert engem Szabadítótoknak. Megöntözöm sajnálatraméltó elhagyatottságotokat, virágozni fogtok és gyümölcsöt hoztok, mint a szõlõvesszõ.

Jöjj leányom! Én, Jézus megáldalak, mivel megengedted nekem, hogy igénybe vegyem kezedet.

 


1Jézus komolyan rám nézett és a következõket mondta:

2010. augusztus 29. EL KELLENE OLVASNIUK, HOGYAN MUNKÁLKODIK LELKEM (1 KOR 12,1-11) IGAZSÁGOSSAGOM K

2010-08-31 11:54 kedd#

EL KELLENE OLVASNIUK, HOGYAN MUNKÁLKODIK LELKEM (1 KOR 12,1-11) IGAZSÁGOSSÁGOM LELKE TÚLCSORDUL

 

1988. október 11.

Béke legyen veled!

Dicsõség legyen Istennek!

Kinyilatkoztatásom kezdetétõl fogva mondom neked, hogy Egyházam romokban hever, ezekbe a romokba viperák fészkelték be magukat, és belsejében készítettek otthont maguknak. Ó Vassula! 1 Mennyire szenvedek…! El kell jönnöm, le kell tekernem azokat a kígyókat, amelyek Szentségeim Legszentebbjét fonják körül, és el kell távolítanom õket az Egyházból. Ezután egészen újjá kell építenem Egyházamat… Gyermekem, nehéz és ijesztõ ennek a letarolt pusztaságnak a közepén élni, de éri közel vagyok mindazokhoz, akik szeretnek engem, és szeretettel tisztelik Szent Nevemet. Emlékeztetni akarom azokat, akik mennyei mûveimre taposnak, hogy én végtelenül gazdag vagyok. Valahányszor fellázadt teremtésem, követeket küldtem, akik Szavamat hordozták. Mert a lázadás pusztasággáváltoztatja azt a földet, ahol éltek. Bár a ti õseitek is lázadtak, az õ kételyeik sohasem voltak olyan súlyosak, mint a ti nemzedéketeké, amely még azt is kétségbe vonja, hogy üzenetekbenszólhatok kiválasztott angyalaimhoz. Gyermekem, Egyházamban vannak olyan szolgáim, akik azt állítják, hogy hisznek bennem, de visszautasítják isteni mûveimet, amelyeket ma ajánlok fel nektek, és amelyek a Szentlélektõl valók. Szárazságuk ítéli el õket, és az ítélet napján pedig én fogom õket megítélni! Ezeknek az embereknek vissza kellene fordulniuk a Szentíráshoz, és el kellene olvasniuk, hogyan munkálkodik Lelkem, és hogyan áldom meg azokat az adományokat, amelyeket választottjaimnak adok. Mind tõlem való. 2 Gyermekem, te és én, én és te, együtt megyünk keresztül ezen a pusztaságon. Ezt a halált hozó pusztaságot a racionalizmus, a hit hiánya, a szeretet hiánya, a szabad szerelem, a vágyak minden áron való kielégítése, a hiúság és a Szentlélek mûvei iránti harag teremtette meg. Makacs süketségük ítéli el õket. Aki visszautasítja a Szentlélek mûveit, engem utasít vissza, mert a Szentlélek és én Egy és ugyanaz vagyunk!… Ezek az emberek kiterjesztik a sivatagot, és õrködnek, hogy semmi se nõjön benne. Ha meglátnak egy virágot, vagy rátaposnak, vagy szándékosan magára hagyják és sohasem öntözik, hadd száradjon el, és így szabadulnak meg tõle… Igazságosságom kelyhe túlcsordul, és már érzik igazságosságom elsõ csöppjeit magukon. Mindössze annyit kérek ezektõl az emberektõl, különösen azoktól, akik nekem szolgálnak, de visszautasítják a Szentlélek mûveit, hogy imádkozzanak, imádkozzanak, imádkozzanak megvilágosodásért és erõsebb hitért! Jöjj gyermekem, szerezz nekem mindig örömet azzal, hogy megemlékezel szent jelenlétemrõl!

Mi ketten, Uram.

Szeretlek, igen, mi ketten.

Mi ketten.

Igen Szûzanyám.


1 Isten szenvedõ és fájdalmas hangon kiáltott.
2 Jézus arra kért, hogy jelöljem meg az 1 Kor 12,1-11 szakaszát.


Jézus Krisztus üzenete a magyar néphez

 

Szegény magyar népem, meddig követed még a hazugság atyját, az ellenség hangja miért kedves néked?

Én örök szeretettel szeretlek, irgalmas szívem rád vár, mikor térsz már vissza hozzám, hogy meggyógyítsalak, hogy a sötétség leplét levegyem rólad és meglásd a Világosságot, a fényt, mely felülről árad rád.

Nyisd ki szemedet és figyelj, áthaladok köztetek, hogy felébresszem szíveteket, hogy a halál árnyékából az életre vezesselek. Ha felismered látogatásom idejét, és hozzám térsz, kiemellek a sötétségből, a hazugság útját eltörlöm, és az Élet útját mutatom néked, hogy megmenekülj.

De ha te újból a sötétséget választod, én sem tudok segíteni rajtad.

Édesanyám szüntelenül könyörög értetek, nem hagyom, hogy anyai szíve hiába esedezzen értetek.

Felkelek, és cselekedni fogok!

Nyissátok ki szíveteket és fogadjatok be, hogy átalakítsam és termővé tegyem életeteket, hogy gyümölcsötök maradandó legyen.

Térjetek vissza hozzám és megváltozik történelmetek! Az Igazság fog uralkodni, és békesség lesz köztetek.

Kiálts hozzám te szegény és meghallgatlak, és jóra fordítom sorsodat. De ha te hallgatsz, ha változni nem akarsz, akkor miért segítsek rajtad? Önmagamért segítek, hogy sokan meglássák, élő és szerető Istenetek vagyok, aki irgalmas és hosszan tűrő.

Az idő letelt, felkelek, és cselekedni fogok. Szétválasztom a juhokat a kosoktól, a búzát a konkolytól, hogy kitűnjék, ki a megbízható, ki tart velem és ki van ellenem.

Alázatos és bűnbánó szívet adjatok, és én hozzátok költözök. Ámen.

Igei üzenet: Izaiás 62,1-12; 40,1-11; 1Kor. 14,1-5

Kedves Testvér! Az Úr Jézus kéri, hogy ezt az üzenetét minél gyorsabban terjesszük, mert közel van az ő áthaladásának napja.

Szalóki Katalin által 2009. július 29.

2010. augusztus 28. AZ ÖRDÖG GYŰLÖL TÉGED

2010-08-31 11:53 kedd#

AZ ÖRDÖG GYÛLÖL TÉGED

 

1990. október 30.

Vassula, törékeny kis teremtményem, tudod-e, hogy hány tövist húztál ki Szívembõl?

Nem tudom Uram.

Elég sokat ahhoz, hogy pihenést nyújts nekem, gyermekem. A te megteremtésed célja is az volt, hogy pihenést nyújts nekem. Én teremtettelek, és bár por és hamu vagy, nyugalmas pihenést találok benned. Fogadj el engem! Fogadd el, hogy keresztem van rajtad. Légy hálás érte! Gyermek, nézz ajkamra, és gondosan figyelj! Higgy, higgy és bízzál bennem!

Ismerem kimondhatatlan gyengeségedet, és tudom, hogy nélkülem nem tudod felemelni kisujjadat sem. Ezért választottalak téged. A gyengeséget választottam, hogy megmutassam a világnak erõmet. Van okom rá, hogy ilyen állapotodban választottalak téged.
Bennem bízzál, és belõlem merítsd erõdet! Emlékeztetni foglak, mennyire gyûlöl a Sátán téged. Ma érezted is karmait magadon. Igen! Hogyha hagytam volna, darabokra tépett volna téged. De te isteni védelmem alatt állsz. A Sátán minden percét arra fordítja, hogy célba vegyen téged és többi választott lelkemet.
Mondom neked: semmiséged és szegénységed által, törékeny teremtésem, tönkreteszed a Sátán munkáját. Öltésrõl öltésre felfejted hímzését. Féregnek nevezett, amikor megtudta, hogy választottam vagy. Igen, légy olyan mint a féreg, és õröld fel, tedd tönkre terveit. Érted? Én még férgeket is fel tudok használni mûveimhez… Igen, mint a féreg, õröld fel, tedd tönkre terveit. Megengedtem, hogy érezd gyûlöletét. Azért gyûlöl téged, mert az Atya szeret téged irántam való szeretetedért. Ez elképzelhetetlenül dühíti.
Boldog az az ember, aki nem veszíti el belém vetett hitét. Légy gyönyörûségemre lélek, és tölts el örömmel azáltal, hogy semmi maradsz!

2010. augusztus 27. EGÉSZ SZÍVEDDEL KERESS!

2010-08-31 11:50 kedd#

EGÉSZ SZÍVEDDEL KERESS!

 

Görögország, Rhodos, 1997. június 5.

(Ezt az üzenetet Isten az “Igaz élet Istenben” Társulat tagjaihoz intézte, akik itt találkoztak. Száznegyvenen jöttek huszonhárom nemzet képviseletében.)

Uram, a Te Szavad lámpás
a lábam elõtt,
jelenléted szívem
öröme és békéje.

Emberiség Megváltója,
mit tehetek,
amit szívesen lát szemed?
Milyen viszonzást adhatnék
Jahvenak, az én Atyámnak
irántam való nagylelkûségéért?

1 Béke legyen veled!… Hallasd hangomat a Föld határáig! Hallja meg és tudja meg mindenki, hogy gyengéd és könyörületes Isten vagyok!
Én népem, én tulajdonom, keress egész szíveddel és fordítsd el szemedet a világról! Emeld fel hozzám és nézz Teremtõdre!
Én mondom, a ti Teremtõtök, aki nagyon szeret titeket: A békét háromszorosan Szent Lelkemben fogjátok megtalálni. Hozzátok szóló szereteténekem az én ajándékom, hogy ezáltal több tudást adjak nektek, magamhoz vonzzalak benneteket, és megismerjetek mint Atyátokat.
Szívem áldott gyermeke! Maradj hûséges hozzám, és élni fogsz.
Ki az, aki utánam vágyódik? Jöjjön hozzám, én leszek az õ öröme, õ meg az én örömöm, kertem és mennyországom lesz.
Legyetek áldottak, akik az én Nevemben jöttetek erre a találkozóra és legyetek egyek a mi Egységünkben!.

(Valaki video-filmet készített, mialatt ezt felolvastam a csoportnak. Egyikük meg akarta nézni a filmet. Azt látta, hogy a mellettem lévõ asztalon álló ikonon a Pantokrátor velem egyszerre mozgatta a száját, míg én az üzenetet olvastam fel.)


1 A mennyei Atya szól:


(San Martino 85.4.7)
Teljes szíveddel szeresd az Atyát!
Szerettesd meg, mert Ő szeret titeket!
Hallgassátok a szavait és az Ő tanítását.



1998. szeptember 21.

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelméből. Ámen. Armin vagyok, ne félj!

Köszöntelek testvérem és testvéreim - kik az egy akol bárányai vagyok, Jézus Krisztusban - a mennyei Atya szeretetével, mert aki a Fiút - a második isteni személyt - szereti, azt szereti az én mennyei Atyám is, mondotta megváltó Uratok, Istenetek. És azt a lelket a Szentlélek Úristen kegyelmi ereje megerősíti, vigasztalja és szétosztja közöttük kegyelmének hét ajándékát, hogy szentek és feddhetetlenek legyetek, hogy felismerjétek Jézus Krisztusban megváltó Üdvözítőtöket, az utat és az igazságot és az örök életet a dicső szentháromságú egy igaz Isten irgalmas szeretete által.

Amen.

Imádkozzunk testvéreim Krisztusban. Dicsőség neked Istenünk, mennyei örök Atyám. Legyen áldott a Te szent neved, most és mindörökké. Dicsőíttessék meg a Te szent neved szent Fiadban; Jézus Krisztusban, hogy a Fiú is megdicsőíttessen az Atyában. Áraszd ki reánk szent Lelkedet, te dicső szentháromságú egy igaz Isten, hogy gyermekeid, kik a földön járják bűnbánó szívvel, erős akarattal életük rögös és tövisekkel teli útjukat, hogy meg ne inogjanak. Áraszd reájuk szent Lelkedet, az igazság lelkét és bölcsességet adj és tisztán lássák a gonosz kísértéseit, hogy Uram Jézusom a Te szemeddel lássanak, a Te száddal szóljanak és a Te szíveddel szeressenek. A tévelygőket, kik keresik, Istenüket ne engedd őket holt vágányra, hol a sátán papjai távútra vezessék minden jónak látszatával és akaratuktól megfosztja a lelkeket becsapva, hol a szelíd nyájból csordává alázzák őket. Ne engedd Uram Jézus Krisztus! Szabj határt a gonosznak, kísértőnek. Könyörülj azokon, kik lelkük mélyé keresik a jó utat, mert Uram és Istenem ezek Téged keresnek. Adj Uram jó pásztorokat, kik keresik a nyájat és elmennek azért az egyetlen egy után is, hogy megtalálják. Mert olyan ez a nemzedék, mint a pásztor nélküli nyáj Mikor Uram végignéztél a tömegen (írva vagyon az Újszövetségi Szentírásban) és azt mondottad; „Szánom a tömeget, mert olyan, mint a pásztor nélküli nyáj.” - és ez most is így van, most a kétezredik év küszöbén. Kevés, nagyon kevés Krisztus egyházában a hős -lelkű apostol, pedig mind az apostolok utódjának nevezik magukat. Elfelejtik a lelkekben építeni Isten templomát. Földi dicsőségre vágynak, hogy nevük fennmaradjon a földön. Mindez semmit nem ér, ha nevük nincs bejegyezve Isten országában az Élet Könyvében. Azért pedig mit sem tesznek, hogy lelkeket mentsenek Isten országa számára. Pedig mondotta Uratok, Jézus Krisztus apostolainak; „Emberhalászokká teszlek benneteket.” - ami a feladat! Hisz oly sokszor figyelmeztettelek benneteket, a lelkeket menteni kell!

Testvérem, és testvéreim! Imádkozzunk közösen. Mennyei Atyánk egy igaz Istenünk a dicső szentháromságban, könyörülj az emberen, az akol bárányait őrizd médd, hős szívet adj nekik, engesztelő imádságos lelket, hogy a lelkek halászai legyenek. Sokszorozd meg szent lelked kegyelmi erejét, hogy egyek legyenek benned, hogy amint Te egy vagy megváló Istenem az Atyával, úgy legyenek egyed benned. Imádkozzom Uram a tévelygőkért, az Isten-keresőkért. Áraszd reájuk Uram szent Lelkedet, bölcsességet adj nekik, felismerjék, hogy Te vagy Uram Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet, ki benned hisz, meg meghal is élni fog. Imádkozom a lelkek pásztoraiért, az apostolok utódaiért, kik betöltik Istentől rendelt hivatásukat. Mennyei Atyám, könyörögve készünk kegyelmeddel őrizd,, védd őket. Áraszd reájuk szent Lelked ajándékait a bölcsesség lelkét, az igazság lelkét, a tisztánlátás lelkét, az ékesszólás lelkét,mint már az előzőkben is kértelek Uram Jézus, hogy a Te száddal és szent Lelked erejével hirdessék akaratodat, a e szíveddel szeressenek, a te szemeddel lássanak, hogy mindent annak lássanak, ami. Ne annak, aminek látszik, hogy igaz ember-halászok legyenek, kik mentik a lelkeket Krisztus országa részére, hogy Krisztus keresztáldozata ne legyen az emberiség részére hiábavaló áldozat.

Most imádkozom azokért a pásztorokért, kik megfeledkeztek fogadalmukról, habár az apostook utádjának tartják magukat. Mit is mondott Uratok, Jézus Krisztus? „Aki közületek a legnagyobb, az legyen mindenkinek a szolgája.” Továbbá mondotta: „Én példát adtam nektek „ - tehát szolgálni jött, tanítani. Egy más alkalommal pedig: Aki követni akar, az vegye fel keresztjét és úgy kövessen engem.” Végezetül pedig mikor Urunk Jézus Krisztus beszélt és felhívta figyelmetek az utolsó Ítéletre. Mikor hatalommal és dicsőséggel jön a király; Krisztus Király. A jók a jobbján , a rosszak a balján állnak. A jóknak azt mondja a király: „Jöjjetek Atyám áldottai. Vegyétek birtokba az országot!” A balján levőknek pedig ; „Távozzatok tőlem az örök tűzre. És utána pedig bezárulnak a kapuk Isten országában. Jönnek és kopogtatnak és könyörögnek: Engedj be Uram! Kiszólnak: „Nem ismerlek benneteket” De Uram egész életünkben neked szolgáltunk. „Nem ismerlek benne-teket. Akikre vonatkozik, az értse meg, akinek füle van hallja, akinek szive van értse! Van még egy kevés idő. A kegyelem még záporozik a földre és vonuljatok vissza lelketek mélyére. Uratok Istenetek megváltó Üdvözítőtök lehozta ajándékát a földre az Atya szeretetét; a bűnbánat szentségét. Rettenetes áldozata árán megnyitotta az irgalmasság kapuját mindnyájatok előtt, csak a ti akaratotokon múlik. Kérem Istent, kérjétek ti is testvéreim, hogy az Isten szent Lelkének kegyelmi ereje bevilágítson a lelkükbe és üdvözítőjük Jézus Krisztus, az örökös főpap szemével lássák meg magukat annak, amik. És a bűnbánat szentsége betölti lelküket és nagy öröm lesz fent a mennyben. Amen.

Testvérem és testvéreim, imádkozni, imádkozni, imádkozni! Engeszte4lni, engesztelni, engesztelni. Ne a mulandóért gyötörjétek testeteket, lelketeket, hanem a maradandóért, hogy Uratok Istenetek kedvét találja benne. És semmitől sem féljetek! Olvassátok, olvassátok az Újszövetségi Szentírást, mert ezek Krisztus szavai. Olvassátok el újra, mi tanításotokra szolgál, mert én Uramtól kaptam, testvérem pedig tőlem. Armin.

Most pedig búcsúzom testvérem és testvéreim az Atya szeretetével, irgalmával Jézus Krisztus a ti megváltó Istenetek kegyelmével, a Szentlélek Úristen ajándékaival, mi lelketeket betölti az Igazság lelkével, ki reá vezet benneteket az igazságra, a bölcsességre és építi lelketekben Isten templomát.A szeplőtelen szent szűz, Isten anyja : a szeplőtelenül fogantatott mennyei édesanyátok Mária, a ti közbenjárótok Urunknál Istenünknél Szent Mihály főangyal védelmezzen benneteket Isten angyalai és szentjei imádkozzanak értetek. Én pedig Isten alázatos szolgája imádkozom érted, veled, értetek és veletek, Ármin.

2010. augusztus 26. LEGYEN AZ ÉN SZAVAM A TI LÁMPÁSOTOK! A MI SZÍVÜNKBEN KERESSETEK OLTALMAT!

2010-08-31 11:48 kedd#

LEGYEN AZ ÉN SZAVAM A TI LÁMPÁSOTOK!

 

1989. április 5.

Jézusom?

Én vagyok. Ó mennyire örülök az ilyen pillanatoknak, amikor akaratodat felajánlva jössz hozzám! Maradj velem, írok gyermekeimnek.

(Jézus az 1989. április 21-i találkozó részére írt üzenetet. Azt kérte, hogy olvassam fel az Efezusi levél 4,17-32 és 5,1-20 részeit.)

Béke legyen veletek! Én vagyok az Úr, én vagyok az Ige, és köztetek vagyok. Érezzétek jelenlétemet kis gyermekeim! Szentséges Szívem gyönyörûségét leli abban, ha mindannyian egybegyûltök.1 Az a szándékom, hogy tovább segítselek benneteket a szentség útján. Nem hagyom el azokat, akik még nem léptek rá ösvényemre, visszamegyek és megkeresem õket. Mindenkit vissza akarok hozni, és meg akarom mutatni nektek az igazságosság és a szentség ösvényét. Felemellek és hordozlak benneteket. Úgy nevellek benneteket, mint a gyengéd apa, és megtanítalak parancsolataimra. A Szeretet Lelkével teszlek gazdaggá benneteket. Én, aki a Szeretet Mestere vagyok, megtanítalak benneteket arra, hogy igazán szeressetek engem, és úgy szeressétek egymást,, ahogy én szeretlek benneteket, ez lesz elsõ lépésetek felém. Úgy tekintek rátok, mint kis gyermekeimre, akik még nem tudják, hogyan kell egyedül járni. Felétek nyújtom mindkét kezem, és ti az enyémbe teszitek kis kezeteket, és együtt, ti és én együtt lépünk néhányat elõre… Tudjátok, hogy már most mennyire örülök?2 Segítek nektek haladni és megszépítem lelketeket. A tökéletességre vezetlek titeket, ha hajlandók vagytok egészen megnyílni elõttem. Engedjétek meg, hogy megtanítsalak törvényeimre, és megmagyarázzam nektek, hogyan tartsátok meg parancsolataimat ! Mindazok számára megnyitom az erények kapuját, akik tanulni akarnak. Igen, én teszem saját kezemmel szájatokba gyümölcseimet. Ragaszkodjatok hozzám, és megmentelek benneteket ezekben a nehéz idõkben, amikor elszabadult a fúria, amikor sokan megzavarodnak, és nem tudják jobb kezüket megkülönböztetni a baltól . A gonosz lélek és a démonok ma még inkább ott vannak a Föld minden sarkában, mint valaha, és igyekeznek benneteket megtéveszteni. Csapdákat állítanak, hogy beleessetek. Ezért kérem, hogy szüntelenül imádkozzatok! Ne hagyjátok, hogy ellenfelem alva találjon benneteket! Legyetek éberek ezekben a napokban! Ne hagyjátok, hogy üres sarkot találjon bennetek, hanem töltekezzetek az én szavammal, az én szeretetemmel, az én békémmel, az én erényeimmel! Jöjjetek, és fogadjatok gyakran engem a kis fehér Szentostyában, tisztaságban , nehogy kísértésbe essetek! Szüntelenül imádkozzatok! Sokkal jobban tudom, hogy mire van szükségetek, mint ti magatok, még mielõtt kértétek volna. Ismerem szíveteket. Forduljatok felém minden helyzetben és imádkozzatok! Imádkozzatok, engeszteljetek, és kárpótoljatok a Földön el nem mondott, hiányzó imákért! Legyen az imádság a ti fegyveretek, amely megvéd a titeket körülvevõ minden gonosztól. Szeretettel fegyverezzétek le a démont A szeretet legyen a ti fegyveretek, a békét írjátok homlokotokra, hogy mindenki láthassa! Tagjaitokat tegyétek mellettem harcoló fegyverré, akkor a bûn nem lesz úrrá életeteken.3 Legyen az én Szavam a ti lámpásotok! “Béke és szeretet” üzenetemet terjesszétek el a földgolyó minden sarkában, hogy elérje és megtérítse szíveteket! Engedjétek hozzám jönni azokat, akik még nem ismernek engem! Jöjjenek és lássák, hogy Szentséges Szívem a szeretet tûzhelye! Jöjjetek és érezzétek Szentséges Szívemet a szeretet lángjaiban, és Szeretetem lángjával élõ fáklyává teszem szíveteket még akkor is, ha szívetek megkeményedett és száraz a szeretet hiányától. Lelkem áldottai és szerettei, mennyire fáj a Szívem, hogy vannak, akik még ellenállnak nekem. Hát hûtlennek ismertek engem? Én igazán hûséges vagyok, soha nem utasítalak vissza, és nem hagylak el benneteket a megpróbáltatás idején. Sohasem feledkeztem meg rólatok. Úgy foglak követni benneteket, ahogy a legény a leányt. Én vagyok a ti hûséges Istenetek, nagy szeretettel nézek rátok föntrõl. Jöjjetek hozzám, és szeretettel ajánljátok fel nekem szenvedéseteket! Én és ti, ti és én, megosztjuk ezt a szenvedést.

Leányaim és fiaim, ti és én, el mondjuk-e együtt a Miatyánkot? Legyetek összeszedettek, ha hozzákezdtek, szívbõl imádkozzatok és lassan. Hadd érjen el az Atyához ez az ima, elmélkedjetek azon, amit mondotok! Imádkozzatok, hallgatom! (…) És eljön az én országom, és akaratom meglesz a Földön, és a mennyben is.

A sötétség helyébe világosságot hozok. A bûn helyébe szeretetet, e fásultság helyébe élõ fényt hozok, hogy vezesse lépteiteket. Nem hagylak cserben benneteket, meggyógyítom sebeiteket, gyengéden megtisztítalak foltjaitoktól. Jöjjetek hát hozzám, és szeressetek, hogy szeretetetek eloltsa igazságosságom lobogását. A ti szívbõl fakadó imátok gyógyítsa meg Sebeimet! Imátok úgy szálljon az égbe, dicsérve és dicsõítve engem, mint a tömjén illata! Tegyétek jóvá mások hibáit, akik éjszaka jönnek, hogy elpusztítsák szõlõskertemet, és megakadályozzák, hogy termést hozzon! Legyetek jók, hagyjatok fel a rosszal! Bármit tesztek, az én dicsõségemre tegyétek! Jöjjetek szeretett lelkek, és osszátok meg velem keresztemet! Keresztem szeretetért, békéért és egységért kiált. Együtt fogjuk hordozni, ti és én, én és ti, a szeretetben egyesülve. Én; a ti Uratok, Jézus Krisztus megáldalak benneteket. Legyetek egy !

 


1 Jézus itt minden keresztényre gondol, a római katolikusokra, a protestánsokra és az ortodoxokra.
2 Jézus nagyon boldognak látszott.
3 Róm 6,13-14

 

A MI SZÍVÜNKBEN KERESSETEK OLTALMAT!

 

1989. április 5.

Virágom, az én békémet adom neked, az én Lelkem van rajtad, újítsd meg Egyházamat! Olyan legyen, mint kezdetben, a régi idõkben! A szeretet legyen közöttetek, ameddig vissza nem térek ! Szeretettel és békével keltsd életre a halottakat! Keljen új élet a kísérteteknek ezen a földjén! Ó kedves! Mennyire vágyódom erre a Dicsõséges Napomra!

(Késõbb Szent Édesanyánk adott üzenetet a találkozó részére.)

Dicsérd az Urat, gyermekem, amiért bölcsességet adott neked!

Dicsértessék az Úr irgalmáért, szeretetéért, és azért, hogy megosztja velem mûveit!

Íme, üzenetem a kis lelkeknek:

Béke legyen veletek gyermekeim ! Szeretteim, egyszerûségben közeledjetek Istenhez! Legyetek olyanok, mint a gyermekek, mert azok találnak rá az Úrra, akik nem teszik próbára Õt. Az alázatosak elõtt mutatkozik meg, és azoknak, akik nem bizalmatlanok iránta . Látjátok gyermekeim, mennyire megzavarja a balgákat, ha próbára teszik a mindenhatóságot. Nem, a Bölcsesség sohasem tér be a ravasz lélekbe. Nyissátok ki tehát szíveteket az Úrnak és fogadjátok Õt a szív egyszerûségével! Támaszkodjatok rá, mert akkor a Bölcsességre támaszkodtok. Imádkozva növeljétek az Úrba vetett hiteteket. Az is az Isten kegyelme, ha valakinek hite van. Szeretteim, jöjjetek Szeplõtlen Szívembe, és nálam megpihenhettek. Ti, akik szenvedtek, ti, akik fájdalmat viseltek, jöjjetek hozzám, és én, a ti Édesanyátok éppen úgy megvigasztallak, ahogyan az anya vigasztalja meg gyermekét, ha bajban van. Én még ennél is többet teszek. Közbenjárok értetek az Atyánál, és sohasem okozok nektek csalódást. Jöjjetek, és a mi Szívünkben keressetek oltalmat! Hullassa el ez a töviskoszorú a mi Szívünket fojtogató töviseit, növesszen friss ágakat és hozzon virágokat! Higgyetek Istenben, bízzatok Benne! Megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, ámen.

Itt van Szent Mihály:

Isten gyermekei, ne hallgassatok a Sátánra és ne beszéljetek vele! Hazudni annyi, mint a démonnal beszélgetni. Ha engeditek, hogy felgyûljék bennetek a harag, az annyi, mint helyet adni neki, hogy megvesse lábát. Ne legyen nyelvetek a ti bukástok oka! Imádkozzatok hozzám, és közbenjárok értetek. Bízzatok Istenben és az Õ végtelen irgalmában! Megáldalak benneteket!

2010. augusztus 25. AZ ERETNEKSÉGEK FELFALJÁK TESTEMET

2010-08-31 11:46 kedd#

AZ ERETNEKSÉGEK FELFALJÁK TESTEMET

 

Rhodos,1989. július 30.

(A mai olvasmány a Kolosszei levélbõl volt { Kol 2,1-15 } . Ez azután történt, hogy. találkoztam egy emberrel, aki a pünkösdistákhoz tartozott. Azt mondta, hogy gyönyörû minden üzenet, de hogy biztosan az ördög avatkozott be felvéve Szûzanyánk nevét! Azt mondta, hogy a démon lesz az, ,aki egyesíteni fogja az Egyházakat! Megdöbbentõ, hogy miként tud a Sátán félrevezetni jó embereket…)

Uram?

Én vagyok. Fogadd békémet! Az én békém a tied. Ne engedd, hogy a racionalista filozófia és a téves tanítások félrevezessenek! Az én dicsõségemre teljesítsd küldetésedet, és ismételd mindazt, amit tanítottam neked. Én vagyok a Bölcsesség és a te Nevelõd, az én ajkamról tanulsz, mondd utánam ezeket a szavakat:

Uram, fogadd el lelkemet,
fogadd el értelmemet,
Uram, Jézus vedd szívemet,
mindenem a Tiéd!
A Te szereteted többet ér, mint az élet.
Benned van reménységem. Ámen.

Kicsim, a Szeretet mindig melletted marad. Fogsz-e mindig emlékezni arra, hogy ki a te Megváltód? A menny éjjel-nappal gyászol az eretnekségek miatt, amelyek Testembe beszivárogtak, azok miatt az eretnekségek miatt, amelyek elpusztítják Testemet. Úgy fejlõdnek ki Testemen belül, mint a rákos daganat. Kovászuk átjárta Kenyeremet… Nyomatékosan mondom nektek, hogy ezek az emberek nem csak saját vétkük súlyát fogyják viselni, hanem azokét is, akik õket követik. Ez épp olyan súlyos, mint elõdeitek vétke, akik Baált imádták. Virágom, ne feledkezz meg szent jelenlétemrõl! Sohasem veszem le rólad tekintetem. Jöjj, mi ketten?

Mindörökre.

2010. augusztus 24. KÉRJÉTEK KÖZBENJÁRÁSOMAT!

2010-08-31 11:44 kedd#

KÉRJÉTEK KÖZBENJÁRÁSOMAT!

 

1996. augusztus 19.

Szent Mihály arkangyal: Az Atyának és a Magasságbelinek gyermeke, a Jegyesnek jegyese, a Szentlélek kertje, a Szentháromság gyümölcse!
Tudod-e mit jelent “az Úr félelme”? Mindannak gyûlöletét jelenti, ami gonoszság és ami ellentétben áll Istennel.
Isten jóságos, szelíd, gyengéd, irgalmas, szeretetteljes és Õ az Igazság.
Félje ezért lelked az Istent és engedd Istennek, hogy tökéletesítsen! Az Isten félelme a bölcsesség kezdete, és a bölcsességet csak az egyszerû gyermekek kapják, mert övék a mennyek országa. 1
Amíg meg nem változtatjátok szíveteket és rosszindulatúak maradtok, addig nem mehettek be Isten országába. Ó… nem hallottátok, hogy megteremtésetek idején miként sírt örömkönnyeket háromszorosan Szent, mindenek felett diadalmaskodó Teremtõnk? Igen, a Magasságbeli, a hatalmas, az élõ Isten, akinek életeteket köszönhetitek, aki benneteket megteremtett, nem más, mint az az Isten, akivel szembefordult ma a világ.
Miképpen hiheti bárki, hogy megmenekül Isten igazságosságától? Isten szeme õrködik mindenen mindörökre.
A tenger homokszemeinél is több a Szentsége ellen elkövetett bûn és megbántás. Még meddig kell néznie, hogy megszentségtelenítik képmását? Mennyi ideig tudja fenntartani magát az ember a semmibõl? A hûséges Szeretetet visszautasítani annyi, mint az Életet visszautasítani. Pedig Isten, akirõl õk megfeledkeztek, sohasem feledkezik meg róluk.
Irgalomért könyörgök számotokra, különösen azok számára, akiknek közületek a legkeményebb a szíve. Meg kell menteni a gyengét és a szükséget szenvedõt az ördög karmaiból, aki Isten népét bûnre csábítja.
Jöjjetek hát! Újítsátok meg imáitokat hozzám, és közbe fogok lépni. Jöjjetek, õszintén igyekezzetek megmenteni Isten gyermekeit! Jöjjetek és imádkozzatok! Figyelmeztetlek titeket, de vannak, akik nem akarnak figyelni.
Kérjétek közbenjárásomat, és meg foglak védeni a gonosz lélektõl és háza népétõl.
Miképpen a menny Isten csodáit dicséri, dicsérjétek ti is szüntelenül a Magasságbelit, a ti Teremtõtöket, mert ki hasonlítható a mennyben a Mindenhatóhoz? Az Isten fiai közül ki vetélkedhet Vele?
Trónja, mely a Naphoz hasonló, így kiált felém: “Igazságosság!” Amit a Szent Isten mondott, meg fog valósulni, és tûz által érkezik az igazságosság.
Ám, akiknek szíve tetszett Istennek, akik így kiáltottak Hozzá: “Te vagy az én Atyám, az én Istenem, megmenekülésem Sziklája!”, Isten elsõszülötteivé válnak, és nem fognak félni azon a napon, amikor Õ tûz által jön el.
Jahvénak az a szándéka, hogy hamarosan keresztül halad közöttetek.
Halljam hát forró imátokat!
Kérdezzétek meg magatoktól: “Mit fog jelenteni számomra az Úr napja?” Aki rosszat forral, saját romlását idézi elõ. Ezért mondom nektek: Jöjjetek, és vessétek el a béke és a kiengesztelõdés magjait, hogy ízletes legyen gyümölcsötök a Mindenható számára, és a menny lesz a ti jutalmatok.
Szent Mihály, Isten arkangyala


1 Szent Mihály most mindenkihez szól.


1996. augusztus 27.

NE FÉLJ TE KICSI NYÁJ, MERT ATYÁTOKNAK ÚGY TETSZETT, HOGY NEKTEK ADJA AZ ORSZÁGOT

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott vagy testvérem a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelméből. Ámen. Ármin vagyok, ne félj!

Köszöntelek testvérem a mennyei ö._ök Atya - a mindenség Ura és Istene - az ő e_szü­löttje, Jézus Krisztus, a megváltó Udvözítő és Isten szent Lelke, a Szentlélek Uristen szent nevével a dicső Szentháromság kegyelméből. Ámen.

Imádkozzunk testvérem és testvéreim! Dicsőség neked mennyei örök Atya, áldassék és felmagasztaltassék a te szent neved most és mindörökké. Dicsértessék szent Fiad, Jézus Krisztus mindörökké. Ámen.

Legyen áldott Isten szent Lelke, a hannadik isteni személy. Imádtassék a dicső szent­háromságú egy igaz Isten, mindig, mindenkor, örökkön örökké, Ámen.

Testvérem! Alázatos szívvel boruljunk le a végtelen Isten színe előtt, hisz mindig és mindenhol a színe előtt állunk. Köszönjük meg végtelen jóságát, felül nem múlható atyai szeretetét, kegyelmének bőséges kiáradását, a még bőségesebb megbocsátó irgalmát, mivel körülöleli az atyai szeretetével esendő, botladozó gyermekeit. Hisz szerető irgalmából elküldte értetek szent Fiát, szenvedése által megnyitott előttetek egy égi csatornát, hol bűnös lelketeket szent vérével mossa hófehérre az Isten Báránya, az eleven áldozat. Ennek az égi csatornának a neve a “bűnbánat szentsége” hova lerakhat­játok bűnös lelketeket. Hol nem kérdezik meg tőletek és nem is tartják számon, hogy hányszor járuitatok bűnbánó szívvel ehhez a lelketeket felemelő mennyei csatornához, ehhez a felül nem múlható kegyelmi forráshoz, mi Krisztus előtt lehetetlen volt az embemek, hogy Krisztus keresztáldozata után lehetséges legyen. Megértitek mindezt testvérkéim? Üdvösségetek ebben rejlik. Mert esendők vagytok. Ezért mondotta Ura­tok, Istenetek, megváltó üdvözítőtök: a juhok aktának ajtaja én vagyok. Ámen.

Testvérem és testvéreim! Kik ezen a kapun várjátok, hogy megnyíljon számotokra, hova csak bűnbánó szívvel léphettek. Ugyan, mivel is dicsekedhetnétek? Mi az, mit nem tőle kaptatok? Mit értetek el életetekben az ő segítsége nélkül? Boldogok vagy­tok, ha ezt felismeritek! Mert ha hagyjátok lelketekben munkálkodni a kegyelmet, ha nem magatokban bíztok, a kegyelem megadja a lélek világosságát, szétosztja köztetek Isten szent Lelke kegyelmi ajándékait: a tisztánlátás kegyelmét, a bölcsesség kegyel­mét, mi által mindig felismeritek Isten akaratát, azaz felismeritek azt az utat, min nektek személy szerint haladnotok kell, hogy Krisztus nyomdokain haladjatok, mert ő kitaposta előttetek azt, hogy hazataláljatok, Atyátokhoz, a mindenség Istenéhez. Ámen.

Az előzőekben azt mondottam, hogy mindnyájotoknak külön-külön meghatározta azt az utat az isteni szeretet, min nektek haladnotok kell. Mert ahányan vagytok, külön­bözők vagytok, kettő ugyanaz nincs, de mindnyájan terhelve vagytok a rátok szabott kereszttel, de Uratok keresztetek nagyságához szabta erőtöket. Mert mit mondott az isteni Bárány, a kereszthordozó megváltó Üdvözítő: Erőtökön felül nem engedlek benneteket kísérteni.

Külön utakról beszéltem, mi Krisztushoz vezet, de mégis egy úton fut ez az út, miről Uratok beszélt “a keskeny és a szűk kapu”. Mikor Uratok tanított benneteket, mikor egy alkalommal azt mondotta; “Ne félj te kicsi nyáj, mert Atyátoknak úgy tetszett, hogy nektek adja az országot.” Tehát testvérem, ti sem féljetek! Miért is félnétek? Mikor ennyire szeret az Isten! Mert a szeretet megtartani akar és nem elveszteni! Ez lebegjen szemetek előtt, mikor a kísértő kétséget akar gyújtani szívetekben. De ti ismeritek az utat, hogy hova szaladjatok a gonosz elől, mint a bárány a farkasok elől, a jó Pásztorhoz. Semmitől se féljetek! Üdvösségetek a kezetekben van akaratotok által, ti pedig Krisztus kezében vagytok, honnan semmi és senki el nem ragadhat benneteket. Ezért mondottam már annyiszor, imádkozni és dolgozni. Ne engedjetek teret a gonosz­nak, ne szakadjatok el egy percre sem Krisztustól, a kegyelem forrásától, ettől a meg­tartó erőtől, és állhatatosak maradtok mindvégig, és meglátjátok Isten dicsőségét. Ámen.

Testvérem! Légy összeszedett, foglald le magad, mint már annyiszor mondottam, a testet munkával, a lelket imával. Tudom, küszködsz az összeszedett imáért, Csak abba ne hagyd, ha százszor megzavar a gonosz, te százszor kezd újra, mert kitartóan kísért és te pedig légy kitartóbb! A kegyelem ezt megadja neked. Ne engedd, hogy az anyagi világ lekösse figyelmedet. Hagyd a dolgokat a maguk rendje és módja szerint haladni, továbbra is ajánld fel magadat, úgy ahogy vagy Krisztusodnak. A te feladatod építeni Isten országát itt lent a földön, engesztelni, engesztelni. Kérd a bűnösök megtérését!

Engesztelni a bűnös világért, mert most is a szörnyű bűnök keresztre szegezik a szere­tetet. Ma is lándzsát döfnek Krisztus szeretettel lángoló szívébe. Ti pedig kicsi bárány­kák, imáitokkal töröljétek le Krisztus véres arcát. Váljatok Veronikákká, legyetek hős katonái Krisztusnak és semmitől se rettegjetek, mert Krisztus kezében vagytok. Legyetek gondolatban, testben és lélekben tiszták, cselekedeteitek igazak legyenek és meglátjátok Isten dicsőségét, mit azoknak készített, kik végigvitték keresztjüket azon az úton Krisztus nyomdokait követve, holle1kük üdvösséget talál. Ámen.

Most búcsúzom és azt mondom, áldjon meg testvérem és testvéreim a mindenható, örök Isten, mennyei Atyátok, az ő szent Fia, Jézus Krisztus, ki a biztos úton vezeti az ő bárányait az örök hazába. Isten szent Lelke a Szentlélek Úristen, ki szent lelkével körülvesz benneteket, véd és őriz az örök élet számára. A szeplőtelenül fogantatott szent Szűz, Isten anyja Mária anyai szeretetével védjen és oltalmazzon benneteket, borítsa rátok védelmező palástját. Szent Mihály főangyal védelmezzen benneteket a kísértésekben. Istennek minden angyalai és szentjei imádkozzanak értetek. Ámen.

Én pedig Isten alázatos szolgája, imádkozom érted, veled, értetek és veletek. Ármin.

2010- augusztus 23. KERESZTRE FESZÍTENEK

2010-08-31 11:44 kedd#

KERESZTRE FESZÍTENEK

 

1987. június 1.

Vassula, mindkét kezemen seb van, mindkét lábamon seb van, oldalam is nyitva áll, és látni engedi Szívemet.Újból keresztre feszítenek.

Uram…

Ártanak Egyházamnak.

Uram, annyira rossz a helyzet?

Annyira rossz. A gonosz elvakította õket, nincs köztük szeretet. Nem õszinték, elferdítették Szavamat, még Testemet is megbénították. Igazságosságom kelyhe megtelt, ne engedjétek túlcsordulni!Azt akarom, hogy hagyjanak fel Testem kínzásával.

Én, Jézus, szeretet vagyok, azt akarom, hogy hagyjanak fel azzal, hogy mérgezett nyilakat lövöldöznek egymásra. Egyetértésük részben helyrehozza a károkat.Az igazság leleplezi a gonoszt. Mire való a sok szertartás, ha valójában semmit sem tudnak nekem felajánlani?

Tisztaságra, szeretetre, hõségre, alázatra, szentségre van szükségem. Azt keressétek bennem, amire én vágyom, és én mindazt megadom nektek.Az én érdekeimet keressétek, és ne a tieteket, engem dicsõítsetek, engemtiszteljetek! A szó nem elegendõ. A szeretet cselekedetei és az együttmûködés fogja életre kelteni Testemet. Testvérek! Szeressétek egymást! Ó kedves, mily sokat kell még helyrehoznom! Jöjj leányom, pihenj meg bennem. Béke legyen veled!

 

1992. május 3.

A HIT ÉS A SZERETET ÉLTET, A REMÉNY TÁPLÁL BENNETEKET, ISTEN PEDIG ÜDVÖZÍT

Dicsértessék a Jézus Krisztus. Áldott vagy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelméből. Ármin vagyok, ne félj!

Köszöntlek testvérem az örök Atya, az ő szent Fia, a megváltó Jézus Krisztus és lelket megvilágosító Szentlélek által. Ámen.

Imádkozzunk testvérem! Áldás és dicsőség az örökké élőnek, a megváltónak, az égi Báránynak, ki vállára vette a világ bűneit, hogy megváltsa az emberiséget a kárhozattól, ki eledelül adja magát, hogy táplálja lelkünket, hogy ő bennünk lakoz­hasson, hogy velünk lehessen életünk minden percében. Ki feltalálja magát és lakomára hívja megfáradt nyáját, hogy erő és lelki ír legyen, és szent Lelke erejével megvilágosítson benneteket, hogy üdvösségetek legyen Obenne és általa, ki lelketek ajtaján kopogtat, szelíden és bebocsátást vár, és vár életetek utolsó órájáig, hogy ti az övéi és ő a tietek lehessen. Mert szent szíve a szeretet lángjával ég és lángra akarja lobbantani a ti szíveteket is, hogy el ne vesszetek. Áldott légy Uram Jézus, ki nem kímélte magát, ki átadta magát önként a szenvedésnek, ami kézzel fogható, és a lelki szenvedésnek, mi sokszorosa a testi kínoknak. Jézusom! Te örök Ige, hányan, de hányan keresztre feszítenek Téged ma is lelkükben. Hányan gyűlölnek ma is és gyűlö­lik azokat is, kik a tieid. Hisz megmondottad:

“Ha engem üldöznek, titeket is üldözni fognak.”

Nem földi javakat, dicsőséget ígértél a tieidnek, hanem szenvedést, meg­próbáltatást, kűzdelmet. A te utadat mutattad meg, min téged követni lehet. De erőt is adtál, szent tested és szent véred adtad az Eukarisztiában, hogy velük legyél az úton, hogy útitárs légy a szenvedésben, hogy erőt adj a gyöngének, hogy vigasztalást a szomorúnak. Pedig te tudtad, hogy hányan kigúnyolják és megtapossák a te szentségi jelenlevésedet. De te úgy szeretted a tieidet külön külön, mint az egyetlen egyet, mert szereteted végtelen és kimeríthetetlen, minek lángja ég és el nem ég. Nem hamvad el szereteted lángja soha. Imádjuk Urunk és Istenünk ezt a szeretetet, csak légy velünk, tedd lelkünket alkalmassá a befogadásra. Ha el is távolodik szívünk, szent kegyelmed mindig utána nyúl az elveszett báránynak és keresi, mint a jó pásztor, hisz te mondot­tad: “Elhagyom a kilencvenkilencet és keresem a századikat”. Ezért kik akaratuk által hozzád tartoznak, ne aggodalmaskodjon szívük, hanem bizalmuk legyen teljes, mert úgy szeretted a tieidet, hogy mindegyikért külön-külön keresztre feszítetted magad, hisz a megváltás folyamatos.

Uram, szenvedésed harmatával tisztítsd meg a szívünket a bűnbánat szentsége által, hogy úgy álljunk előtted, ha eljön az az óra, mikor elindulhatunk haza - hisz a föld csak vándorút, hol a próbát ki kell állni, hogy megszerezzük a menyegzős köntöst - mint a tieid, hogy hozzád hasonlókká váljunk a te szent kegyelmed által. Amen.

Testvérem, imádjad Istent teljes erődből és akaratodból. Éljetek úgy, hogy Isten elől nem bújhattok el, Isten lát és figyel rátok. Uratok szívetekben lakik és szól hozzátok, embertársaitokon keresztül is és irányítja életeteket, ha odanyújtj átok szíveteket és lelketek és hagyjátok, hogy ő működjön bennetek szeretettel, szelíden és semmitől se féljetek. Reá hagyatkozzatok, ha el is botlatok, ha el is buktok, ő segít talpra állni nektek, a bűnbánat szentsége által, mit bármely pillanatban elértek, mert Uratok drága árat fizetett érte a keresztfán, mert a váltságdíjat lefizette a lelketekért, de a bűnbá­natotok nélkül semmit nem tehet, mert akaratán kívül senkit nem üdvözít. Mert az elsőlépést mindig az isteni Bárány tette meg felétek és a ti akaratotok felé, ami a bánat, a bűnbánat. Ami fájjon lelketeknek, hogy megbántottátok azt, aki mindenkinél jobban szeret, hogy a jót rosszal fizettétek. Mert a sátán csak erre vár. Mert a bűn elhomá­lyosítja lelketekben Isten képét és a gonosz megcsillogtatja hamis gyöngyeit.

Minél tovább vártok és éltek bűnben, annál nehezebb lesz a visszatérés. Pedig a kegyelem keres benneteket, mint az elveszett bárányt, de ti elsodródtok és a hazugság atyja elhiteti veletek, hogy jó úton haladtok.

Ezért mindig azt mondom, legyetek éberek, és az imát ne hagyjátok abba. Imádság a munka is, mit felajánlotok Uratoknak. Még a pihenés is, még a legkisebb cselekedet is, csak tudjátok a nap minden percében, hogy Krisztuséi vagyok. Az ima, a fohász váljon szokásaitokká, ne csak hangulat legyen nálatok.

Járuljatok minél többet ahhoz az asztalhoz, hol Uratok szent testével és vérével táplál titeket.

Éljetek félelem nélkül, bízzatok a ti Uratokban és Istenetekben, mert aki fél az gyáva lesz, mert a félelem az megkötöz és lelketek szabadsága csorbát szenved De legyetek óvatosak, a bajt ne keressétek. Irtózzatok a bűntől. Kerüljétek a rosszat. Legyetek éberek, mert a gonosz erőszakos és rossz.

Jobban ismer benneteket, mint ti magatokat. Tudja nagyon jól, mi a gyengétek. Tudja a rosszat jól csomagolni és meg tudja téveszteni lelketeket. Tudja a bűnt takarni. De bízzatok Istenben, mert Szent Lelke megvilágosít titeket és a helyes útra vezet.

Vigyázzatok, ha az ima egy nap elmarad, egy kicsit hiányzik, de másnap már észre sem veszitek, hogy elmaradt és nem hiányzik. És azt mondjátok: nem értek rá, nincs időm. De egy percetek csak van Uratok számára? Ezért mondottam, hogy minden imává válik, amit Uradnak ajánlsz és így egész nap imádkoztál.

Csak ennyi:

“Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.”

Testvéreim! Ez nem több mint egy perc a nap 24 órájából.

Este pedig adj hálát Istennek, hogy vigyázott rád és kérd bűneid bocsánatát azokra is, mit felismerni nem tudtál. Csak a szándékod legyen tiszta. Hisz Uratok azt mondotta: “Ne félj te kicsiny nyáj, mert Atyátoknak úgy tetszett, hogy nektek adja az országot..Isten akarata az, hogy üdvözüljetek, nem pedig hogy elvesszetek. A hit és a szeretet éltet, a remény táplál benneteket, Isten pedig üdvözít. Ámen.

Testvérem, imádkozzál, higgy és szeress, remélj! Urad nem hagy el, szeret téged. Kérd az egek Urát, hogy feladatodat teljesíteni tudjad és megadja neked. Kereszted vidd hősiesen, majd Urad erőt ad. Majd mindennek eljő az ideje.

A gonosz támad, mások által próbára tesz téged, de Krisztussal győzni fogsz. Majd Urad könnyít rajta, hogy eljő az ideje, légy türelemmel egy kis ideig még. De az út szűk marad és a kapu szoros, min át kell jutnod, hogy szemtől szembe állj Krisz­tusoddal, Megváltóddal, Üdvözítőddel, hol bőséges legelőre viszi megfáradt nyáját, hol Atyátok letöröl szemükről minden könnyet. Ámen.

Most búcsúzom és azt mondom: Áldjon meg a Mennyei Atya, ki letörli könnyeidet, a megváltó Jézus Krisztus, a jó Pásztor, ki inni ad az élet vízéből, a Szentlélek Úristen, ki vezérel a nehéz úton. Ámen.

Én pedig Isten alázatos szolgája imádkozom érted és veled. Ármin.

2010. 08.22. ÉN, AZ ÚR KORONÁZTAM MEG ÉDESANYÁMAT A MENNYORSZÁG KIRÁLYNÖJÉT

2010-08-22 18:18 vasárnap#

ÉN, AZ ÚR KORONÁZTAM MEG ÉDESANYÁMAT A MENNYORSZÁG KIRÁLYNÕJÉT

 

1988. február 10.

Vassula, hallgass rám és írj!

Igen, Uram.

Én vagyok az Ige, az Alfa és az Omega, én vagyok az életadó Ital, a Szeretet Forrása és tõlem származik mindaz, ami létezik. Testet öltöttem és leszálltam a Földre, hogy megváltsalak benneteket. Leányom, Egyházamban olyan sok félreértés támadt kereszten elhangzott szavaim nyomán, amelyeket Jánosnak és Édesanyámnak mondtam! Hadd emlékeztesselek benneteket másra is, mindenekelõtt arra, hogy miként koronáztam meg én, az Úr, Édesanyámat, a Mennyország Királynõjét.

Uram!

Igen, Vassula?

Eljöttél és úgy mutatkoztál be, mint Isten. Azután kétszer nevezted õt Anyádnak. Ezzel kijelentetted, hogy Szûz Mária a Te Édesanyád, tehát megerõsítetted, hogy õ “Istenanya”. Te mondtad Uram! Ezt a méltóságot a protestánsok nem fogadják el.

Mennyire örülök leányom, nem tanítottalak hiába, elégedett vagyok, hogy megértetted mûveimet. Igyekezz folytatni a tanulást! Imádkozz ezért a tudásért. Megadom neked a felfogóképességet, ha kéred, Vassula. Figyelj rám ismét, azt akarom, hogy Szavaim váljanak ismertté! Én, az Isten, Anyám méhében növekedtem. Õ táplálta Isteneteket, teremtés! Belõle táplálkoztam. Én, az Ige szeretem és tisztelem õt ! Vassula, még egészen az elején elmondtam neked keresztre feszítésem történetét. Emlékezz vissza arra, amikor azt mondtam: “Tekintetem Anyámra esett. Ránéztem, és megszólalt a Szívünk1: Neked adom szeretett gyermekeimet, hogy legyenek a Te gyermekeid is, légy Te az Édesanyjuk!”

Igen, Uram, de testvéreink, a protestánsok azt mondják, hogy amit Te a kereszten mondtál, azt szó szerint kell érteni, és Jánosnak mondtad. Édesanyádat, mivel “özvegy” volt, és Te nem voltál mellette, János gondozására kellett bíznod. Azt is mondják, hogy Szûz Mária nem “Isten Anyja”.

Pedig Vassulám, az Írás sohasem hazudik. A Szentírás ezt írja: “Uram Anyja”. Erzsébet mondta ezeket a szavakat, amikor eltöltötte a Szentlélek. Írd: “Áldottabb vagy te minden asszonynál, és áldott a te méhednek gyümölcse. Hogyan lehet az, hogy Uram Anyja jön hozzám?” Azok a szavak, amelyeket keresztemen mondtam, olyan mélyek, hogy közületek sokan talán nem is értik.2 Tiszteljétek Édesanyámat, aki a ti Szent Édesanyátok is. Pihenj meg Szívemben most! Szerezz örömet nekem azzal, hogy megemlékezel jelenlétemrõl. Tisztelj engem Vassulám!

Igen, Uram.


1 Hallgatag megértés, belsõ egyetértés Jézus és a Szûzanya között.
2 Jézus itt más szavaira is utal, olyanokra mint: “Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”


(San Martino 1985.12.12)
Napi Felajánlás a Szűzanyának
Ó, Mária, Világ Királynője,
jóságos Édesanyánk!
Közbenjárásodban bízva
rád bízzuk lelkünket.
Kísérj el minket minden nap
az Öröm Forrásához!
Ajándékozd nekünk az Üdvözítőt!
Szeretet Királynője,
neked szenteljük magunkat! Ámen.
Imádlak Istenem
Imádlak Istenem, és szeretlek teljes szívemből.
Köszönöm, hogy megteremtettél, és hogy a keresztény
vallásban élhetek, és hogy ezen a napon megtartottál.
Bocsásd meg a nap folyamán elkövetett rosszat, ha pedig
valami jót tettem, fogadd el tőlem.
Őrizz meg engem a pihenés folyamán, és szabadíts meg a
veszélyektől.
Kegyelmed legyen mindig velem és szeretteimmel. Ámen.


Lám, itt van Jézus, akit oly régóta vártál (1).
Most élő, eleven a tabernákulumban is.
Köszönd meg neki és szeresd Őt!
Szerettesd meg Őt minden emberrel!
Egy nagyon közeli napon meg kell mondanod
az Egyház felelőseinek, hogy Jézus
a világ Királynőjének akarja Édesanyját,
és a Szeretet Királynőjének,
és sohase fogja megengedni,
hogy eltávolítsák az oltárokról.
Egyesüljön az Egyház, azonban zsarolás és bizonytalankodás
nélkül.
A világ Máriát akarja, és Mária megmenti majd a világot,
ha hallgattok rá és megtértek.
Köszönetet mondok mindazért, amit tesztek.
Ujjongjatok Jézussal!
(A mai vasárnapon megáldották a tabernákulumot, ami, előtte nem volt, és visszahelyezték
az Oltáriszentséget San Martino kis templomában.)


Aloiais Lex - Fűkereszt - Szűz Mária üzenete Eisenberg,

 

A Szűzanya meg akar menteni bennünket

Lex mama sokszor látta sírni a Szűzanyát. A Szűzanya éppen amiatt volt gyakran szomorú, mert sokan még a keresztények közül sem veszik komolyan Jézus kínszenvedését. Pedig olyan egyszerű lenne minden embernek a mennybe jutni, ha Jézushoz hasonlóan szeretettel hordozná keresztjét. De már nem figyelnek a keresztet hordozó Jézusra. Inkább a sötétség Fejedelmére hallgatnak, aki kényelmes életet és testi örömöket kínál nekik, s ezzel az örök halálba vezeti őket. Nem kell nekik az igaz élet, amelyet Jézus a kereszten oly nagy áron szerzett meg számukra. Inkább a „széles” utat választják. Lex mama a Szűzanyát mindenekelőtt mint minden nehéz ügyünkben segítő és vigasztaló Édesanyát ismerte meg. „Csak teljesen bíznunk kell a Szűzanyában és követni Őt, akkor a legbiztosabb segítségünkként és minden veszélyben oltalmazónkként fogjuk megismerni” - mondta.

A Szűzanya gyakran utalt arra, hogy Istentől minden hatalmat megkapott ahhoz, hogy mindenkit megmentsen, aki oltalmát kéri. Egy alkalommal nyomatékosan mondta Lex mamának:
„Leányom, kérlek, mondd meg minden kedves gyermekemnek, hogy sohase féljenek. Minden gyermekemet, aki engem követ, megmentem. Az üdvösség igaz útját mutatom nekik. Előttük megyek és biztonságban vezetem őket. Gyermekeim minden nehézségét ismerem. Mindnyájukat meg tudom azoktól szabadítani, ha követnek engem és bíznak bennem.”

Szűz Mária eisenbergi üzenetei tulajdonképpen a Szűzanyának, mint biztos menedéknek az ígéretében összpontosulnak. Csak végre teljes bizalommal kell lennünk iránta. Ezt kéri a Szűzanya újra és újra. Az Úr Jézus is többször felhívta Lex mama figyelmét: mindenkinek mondja meg, hogy bízzon Szent Édesanyjában. Neki ugyanis, mint a Szentlélek Jegyesének, minden lehetősége megvan arra, hogy megmentse az embereket.

Egyszer Jézus nyomatékosan így szólt:
„Szent Édesanyám, a Boldogságos Szűz, a Szentlélek Jegyese. Ezért nem szabad róla hallgatnotok. Aki nem akar Rá hallgatni, az a Szentlelket veti meg. Minden Őt sértő és lealacsonyító megjegyzés súlyos bűn a Szentlélek ellen, amely nemigen nyer bocsánatot. Ezért azok, akik az Ő szeplőtelen tisztaságát tagadják, ritkán nyerik el a megtérés kegyelmét. A Szentlélekisten nem tűri el, hogy tisztaságos Jegyesét megsértsék. Azt se felejtsétek el soha, hogy Szent Anyámmal a szeretetben teljesen egyek vagyunk. Szent Édesanyám jelenései a mennyország kegyelemteljes leereszkedései. Szent Édesanyám gyakori jelenései által határtalan szeretetemet és irgalmamat mutatom meg az embereknek. Az Ő jelenései a Szentháromság ajándékai: a Mennyei Atyáé, az Enyém, és a Szentlélekistené. Ha az emberek ezt az ajándékot figyelmen kívül hagyják, az komoly felelősségre vonást eredményez majd számukra.
A világ sok helyén, ahol Édesanyám megjelent, nem fogadták el üzeneteit. Nem akarják belátni az emberek, mily sok kegyelmet kínál fel nekik az Ég Édesanyám közéjük való lejövetele által. Neki minden hatalma megvan ahhoz, hogy az embereket édesanyai szeretetével minden veszélytől megmentse. Ha azonban nem akarnak rá hallgatni, megvetik és jelenéseit valótlannak tartják, akkor Vele együtt Engem is eltaszítanak, mint ahogy annak idején is elutasítottak. Nélkülem és Nélküle elvesztek.”

A Szűzanya a következőket mondta ezzel kapcsolatban: „Isten szeretete küld az emberek közé. Mivel Isten annyira szereti az embereket, Szent Fiában meg akarja őket menteni anyai szeretetem által. De az emberek az anyát is elutasítják. Nincs már szükségük édesanyára?”

Egyik év májusában így panaszkodott a Szűzanya Lex mamának, amikor az emberek a Mária-oltárokat díszítették: „Mindenütt feldíszítik oltáraimat, ugyanakkor szinte mindenütt elutasítanak. Ha áldozatot kérek tőlük, kitérnek előlem. Ennek az az oka, hogy az emberek szíve nem tiszta, nincs már bennük alázat, sem Isten iránti szeretet. Akkor lennék igazán boldog, ha gyermekeim inkább szívüket ékesítenék fel a tisztaság fehér, a szeretet piros, és az áldozat sárga virágaival. Ezt azonban nem akarják megtenni. Így csak látszat a „Május Királynője” iránti áhítatuk. Pedig milyen boldog lennék, ha gyermekeim szíve lenne ilyen szépen felékesítve.”

Lex mamát nagyon kérte a Szűzanya, hogy áldozatokkal segítsen Neki. Azt mondta neki, hogy az Iránta való szeretetből meghozott, és önként vállalt áldozatok által sok lelket menthet meg, akik különben elvesznének, mivel a lelkek ellenállását Isten igazságossága szerint az áldozatos szeretettel le lehet győzni. Az áldozatos szeretet beszámítása Isten kegyelmének nagy titka. Vegyük észre - mondta a Szűzanya, hogy szent őrzőangyalunk gyakran Ösztönöz minket arra, hogy a Szűzanya iránti szeretetből áldozatot hozzunk. Hiszen a szent angyal jól tudja, milyen sokat tud akkor segíteni nekünk égi Édesanyánk. Ahogy Ő mondta: „A szent angyalok seregei készen állnak arra, hogy az emberek megmentéséért kéréseimet teljesítsék.”

De egyben keserűen panaszkodik is a Szűzanya: „Amikor Szent Józseffel szállást kerestünk Betlehemben, bezárták előttünk ajtóikat az emberek. Ezért kellett istállóban megszállnunk. De még az sem volt olyan kemény, rideg, az az elutasítás sem volt annyira szívtelen, mint a mai. Ma a legtöbb ember teljesen elutasít. Idegen vagyok számukra, nem tudják elviselni szentségemet és tisztaságomat. Legfeljebb csak azért hívnak meg, mint egy szolgálót, hogy valamilyen veszélyt vagy bajt hárítsak el tőlük. Az igaz élethez és az üdvösség eléréséhez azonban nem hívnak segítségül, ahhoz nincs szükségük rám.”

A Szűzanya különösen szereti pap-fiait. Bennük ugyanis Fiát látja és szereti. Ezért kéri a Szűzanya, hogy gyakran imádkozzunk és hozzunk sok áldozatot a papokért, hogy segíteni tudjon nekik. Lex mama gyakran látta sírni a Szűzanyát azok miatt a papok miatt, akik nem veszik komolyan szent küldetésüket. Pedig nekik teljes odaadással kellene Szent Fiát követniük. Hiszen már nem Önmagukéi, hanem egészen Jézuséi. A papoknak kellene leghűségesebben hordozniuk keresztjüket, mondja a Szűzanya. Egész életükkel, tevékenységükkel Jézus életét kellene folytatniuk. Nem azt várja tőlük az Úr Jézus, hogy ájtatoskodó életet éljenek, hanem azt, hogy egészen természetesek és igazak legyenek. Szent Fia legkevésbé a papoktól tűri el a látszat-kereszténységet. Ezért kerüljék, hogy a látszatra adjanak! A rájuk bízott hívek számára Krisztussal egyesült igaz életük által kell példaképpé válniuk. Sokkal inkább életükkel, mint szavaikkal kellene Krisztusra mutatniuk. Az a pap, aki teljesen a Szűzanyának szenteli magát és felajánlása szerint is él, a Szűzanya csodálatos segítségét fogja megtapasztalni. Ha bízik a Szűzanyában és követi Őt, igen sok kegyelmet kap. Ezt többször hangsúlyozta az Istenanya. De ez mindenki másra is vonatkozik, különösen ha másokat is igyekszik elvezetni a Szűzanyához, és megismerteti velük az Ő üzeneteit. Lex mama is gyakran érezte, hogy bár láthatatlanul, de mindig jelen volt a Szűzanya, amikor Róla beszélt valakinek! Ilyenkor mindig nagyon boldognak érezte a Szűzanyát.

Lex mama azt is hangsúlyozta, mennyire szeret minden egyes embert a Szűzanya, és hogy mindenkivel úgy törődik, mintha egyedül csak róla kellene gondoskodnia. Oly közel van mindenkihez, még sokkal közelebb, mint ahogy emberek közel lehetnek egymáshoz. Mindannyiunkat jól ismer. Látja a bennünket fenyegető veszélyeket, ismeri minden gyengeségünket, s látja jószáradékunkat is. Ha jószáradékot talál egy emberben, mindig anyai szeretettel öleli át azt a gyermekét, bár az legtöbbször nem érzi ezt. Akkor is velünk jön a Szűzanya, amikor gyónni megyünk, annál is inkább, mivel Fia drága Vérét látja lelkükön és az nem szabad, hogy kárba vesszen. A szentgyónáskor, amikor a pap a feloldozás szavait kimondja, Jézus láthatatlanul átölel bennünket. A gyónás után pedig a Szűzanya is átölel minket. Ez persze mindig láthatatlanul történik és általában nem érezhető módon.

A Szűzanya minden áldozatra kész, hogy Szent Fia megváltó Vére által megmentsen minket. Bár a mennyei dicsőségben végtelenül boldog, mégis mérhetetlenül szenved gyermekei miatt. Ugyanúgy a megdicsőült Jézus is, a Mennyei Atya jobbján minden boldogsága ellenére is kimondhatatlanul szenved értünk. Ez is megváltásunk nagy titka. Egyébként csak megemlékezés lenne a szentmise az Úr Jézus kínszenvedéséről, nem pedig Krisztis tiszta áldozatának megújítása. Az eisenbergi üzenetek a Szűzanyának, mint „Társmegváltónak” a szerepét is hangsúlyozzák. Természetesen egyedül az Úr Jézus az isteni Megváltó, és csakis Ő volt képes Istent igazságosságában és szentségében kiengesztelni. De Szűz Mária, Szeplőtelen Szívének legbensőségesebb szeretetével és amennyire embertől csak telik, teljes akaratával, minden erejével és képességével vele együtt szenvedett.
Maga a Szűzanya mondta Lex mamának: „Leányom, jegyezd meg ezt a szót: „TÁRSMEGVÁLTÓ!” Én vagyok a Társmegváltó! Az Egyház egyszer majd ki fogja hirdetni, hogy engem Társmegváltóként tiszteljenek. Nagy kegyelmi időszak lesz ez az Egyház számára. Tudnod kell leányom, és mindenkinek a tudomására kell hoznod, hogy mint Társmegváltó Szent Fiammal együtt én is felelésnek érzem magam minden ember megmentéséért. Mindent elszenvedtem Fiammal együtt, amit Neki el kellett szenvednie az emberek megváltásáért. Elválaszthatatlanul egy vagyok Fiammal szenvedésében is. Megváltó szenvedésünk mindaddig nem ér véget, amíg csak ember él a Földön, akit meg kell váltani, amíg a megváltás műve le nem zárul.”

Jézus Szentséges Szívén kívül nincs másik olyan szív, mint Szűz Mária Szeplőtelen Szíve, amely bennünket annyira szeret és megmentésünkért mindent kész elszenvedni. Ezzel kapcsolatban, hogy miért kell még most is sokat szenvednie, a következőket mondta a Szűzanya Lex mamának: „Leányom, az Egyház Anyja vagyok. Az egész Egyház rám van bízva. Szent Fiam adta át nekem. Ez nem jelenti azt, hogy ő visszahúzódna Egyházától. Ó, nem. Ő az Egyház feje, és az is marad. Az Egyház az Ő szeretett Jegyese. De engem kért meg Fiam, hogy mint Édesanya, minden anyai feladatot vegyek át az Egyházban. Az Ő szent akarata szerint vagyok én egészen az Egyház Anyja.”

Már VI. Pál pápa is kimondta, hogy Mária az Egyház Anyja. Tehát, mint Anyának joga van figyelmeztetni az egyháziakat, papokat, püspököket is. A Szűzanya maga hangsúlyozza Eisenbergben:
„Mint az Egyház Anyjának, jogomban áll figyelmeztetni az Egyház pásztorait, hogy a keresztényeknek a helyes utat mutassák, és ők is azon járjanak. Fiam megbízásából figyelmeztetnem kell őket, hogy a Sátán minden csapdájából ki kell szabadítaniuk a keresztényeket. Sok pásztor kevély és ez nagy veszély az Egyház számára. Aki kevélyen feltartja fejét, annak a Sátán dirigál. Csak az alázat, az ima és vezeklés által lehet elkerülni a Sátán cselvetéseit. Csak így tud a Szentlélek mindenre fényt deríteni, csak így láthattok világosan.”

Amit a Szűzanya az emberek megmentése érdekében eddig is hangsúlyozott és amiről Eisenbergben Lex mamának is sürgetőleg beszélt, az a napi rózsafüzér-imádság.
„Leányom, mondd el mindenkinek újra és újra, hogy naponta imádkozzák a rózsafüzért. Ha a rózsafüzért imádkozzátok, köztetek vagyok, veletek, és értetek könyörgök. Természetesen nem csak elmondanotok kell a tizedeket, hanem imádkoznotok. Meg kell nyitnotok szíveteket az Angyali üdvözlet és a szemlélt titkok előtt. Aki naponta imádkozza a rózsafüzért, az nagy örömet szerez nekem. Olyankor egészen közel vagyok hozzátok. Minden rózsafüzér-imánál messzire vissza kell húzódnia a Sátánnak, követőivel együtt. Ő nem bírja elviselni az Ég állandó üdvözlését.” (Hiszen az Ég üdvözlése, amelyet minden egyes Üdvözlégyben kimondunk, még most is a legnagyobb szégyen és vereség a Sátán számára.)
Szűzanya: „Aki engem követ, és naponta imádkozza a rózsafüzért, az nem veszhet el. Isten világossága és szeretete mindig élő lesz a szívében. És a vágy is egyre erősebb lesz benne, hogy Isten szent akarata előtt meghajoljon.”

Egyszer azt mondta a Szűzanya Lex mamának, hogy olyan fontosnak kell tartani a rózsafüzért, és minden más elé kell helyezni, hogy feltétlenül legyen rá időnk! A Szűzanya biztosít bennünket: „Aki nap mint nap imádkozza a rózsafüzért, az egészen az Én gyermekem lesz. Teljesen anyai védelmem alatt fog állni, és így minden veszélytől meg tudom őt óvni.” Az elkövetkezendő nagy megpróbáltatások és megújulás idejére is ezt tanácsolja a Szűzanya: „Aki a napi rózsafüzér-ima által különleges védelmem alatt áll, annak nem kell félnie, amikor Isten beavatkozik a történelembe! Aki a rózsafüzér által az én gyermekem, annak Édesanyja vagyok minden mennyei hatalmammal. Sohase felejtsétek el, hogy az angyalok megszámlálhatatlan serege mindig készen áll szolgálatomra. Egyetlen intésemre szent angyalaim biztos védelmébe kerültök. Jól jegyezzétek meg, hogy gyermekeimet senki sem szakíthatja el tőlem.”

A Szűzanya mindig azon fáradozik, hogy minket, gyermekeit, újra és újra Jézushoz vezessen.
Szűzanya: „Mivel sokan már nem ismernek engem, már Fiamat sem ismerik fel. Senki nem tudja őket jobban Jézushoz vezetni, mint én, az Ő édesanyja.”
Az Egyházba behatoló modernista szellem nagyon sokat ártott a Szűzanya iránti tiszteletnek és szeretetnek.
Szűzanya: ”Sok keresztény szívéből kiszakítottak. Ez ördögi rágalmazás által történt. Annyira eltorzult sok keresztény rólam alkotott képe, hogy már semmit sem jelentek számukra. Így egyedül állnak, anya nélkül. Én, mint édesanyjuk, meg tudnám őket menteni, efelől biztosak lehetnek. De visszautasítják segítő anyai kezemet. Fájó szívvel kell látnom, hogyan űzik el tőlem az embereket. Így már nem tudok nekik segíteni. El kell néznem, hogy számtalan sok ember válik az istentelenség hazug eszméinek áldozatává. Isten már nem jelent számukra semmit. Már Isten szavával, az Ő Igéjével sem tudnak mit kezdeni. Anyai szeretetemről pedig már egyáltalán hallani sem akarnak. Ez mind „mese” számukra. A Sátán, ellenfelem, sok követőre tesz szert közülük. Sokan még tudatosan is a rossz szolgálatába állnak.”

Azzal kapcsolatban, hogy visszautasítják Őt és üzeneteit, szomorúan jegyezte meg a Szűzanya: „Ha már nem beszélhetek, mert üzeneteimet nem fogadják el, sőt betiltják, akkor már csak egyvalami marad számomra: a sírás. Sírnom még szabad, azt nem tudják nekem megtiltani. Így szomorúan és sírva kell néznem, hogy a pokol fejedelme bő termést arat. A Sátán brutális erőszakkal és hazugságokkal harcol, hogy minél több lelket magához ragadjon.”

Szűz Mária azért egy vigasztaló dologra is utal, amit alig veszünk figyelembe, de ami mégis igazi vigaszt jelent számunkra, mert ezáltal megint csak sokakon tud segíteni.
Szűzanya: „A kommunista országokban sok pappal és szerzetessel kegyetlenül bánnak. Sokan vértanúhalált is halnak közülük. Az ő áldozatuk segítséget jelent számomra. Nagyon megvigasztalnak vele, mert így sokakat tudok megmenteni az örök kárhozattól. Hiszen mindezeket az áldozatokat nekem ajánlották fel. Az ott feláldozottak közül a legtöbben nekem szentelték magukat. Én pedig megvigasztaltam és megerősítettem őket szenvedésükben, nehogy elcsüggedjenek.”
Talán egy kicsit elrettent bennünket, hogy a Szűzanyának ilyen áldozatokra van szüksége ahhoz, hogy másokat megmenthessen. De ne felejtsük el, hogy Szűz Mária a Vértanuk Királynője is. Szent Fiával együtt, mint Társmegváltó mindent elszenvedett és még ma is elszenved, ahogy erről az imént már szó volt. Nekünk, keresztényeknek is részt lehet, sőt részt is kell vállalnunk a megváltás művében, a lelkek megmentésében. Szűz Máriával, égi Édesanyánkkal együtt nekünk is el kell kísérnünk Jézust a keresztúton. De ha a Szűzanya velünk van, semmi sem árthat nekünk.


1996. december 27.

“Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig”

Ármin vagyok, ne félj! Köszöntelek testvérem az örök Atya, ki eget és földet teremtet­te, az Isten egyszülött Fia; Jézus Krisztus, a világ megváltója, az egyedül üdvözítő, a második isteni személy és Isten szent Lelke; a Szentlélek Úristen, a szentháromságú egy, igaz Isten kegyelme által. Ámen.

Imádkozzunk testvérem és testvéreim, kik itt a földön a Szentlélek templomai lettetek, mert befogadtátok mindazokat a kegyelmeket, mivel a lélek, mi Isten szent Lelke el­árasztott benneteket, kik alázatos szívűek tudtok maradni, kiket nem a többnek látsza­ni akarás kerített hatalmába, kik kicsinek, nagyok kicsinek tudtok maradni, mert a gyer­mek, akik gyermeki bizalommal hagyatkomak arra azt Atyára, ki teremtője mindenek­nek, kik nem keresik a földi dicsőséget, nem a földi kincsek birtoklásáért élnek, hanem a maradandó értékekre vágynak, mit a rozsda el nem mar, mit a tolvaj el nem rabol, kik itt a földön építik Isten országát és felöltöztetik lelküket hófehér köntösbe, hogy lelkük beléphessen arra a lakomára, mit Atyátok készít érkezésetekre, mert tisztára mosta lelketeket a Bárány vére, hogy hófehéren térjetek meg az atyai házba és lelketeken hordjátok szent Fia vonásait, hol a másodszülöttek magukon hordják szent Fia voná­sait.

Áldunk és magasztalunk egy igaz Istenünk! Ki úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érette, hogy az, ki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen mind­örökké a Fiú által. Ezért imádunk és magasztalunk, 6, dicső szentháromságú Istenünk! Szívünk szeretetével megköszönjük atyai jóságodat, hogy ennyire szeretsz minket és szívünk teljes szeretetével kiáltjuk feléd: abba, kedves Atyám! Mert tudjuk, hogy a te tékozló fiaid vagyunk, kik a bűnbánat szentsége által megtérhetnek az atyai házba, hol a te örömöd és a mi örömünk teljes lesz, hol lelkünk nyugalomra, békére talál mind­örökre, Ámen.

Testvérem és testvéreim! Ezért itt a földön nehéz, rögös utat kell járnotok, hisz ezt ti is nagyon jól tudjátok, de ezt azért ismételem és ismételni is fogom, hogy ez mindig sze­metek előtt lebegjen. Nehogy elcsüggedjen szívetek, és lankadjon akarátstok. Nehogy azoknak az embereknek a gúnykacaja, csak egy percre is megingassa akaratotokat, akik csak a mának élnek, akiknek a szívüket rabláncra fűzte a pénz, az arany, a hamis kin­csek, a tiltott örömök, a szenvedélyek. Kik kivetkőztek emberi mivoltukból és észre sem veszik, hogy már valójában nem is ők élnek, hanem a sátán lakozik bennük.

Ti, pedig testvérkéim, kiknek lelke Isten temploma, kövessétek Uratokat, Jézus Krisz­tust, mert előttetek megy, vezet benneteket, mellettetek is van, utánatok is megy, hogy a nyájból egy se vesszen el, és mi több, szívetekben is él. Hát akkor testvérkéim, mitől féltek? Hisz mondotta Uratok, Istenetek, Jézus Krisztus: “Legyetek abban biztosak,

hogy én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig. ” Kell-e ennél több? Mert ennél több már nincs. Csak Isten végtelen véget nem érő szeretete, mely minden egyes em­bert üdvözíteni akar. Mert már annyiszor mondottam, de mondom most is, a mennyek országának ajtaja minden egyes ember előtt nyitva áll, még a legelvetemültebb ember előtt is. (példa erre a jobb lator) Hisz Uratok a földön járt Isten hányszor, de hányszor utalt erre a szőlőmunkásokról szóló példabeszédben is. Egy más alkalommal pedig azt mondotta:” az ég angyalai jobban örülnek egy megtért bűnösnek, mint száz igaznak. ” Mert Isten a végtelen, tökéletes szeretet, mert ez a szeretet véget nem ér soha. Tehát ez lebegjen szemetek előtt. Ezért mondottam már annyiszor és nem győzöm eléggé hang­súlyozni, ti is testvéreim szeressetek és engeszteljetek! Szerezzetek ti is örömet meny­nyei Atyátoknak és a ti örömötök is teljes lesz. Építsétek itt a földön Isten országát. Ragadjátok ki a szegény megtévesztett bűnösöket a sátán karmai közül, mert vannak az égnek olyan csatornái, ami a ti imáitok által nyílnak meg. Hát nem értitek meg, ti imád­kozó lelkek: Kérjétek a bölcsesség kegyelmét, a tisztánlátás kegyelmét, hogy ezt fel tudjátok fogni.

Sok eszköz van a kezetekben, apostolkodjatok! Ne törődjetek vele, hogy ki is nevetnek, ha bolondnak is néznek. Ha csak egy lelket is tudtok megnyerni Isten országa részére, már nem éltetek hiába itt a földön.

Testvére_ és testvére_ fontoljátok meg ezeket, kik ezt az írást olvassátok! Lépjetek arra az útra, mely kemény és göröngyös. Járjátok a keskeny utat, hisz uratok Istenetek

járhatóvá tette részetekre. Mert a megváltó Istenetek útját sem a jók tették nehézzé és göröngyös sé, hanem a gonoszok, a sátán szavára hallgatók, a földi hatalomra vágyók, a szenvedélyük rabjai, a földi javak hajszolói, az önszeretők, a másokat eltiprók, a két úrnak szolgálni akarók. Mert ha Krisztus szavára hallgattak volna, milyen diadalmenet tartott volna a mennyek országa felé. Mennyivel másképp köszöntene reátok a husza­dik század Krisztus után. Nem félelemmel és rettegéssel néznétek elébe, mert a rettene­tes bűnök kierőszakolták Isten haragját, mert a bűnök iszonyata az egekig kiált, az ár­tatlanok vére pirosra festi a földet.

Bizony- bizony megmérettetett a föld és könnyűnek találtatott.

Ezért hívtam fel a figyelmeteket már oly régóta az imára és az engesztelésre. Ti pedig késedelmes szívűek vagytok.

Az ég Királynője, a szeplőtelenül fogantatott szent Szűz, Isten anyja Mária jelenéseiben leszáll közétek, könyörögve kéri megtéréseiteket, az imáitokat. Felhívja figyelmeteket a nehéz időkre. Képei, szobrai sírnak, úgyszintén Krisztus a világ megváltójának szobrai vére könnyeket hullatnak. És ti, kik embemek nevezitek magatokat, elmentek mellette, egy kézlegyintéssei, egy gúnyos mosollyal. - Hát hova süllyedtetek? Mentek, mint egy gép arra, amerre a gonosz vezet benneteket. Mert szívetek helyett egy vezérlő gomb van, mit a sátáni hatalom irányít.

Testvérem és testvéreim! Ti pedig fogadjátok be mindazt a kegyelmet, mivel Isten Szentlelke megerősít benneteket. Vigyázzatok arra, hogy lelketek mindig a kegyelem állapotában legyen, ha botlotok is, azonnal szaladjatok Krisztus szentséges szívéhez és a bűnbánat szentsége Krisztus vére által tisztára mossa lelketeket, szentséges szent vére által és tiszták és feddhetetlenek lesztek. Ámen.

Most búcsúzom és azt mondo_ áldjon meg benneteket testvérem és testvéreim az örök Atya, az ő szent Fia; Jézus Krisztus és Isten szent Lelke; a Szentlélek Úristen ol­talmazzon benneteket. A szeplőtelen szent Szűz, Isten anyja és a ti mennyei Anyátok; Mária az ég királynője és szent Mihály Főangyal védelmezzen benneteket bárányai ajó Pásztornak. Isten minden angyalai és szentjei imádkozzanak értetek. Ámen.

Én pedig Isten alázatos szolgája, imádkozom érted, veled, értetek és veletek. Ármin.



Lelki küzdelmeim

 

“Már régóta várok rád”

Az Úr útja, melyen vezet, nem szakad meg soha, csak mi térünk le róla. Én is letértem. Az özvegységgel járó sok gond és fárasztó munka felőrölte lelki összeszedettségemet és így lassan eltávolított Istentől. Az állandó sok munka, a puszta létfenntartásért folyó hosszas küzdelem homállyal borította el lelkemet, annyira, hogy hitem szilárdságát támadta meg. A sok küzdelem elém, állította a nagy kérdőjelet: Látod, mindig mondtam, minek neked a nagycsalád? És ami azelőtt szent volt előttem és tartalmat adott életemnek, az most mind üres ostobaságnak tűnt fel előttem. Egyik munkahelyemről a másikra menesztettek. Ilyenkor még nagyobb lett a nyomor és még nagyobb a kísértés. A gonosz állandó zaklatásai: “Mit áltatod magad? Úgyis tudod, hogy te már rég feladtad volna a harcot, csak nem tudod, mit szólj gyermekeidnek, hogyan mondd el azt, amit magad sem hiszel. Vedd le már ezt az álarcot, meglátod, megkönnyebbülsz. Hiszen ez a legnehezebb életedben. Úgyis rá fognak ők maguk is jönni, amit te titokban tartasz.”

Erre megtorpantam, és egy pillanatra az elhomályosult Isten képe jelent meg lelki szemeim előtt. Ez nagy harcot indított meg Ielkemben. Felfohászkodtam Istenhez. Le nem írható, szóval ki nem fejezhető lelkiharc indult meg bennem. Hajmeresztő, idegfeszítő hosszú küzdelem, mely sok gond között őrölte Ielkemet hosszú évekig. Elmentem ugyan a szentmisére, de ez olyan üres és fárasztó volt számomra. Abban az időben kétműszakos voltam a munkahelyemen, még vasárnap is dolgoztam. A gyerekek a délelőtti, én meg az esti szentmisére voltam beosztva.

Jobb is volt ez így, mert legalább nem látták összeszedettségem hiányát. A szentmisét ima helyett unatkozó ásítozással töltöttem. Egyszer aztán elhatároztam, nem megyek ásítozni többé. Aznap a gyermekek ismét délelőtt hallgattak szentmisét. Én már nem is nyugtalankodtam miatta, hogy nem megyek, és nekiláttam a nagymosásnak. Közben este lett, és a gyermekek figyelmeztettek: “Édesanyám, fél hat van!” Én bosszankodtam emiatt, de hat óra előtt néhány perccel legnagyobb fiam így szólt: “Tessék sietni!” - Ez felrázott.

Elmentem, de nem is tudtam, hogyan szóljak Istenhez. Folyton a járt az eszemben, hogy milyen ostoba is vagyok. A Kármel böjtjét miért is tartom meg, üres mánia az egész. Hagyd már abba az egészet! El is határoztam, hogy nem tartóztatom meg magam a húseledeltől, úgyis olyan silány a táplálkozásom. (Ezt mindig megtartottam minden nehézség nélkül, csak úgy szokásból.) Mikor hazaértem, magam sem tudom hogyan, a Szűzanya kis-zsolozsmája került a kezembe. Kinyitottam, és elkezdtem imádkozni, de most mormolásnak tűnt, pedig azelőtt Istenhez emelte lelkemet. Elővettem régi elmélkedő könyvemet, de hiába erőlködtem, sötét, rideg némaság vett körül. Sírva fakadtam. Isten nem akar ismerni többé. Nagy lelki szorongásaim lettek, és olyan gondolatok leptek meg, melyeket káromlás lenne leírni. Csak egy szóval említem meg ezeket. De nem! Még ezt a néhány szót sem írom le, nem merem. Viaskodásom közben a gonosz szörnyű szavakat hallatott lelkemben. Azért engedtem meg ezeket, hogy lásd be magad is, és ne küzdj tovább!

Nem folytatom tovább, hisz úgy sem lehet ezt szavakkal érzékeltetni. Így tartott ez egészen addig (kb. 3 évig), míg egy napon C. leányom így szólt hozzám: “Ma két órakor lesz doktor B. temetése.” Ekkor már egy óra volt. Ez nagyon szíven ütött. Sietve öltözködtem, hogy el ne késsek. Amikor a ravatalozó helyiségbe értem, zokogás vett erőt rajtam. Arra gondoltam, neki már jó. Ő igazi karmelita volt, szentéletű és példaadó. De én eljutok-e oda? “Ne sírj!” hallottam szelíd, kedves hangját, ahogy csak az üdvözült lélek tudhat szólni. “Menj vissza a Kármelbe!”

Másnap vasárnap volt, július 16-a, Kármel ékessége és Királynője ünnepe, a templom búcsúja. Már korán reggeltől ott tartózkodtam késő estig. Nagy nehezen elindultam gyónni. Szörnyű lelki szárazság emésztette a lelkemet, semmi bánatot nem éreztem. A feladott penitenciát is csak gépiesen végeztem el. Közben arra gondoltam, ez a sok nép mind a Szűzanyát dicséri, de hogy én is dicsérjem, az nem jutott eszembe. Csak a B. testvérre gondoltam, az őrá való gondolás megkönnyítette lelkemet. Ő indított el a Szent Szűzhöz: “Menj, borulj le Eléje!” Én mentem, de a lelkemben semmi megnyugvást nem éreztem.

Késő este volt, mire hazaértem. Otthon olyan különös érzés lepett meg, mintha ütött-kopott lelkemet a Kármelben hagytam volna. Noha a vacsora volt aznap első étkezésem, nehezen fogtam hozzá éhségem csillapításához. Ismét mellém szegődött a gonosz kísértés: “Ostobaságot csinálsz. Mire jó ez? Pihend ki magad jól, és térj napirendre a dolgok felett!” Nehéz szívvel sétáltam ki a kertbe, hol az est csendjében megeredt könnyeim zápora. A csillagos ég alatt a kertünkben levő Lourdes-i Szűzanya szobra előtt mély áhítatba merülve imádkozni kezdtem. Másnap reggel az én kedves kis kápolnámba mentem. Ide jártam, mint fiatal kismama kis gyermekeimmel. Itt szoktunk az Úr oltáránál találkozni a B. testvérrel. Most is az ő áhítata vitt oda. Útközben találkoztam néhány régi ismerőssel, akik mint példás kismamára emlékeztek rám. Ez nekem nagyon rosszul esett. Úgy éreztem, hogy most meg a gonosz hiúsággal kísért. Szívemből felfohászkodtam: Égi Anyám, ne engedj el! Soha többé nem akarok hűtlen lenni Hozzád! Fogj szorosan! Félek önmagamtól. Oly bizonytalan a járásom!

A szentmise alatt állandóan az Úr Jézust kérleltem: Uram, bocsásd meg vétkeimet! Nem mertem az Úr asztalához járulni. Aki mellettem ült, nem egyszer karon ragadott, hogy menjünk már!

Ezekben a napokban oly kegyelmeket kaptam, amit az Úr azoknak ád, akik gyengék és lábadozók. Egy nővér, aki mellettem térdelt, így szólt: “Idetérdelek én is maga mellé, hogy én is szent legyek.” Ó, én tudtam, hogy az Úr Jézust látja és érzi bennem. Utána állandóan könnyes szemmel jártam. Az Úr Jézus iránt érzett szeretet és mélységes bűnbánat érzete könnyel fátyolozta szememet. Nem akartam többé a világba nézni, és csak a csendességet kerestem, hogy állandóan halljam az Úr szavát. Mert azóta Ő beszél velem. Ó, ezek a bensőséges beszélgetések oly nagyon egyszerűek!

Arra kértem Őt, hogy engedjen elmerülni kegyelmei tengerébe, és buzgón kértem, hogy gyermekeimet is vonzza közelébe. Megígérte, hogy kérjem csak állhatatosan, Ő meghallgat engem. Míg mély áhítatba merülve imádtam, a gonosz így szólt hozzám: “Hiszed-e ezt a hatalmát? Ha volna, megtenné, mert ez neki is jólesne.” Szörnyű arculcsapás, összeszorult a szívem… Közben az Úr Szent Arca jelent meg lelki szemem előtt, és így szólt:
“Nézd megkínzott Arcomat és meggyötört Szent Testemet! Nem azért szenvedtem-e, hogy a lelkeket megváltsam? Higgy és imádj!”
Ekkor felindítottam magamban a hitet, reményt és szeretetet, és kértem Őt, hogy ne engedjen elszakadni soha többé. Láncoljon szentséges lábához szorosan és rövidre, hogy csak Őmellette maradjak, mert így biztonságban leszek. Ő pedig arra kért, hogy mondjak le önmagamról, mindenről, mert nagyon is szétszórt és világias vagyok. Igyekeztem minden erőmmel megtenni ezt.

Utána minden úgy alakult körülöttem, hogy mindinkább Hozzá sodródtam. De Ő csak tovább sürgetett: “Nagy kegyelmeket szeretnék neked adni. De akkor mondj le teljesen önmagadról!” Nehéz szavak voltak ezek értelmemnek. Ezért megkérdeztem, képes leszek-e erre? “Te csak akarj, a többit bízd rám!”
Sokáig vergődtem így, míg az Úr világossága fényt derített elmémre és lépésről lépésre vezetett. Ezeket a lemondásokat a család keretén belül kellett megtennem.

Míg utolsó fiacskámmal éldegéltem együtt, addig nem volt előttem világos a lemondások értelme és értéke. A lakásomban mindig összébb kellett szorulnom, hogy helyet adjak a családalapító fiaimnak. Ez igen nehezemre esett, mert nagyon is szétosztottam a lakást, mely négy szoba összkomfort. Még a nagy ebédlő volt birtokomban. Erről is lemondtam, de nagyon nehezen. Amikor kiköltözködtem, az elmúlt kedves és szomorú emlékek meglepték gondolataimat. Végigvonult előttem a sok családi esemény, a meghitt karácsonyesték, a lakodalmak, a kis unokák keresztelési ünnepségei, az ínséges esztendők szegényes terítéke, amikor is éveken át reggelire csak zsíros kenyérrel raktam körül az asztalt. Az éveken át üres főzelékek, melyek mellé mindig szépen fényesített almákat raktam, és mindig szépen terítettem, hogy a gyermekek ne érezzék az ínséges esztendőket. Vígan jártam-keltem köztük, lelkemben az állandó szorongó érzéssel és az élelmezés nehéz gondjaival. Szóval ez a szoba is a szívemhez nőtt, ez tette nehézzé a lemondást. Most egy másik szobába költözködtem, és úgy gondoltam, ide fészkelem be magam emlékeimmel. Ez a gyermekszoba volt. Itt lelkem békés, nyugodt lesz, most már nem kell folyton költözködnöm. Nemrég nősült legkisebb fiam. Őt is lakáshoz kellett segítenem, így erről a szobáról is lemondtam. Érzem, hogy ezt az áldozatot is az Úr kívánja, hogy egészen szegény legyek. Lepergett előttem a gyermekek betegágya mellett átvirrasztott sok éjszaka, a sok pajkos lárma, az esti imák, a meghitt családi felolvasások. Szóval minden gondolat úgy szakadozott fel szívemben, mint fájó emlék. És az Úr sürgetett:
“Mondj le magadról egészen!”
Ekkor szétosztottam mindenemet a gyermekeim között, semmi ne kössön ehhez a világhoz. Utána úgy éreztem, hogy esztelenséget csináltam. Nem maradt még annyi hely sem, ahol fejemet nyugodtan lehajtsam. Az Úr szava még mindig kérlelt:
“Mondj le önmagadról!”
Sötét és szomorú lett körülöttem minden. Most mit kezdjek magammal? Jött a gonosz igen mosolyogva: “Ne csüggedj, nem vagy még olyan öreg, pihend ki magad, öltözködj szépen, szórakozz, és ha van rá módod, menj férjhez! Nem szégyen ez. Akkor lesz újra otthonod és fogsz tartozni valakihez. Lelkiismereted nyugodt lehet, megtetted anyai kötelességedet.”

Arcomba futott a vér, valóban olyan elhagyottnak éreztem magam. Másnap reggel az Úr oltárához borultam: Uram, ugye tudod, hogy szentséges Lábadhoz láncoltam magam, nem akarok mozdulni onnan. Kérdeztem: Uram, miért hagytál engem ennyire magamra?
“A lelked érdekében. Én is órákon át egyedül vívtam haláltusámat, és neked még ez a kis áldozat is nehéz? Hozd meg még a többit is!”

Ekkor így szóltam C. lányomhoz, kinek háztartását vezettem: Ezen túl te leszel a kis gazdasszony, én nem főzök többet. Rám néz meglepetten, mit fogok csinálni? “Azt, amire ti kértek, és azt eszem, amit ti adtok.” C. erre így szólt: “Édesanyám olyan, mint egy remete-asszony.”

Eközben bejött legkisebb leányom, M., kinek két kisgyermeke van. Mondja, el kell mennie dolgozni, mert egy fizetésből nem tudnak megélni (férje tanár). Ekkor lemondtam az ő javára szövetkezeti munkámról (plasztikfestés), mely egészen jól jövedelmezett, hogy két kis gyermeke mellől ne kelljen dolgozni mennie. Ez volt az utolsó, amiről lemondtam.

Ez néhány nap alatt történt. Gyorsan kellett meghoznom az áldozatot, mert az Úr sürgetett: “A szabad akarat a tied, nem kényszerítlek, csak ha te is akarod. Előttem csak úgy vagy érték, ha egészen Reám hagyatkozol, teljes bizalommal. Azt hiszed, nem tudom pótolni neked ezeket? Ha tudnád, milyen gazdaság vár reád!”

Ilyen párbeszéd folyik az Úr és énközöttem. Mikor ezek a sürgős lemondások bensőmben lezajlottak, 1962. február 10-e, szombat volt. Másnap, vasárnap a Lourdes-i Szűzanya ünnepe. Aznap kora délután elmenekültem a családi élet zajlásából. Lelkem a csendre vágyott. Otthonom már úgy sincs. Az Úr Jézus akarta, hogy így legyen. Ezen a szép vasárnapon nagy tömeg áramlott a máriaremetei kegyhely felől, és az ájtatos hívek betértek a mi Szentlélek-templomunkba is. Én is a tömeg között térdeltem, és rövid imádás után beszámolót tartottam az Úrnak: Jézusom, itt vagyok. Egészen elszakadtam a világtól, ahogy Te kívántad. Egy hajszál se férjen közénk. Tetszem-e most már? Ó, Uram, de nyomorult vagyok, olyan nehéz volt a lemondás! Tudod, milyen nagy megaláztatás így élni? Az Úr szava szólt most is hozzám:
“Így kell élned ezután, a legnagyobb megaláztatásban!”
Ezek a szavak örök gondolataiba merítették el lelkemet. Azt kérdeztem Tőle, elfogadsz-e most már? Az Úr most nem szólt, csak nagy csöndesség volt a lelkemben. Lehajtott fővel csak Őrá figyeltem, hogy mit fog szólni. Éreztem, hogy ez a mindenről való lemondás az Úr közelébe lendített. Lelkem csendjét most már nem zavarta semmi.

Az isteni Mester iskolájában

Míg így térdeltem, lelkem megtelt mélységes bűnbánattal és hálával Iránta. Úgy vártam szavát, mint még soha! Hosszú idő után végre én törtem meg a csendet: Jézusom, örülsz-e, hogy ilyen sok ájtatos lélek jön be Hozzád?
Igen - felelt ő szomorúan-, de úgy sietnek, nem tudom átadni nekik kegyelmeimet.

Megértettem, és úgy szerettem volna megvigasztalni! Ó, édes Jézusom, én Neked élek, Neked halok, és mindörökké Tied vagyok. Közben az járt az eszemben, hogyan tudnám Őt mélységes szomorúságában megvigasztalni. Úgy jártam, mint a kis vörösbegy, amikor ki akarta húzni a töviseket a Szent Fejből, és erőlködés közben ráhullt az Úr Szent Vére.

Már hosszú ideig tartózkodtam ott, és kezdtem kissé fázni. EI akartam köszönni Tőle, hogy hazamenjek. Ekkor lelkem mélyén megszólalt az Úr Jézus kérlelő hangon:
“Ne menj még!”
Helyemen maradtam. Kis idő múlva lelkem csendjében édes hangot hallottam:
“Kedves kis karmelita leánykám!”
E hang hallatára nagy bűnbánat árasztotta el lelkemet. Utána még kétszer egymás után hallottam ezt az édes hangot, és közben a szomorúság bűnbánó könnyeit hullattam.
Kis idő múlva a Szent Szűz szólalt meg újra lelkemben. Mintha sírást fojtott volna vissza, majd így szólt: “Imádd, engeszteld sokat megbántott Szent Fiamat!” Eltűnődtem. Ez nem lehet a gonosz, mert az nem mondta volna ezeket a szavakat. Lelkemben utána kis zavar támadt: hogyan tudom ezt megtenni? Egy ideig még a templomban maradtam, nem imádkoztam, csak szerettem volna gondolataimat rendezni. De valami különös homály fedte elmémet. Hazamenet kértem a Szent Szüzet: Égi Anyám! Ha Te ezt tőlem kérted, akkor igazítsd is utaimat Szent Fiad közelébe! Másnap sem tudtam a gondolattól szabadulni. A szentmise alatt buzgón fohászkodtam: Égi Anyám, hogyan és mint tegyek? Ugye, mellém állsz? Én olyan erőtlen vagyok Nélküled!

A szentmise végén erős indítást éreztem magamban, hogy az Úr házának kulcsát kérjem el, hogy oda szabad bejárásom legyen. Szentmise után a sekrestyés nővér elé álltam kérésemmel. Vázoltam előtte lakáshelyzetemet. Ő meglepődött azon a derűn, ahogy én ezt előadtam. Ő kérésemre azt felelte, hogy ezt nem teheti meg, erre plébános atyától engedélyt kell kérni. Két nap múlva korán reggel a nővér jó hírrel fogadott, a kért kulcsot megkaptam. Még aznap elmentem a drága kulccsal, és amikor kinyitottam az Úr házának ajtaját, nagyot dobbant a szívem. Éreztem, hogy az Úr Jézus különösen megosztja velem otthonát, otthon helyett otthont adott. Ezért olyan drága nekem ez a templom.

Mikor beléptem a mellékbejáraton, a Szentlélek Mátkája, a Magyarok Nagyasszonya oltára elé kerültem: Üdvözlégy Mária, Édesanyám! Alázatosan kérlek, tarts meg engem a Te különös védelmedben, ajánlj engem Szent Fiadnak! Én vagyok a Te hűtlen kármelita kislányod. Édesanyám, a Te megszólításodat használom. Tudom, hogy nem vagyok méltó erre. Ha évszázadokig élnék is, akkor sem, tudnék semmi érdemet sem szerezni, amivel ezt megközelítően is kiérdemelném. Anyám, jöjj, vezess engem most már Szent Fiadhoz!

Ahogy így egyedül voltam a hatalmas templomban, leborultam az Úr elé úgy, mint még soha életemben, és megkérdeztem az Úr Jézustól, hogy csak ketten vagyunk?
Sajnos,- hallottam szomorú szavát lelkem mélyén. -Légy azon, hogy sokan legyünk!
Semmi szóval ki nem fejezhető az a hála és bűnbánat, mely lelkemből az Úr felé tört. Ó, édes Üdvözítőm! Te tudod legjobban, hogy milyen sokat botorkáltam, míg kegyelmed által Hozzád érkeztem. Uram, most hogy levetted lelkem külső háncsát, érzem, hogy kegyelmed bősége áraszt el. Ó, Jézusom, faragd le lelkem durva vonásait, bárhogy fájna is az nekem, hogy ha majd meg kell jelennem Előtted, halálom óráján ráismerj bennem a Te Szent Kezed munkájára. Édes Jézusom! Úgy szeretném megbánni bűneimet, ahogy még egyetlen megtérő bűnös sem bánta meg, és úgy akarlak szeretni, ahogyan még egyetlen megtérő bűnös sem szeretett. Édes Jézusom, mély alázattal könyörgök Hozzád, ne múljék el egyetlen nap se, hogy a bűnbánat könnyeit ki se sajtolná szememből az Irántad érzett hála és szeretet. Alázz meg engem, Uram Jézusom, életem minden percében, hogy szüntelenül érezzem, mily szegény és nyomorult vagyok. á, Uram, Jézusom, összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy most itt a földön Veled egyesülve élhetek, de halálom után bűneim miatt egy időre el kell válnom Tőled. Mondd, édes Jézusom, mi lesz az én temérdek sok bűnömmel?

Elképzelhetetlen szorongás vett erőt rajtam, és úgy esdekeltem az Úrhoz. És ekkor Ő egy pillanatra éreznem engedte, hogy el fognak veszni irgalmas szeretetében. Ki tudja, meddig térdeltem volna még ott az Úr Lábánál önfeledten, ha a sekrestyés nővér nem zavar, hogy fél 8-kor kaput zárnak. Ahhoz nem volt kulcsom. Nem tudtam az Úr Jézustól elválni, és arra kértem, jöjjön velem. Hazaindultam kerülővel a csendes utcákon. Éreztem, hogy az Úr jön velem. Nem szóltunk egymáshoz. Szerettem volna az út porába leborulni, mert annyira éreztem jelenlétét. Azóta, hogy Ő ilyen hatalmas lakást adott nekem, én hálából alázatos bűnbánó lélekkel minden este felkeresem, és a Szent Szűz óhaja szerint imádom és engesztelem Őt. Mily örömöm van, mikor Hozzá megyek, Ő mindig otthon vár. Ezeket a meghitt órákat nem kísérlem meg leírni, mert lehetetlen.

Az 1961-es év ilyen beszélgetésekkel telt el, azokat akkor még nem írtam le. Én csak akkor kezdtem ezeket leírni, amikor az Úr erre felszólított. Amikor az édes Üdvözítő rövidebb beszélgetést folytat velem, ezeket szinte szóról szóra leírom. A szentórák alatt sokszor van úgy, hogy a beszélgetések csak úgy átmennek énem tudatába, utána képtelen vagyok azokat leírni. Egy alkalommal megköszöntem, hogy örök menedéket biztosított nekem.
“Kis karmelitám, te is örök menedéket biztosíts Nekem! Ugye, érzed te is, hogy mi ketten mennyire együvé tartozunk? A szereteted ne tartson pihenőt!” Egy alkalommal megkért, hogy végezzek a hétfői napon virrasztó imádságot a szenvedő papi lelkekért.

Egyik nap ismerősömnél jártam. Ott a házban kápolna is van. Miután a nővérektől elbúcsúzkodtam, Őhozzá nem mentem be elköszönni. Ő szelíd szemrehányással szólt, hogy sokszor figyelmetlen vagyok Vele szemben. Bocsáss meg, édes Jézusom! Ugye kértelek, hogy faragd le lelkem durva vonásait? Ő szelíd szavakkal így szólt:
“Leánykám, Engem éjjel-nappal szeretned kell!”
Egy alkalommal arra kértem, engedje megéreznem fenséggel, jósággal teljes jelenlétét.
“Leánykám, ne kérd ezt a magad számára, mert annak adom, akiért az áldozatot meghoztad és imáidat felajánlottad.”
Ó, bocsáss meg Jézusom, látod, milyen önző vagyok?!
“Leányom, ismerem tökéletlenségedet és nyomorúságodat, de ez ne törje le további törekvésedet, mert ez egy okkal több, hogy még nagyobb odaadással számíts szeretetemre.”

2010. augusztus 21. ÉN VAGYOK A TE ÉLETED MARADJ AZ ÉN ÁLDOZATOM

2010-08-22 18:17 vasárnap#

ÉN VAGYOK A TE ÉLETED MARADJ AZ ÉN ÁLDOZATOM!

 

Vissza Svájcba,1989. március 26.

Rózsám, látod miképpen vezetlek? Nem vetted észre, hogyan egyengettem utadat? Azért vittelek el Garabandalba, hogy kívánságom teljesüljön. Arra kértelek, hogy szentesítsd Garabandalt. Odavittelek és megtetted . Ne feledd, hogy az én útjaim nem a ti útjaitok! Arra tanítottalak, hogy bízd magadat teljesen énrám, és hagyj teret Lelkem számára, hogy benned lélegezhessen. Érted? Sohasem feledkezem meg rólad. Az a szándékom, hogy mindvégig igénybe vegyelek, és betöltsd küldetésedet. Engedd meg, hogy ujjam rajtad nyugodjon, hogy Istened kívánságait beléd véssem ! Rózsám, szeretlek. Az én tanításomat követed, ha így közeledsz hozzám, és felajánlod nekem akaratodat. Engem helyezz az elsõ helyre! Soha ne nézd az idõt, amit velem töltesz! Maradj mindig összekötve velem! Én vagyok a te életed. Az a legjobb neked, ha hozzám vagy kötve. Egyre mélyebbre viszlek Szentséges Szívembe, és lelkedet tökéletessé teszem. Szerezz nekem örömet! Bízd magadat teljesen kezemre! Bízzál bennem! Jöjj, vidíts fel és dicsérj. Édesanyám, aki a te Édesanyád is, megvéd, vezet téged és segít neked. Leányom, áldjad Õt! Soha ne hagyd abba az imádságot!

Imádlak Téged Istenem.

Imádj mindig!

(Késõbb, a nap folyamán kimerültséget éreztem. Úgy tûnt, hogy a feladat, amelyet Isten adott nekem, összetör engem. Vajon jók lesznek-e valamire ezek az áldozatok, nem lesznek-e hiábavalók? Vajon lesz-e erõm így folytatnom tovább, tudva, hogy soha nem állhatok meg? Vagy egyszer csak majd úgy találom, hogy agyonnyom és feladom?)

Fogadd békémet! Hallgass meg, a Bölcsesség tanított téged, ne félj! Légy boldog, mert arra választottalak, hogy osztozz velem szenvedéseimben! Drága keresztem nyugszik rajtad. Szükségem van pihenésre! Semmi sem vesz kárba abból, amit nekem adsz… semmi sem vész kárba! Megdicsõülök, maradj az én áldozatom . Szeretett áldozatom, akinek Atyám megadta azt a kegyet, hogy megossza velem a béke és a szeretet keresztjét, nem lesz könnyû ebben a világban áldozatként elviselned megpróbáltatásaidat. Értsd meg, hogy már nem tartozol ehhez a világhoz; és azért vádol téged a világ, mert nem vagy hozzájuk hasonló. Elfelejtik, hogy az õ testük is hamuvá lesz egyszer. Ki fognak gúnyolni. Vigyázz magadra akkor! Nehogy panaszkodni kezdj 1 ! Mindössze annyit kérek, hogy osztozz, szeretetbõl osztozz a Szeretettel! A Szeretet kelyhe keserû, nagyon keserû, megosztanád velem? Ne ellenkezz velem! Ellenkeztem-e veled valaha, amikor meghallottam Földrõl jövõ könyörgésedet? Biztosítalak, semmi sem lesz hiába. Az idõk kezdetétõl tudom, hogy mennyire törékeny vagy. Úgy gondozlak, mint a rózsát, amely különleges figyelmet kíván. Megnyesem ágaidat, ha szükséges. Tekintetem mindig rajtad van, és féltékenyen õriz téged, nehogy egy idegen kitépjen. Nem engedem, hogy bárki hozzád érjen, nehogy ujja összegyûrje szirmaidat. Éjjel-nappal vigyázok rád. Én vagyok a te õrzõd. Légy tehát bizalommal! Senkinek sem engedem meg, hogy bántson téged.

(Aznap este hosszú utazásunk miatt kimerülten 2 kezdtem imádkozni a rózsafüzért. Tekintetem a fatimai szobron nyugodott. A negyedik titoknál tartottam, amikor a Szûzanya köpenye és ruhája váratlanul ezüstösen kezdett fényleni. Ez az ezüst fény nagyon erõs volt, és mintha a szoborból áradt volna ki. Mintha életre kelt volna a szobor! Nem tarthatott tovább öt másodpercnél. Csodálatosan szép volt, és arra indított, hogy mélyebben imádkozzak. Igazán boldoggá tett! Másnap, amikor újból a rózsafüzért mondtam a Szûzanya fatimai szobrára tekintve, szemét nézve hirtelen észrevettem, hogy az a hiba 3 már nem volt ott a szemén. Most mindkét szeme tökéletes volt. Csak kis hiba volt, az egyik szemöldökén hiányzott a festés. Gyakran gondoltam, hogy a fehér vonalat átfestem barnára, és megfestem a hiányzó szempillákat is emiatt a fehér vonal miatt. Most már nincs ott és mindkét szeme tökéletes…)


1Bölcs l,ll
2tizenkét órás autóút után
3 ami korábban zavart


AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK

Mária Julianna által adott üzenetei:

2008. nov. 20.

Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő eljött. Beteljesülnek a próféciák. Szeretetem és keresztáldozatom tartja fenn ezt a világot. A bűnök már az égbe csapnak. Nem nézhetem tovább ezt a tengernyi bűnt. Be kell avatkoznom. Ez a ti érdeketekben történik. A nagy figyelmeztetés jön. Mindenki meglátja tetteit, egész életét, és szembesül annak következményeivel. Ez egy nagy kegyelmi adomány. Léleklátás, tisztánlátás, amely az üdvösségre visz. Imádkozz a hit adományáért mindazok számára, akik még nem hisznek Bennem! A hit a legnagyobb kegyelem a földön. Hit nélkül nem lehet tetszeni Istennek, és nem is lehet üdvözülni. A hitetek fontosabb, mint a szemetek világa. A hitből fakad a remény és a szeretet. Ez a három isteni erény az üdvösségre visz. A nagy figyelmeztetéskor ennek fényében fogjátok látni tetteiteket, egész életeteket. Amikor ez a léleklátás történik, minden egyes embernek megadom a hit kegyelmét, hogy higgyen Istenben, Isten törvényében, és ebből a szempontból ítéljék meg saját életüket. Ezért lesz annyi megtérő bűnös akkor. Épp ezért adom ezt a léleklátást, mert nagyon sok lélek rohan a kárhozatba. Ez egy mentőöv a számukra. Természetesen megmarad a szabad akarat. Aki meg akar maradni a hitben, az megmarad, de aki elveti, arra nem kötelezem. Figyelmeztetlek titeket, ezek a megátalkodottak lesznek a sátán eszközei, és minden rossznak az okozói. De mindenki Engem szolgál. Még a sátán is. Mert csak annyi rosszat követhet el, amennyit Én megengedek neki. Imáitokkal és áldozataitokkal megtörhetitek a sátán hatalmát. Erre adom a kegyelmeket. Tartsatok ki az imában akkor is, ha nem azt kapjátok, amit kértek. Higgyetek Bennem! Én jobban tudom, mi válik az üdvösségetekre, és azt meg is adom nektek.”


Csak Engem szolgálj!

 

1962. szeptember 1.

Ebben a rendkívüli lelki állapotban az Úr nap, mint nap után beszél hozzám. Ma is így szólt:
“Leánykám, akarod-e magad átadni egészen és maradéktalanul Nekem? Én, az Istenember kérlek téged. Szükségem van rád megváltó munkámhoz. Most már teljes önátadást kérek. Mondj le, tehát magadról egészen, minden erőddel és teljes akaratoddal. Csak Engem szolgálj! Számodra ne legyen senki, semmi, csak Én!”

Uram Jézusom, imádott Krisztusom, Te kérsz engem, hogy csak Neked szolgáljak? Tudnék-e mást tenni? Átadom magam teljesen és maradéktalanul úgy, ahogy kérted. Édes Jézus, Neked élek, édes Jézus, Neked halok, mindörökre Tied vagyok! Kié is lehetnék, ki fogadna el engem minden bűnömmel, gyarlóságommal és fogyatékosságommal? Uram, boldogan áldozom kis életemet a lelkekért. Minden vágyam a Te örök gondolatod: a lelkek megmentése… Isteni szobrász, csak faragj engem a Te képedre és hasonlatosságodra, hogy rám ismerj halálom óráján, mint a Te szent kezed művére. Ó, Te áldott isteni kéz, mely farag és simogat egyszerre! Lelkem ég a vágytól, ha szavadra gondolok, hogy Neked szükséged van az én áldozatomra. Mily nagy kitüntetés ez! Imádott Jézusom, áldalak és magasztallak szüntelenül!

1962. szeptember 3.

“Kármelita kislányom, szeretnék beszélni veled, mint anya a gyermekével. Tudom, nagy gondokban vergődöl Szívem Szeretetlángja miatt. Örülök, hogy ennyire szíveden viseled. Hallgass meg! Nemsokára eljön az a nap, amikor megtörténik az első hivatalos lépés, melynek már meg kellett volna történnie. A sok megaláztatás, melyet Szeretetlángomért elviselsz, a sok áldozat, melyet meghozol, hajtórugó az első lépéshez. Mondd el lelki vezetődnek óhajomat, hogy igyekezzék az ország főpapjához eljuttatni ügyemet és utána Szent Fiam római helytartójához. Ilyen kegyelmi idő még nem volt a földön, mióta az Ige Testté lett! Világrengető dolog a Sátán megvakítása.”

1962. szeptember 7-8.

A hajnali virrasztás idején a virrasztó órákban a Szűzanya a Szeretetlángjának kegyelmi hatásáról beszélgetett velem.
“Ha ezentúl virrasztotok - te és a melléd rendelt személy, ti, akik már ismeritek Szeretetlángomat -, abban a kegyelemben részesítelek benneteket, hogy a virrasztásotok ideje alatt az egész világ haldoklóira kiárasztom Szeretetlángom kegyelmi hatását; megvakítom a Sátánt, s a kegyelemmel teljes, szelíd Láng megmenti őket az örök kárhozattól.”

Amikor a Szűzanya ezeket mondta, örömmel fogadtam. Később azonban rettentő kételyem támadt miatta. Vajon jól értettem-e, amit a Szent Szűz hajnalban mondott? Óriási kegyelem ez, hogy tudjam magamévá tenni!? A kegyelem, mely minket érint, nagy kétellyel nehezedik lelkemre: hogy ez vajon nem az én kevélységemből származik-e? Máskor meg úgy éreztem, hogy a Szent Szűz nem is mondta. Szóval nem tudok magamban eligazodni. Avagy azért nem hiszem, mert kevélységem visszatart: hogy nem kell mindent elhinni? A gonosz annyira megzavart, ajkammal a rózsafüzért imádkozom, de nem a megszokott imádságot, hanem csak egy szó jön ajkamra: Hiszek Tebenned, csodatevő Szent Szűz! De úgy érzem, ezt csak ajkammal mondom, szívem, elmém elzárkózik előle. Szeretnék sírni, amiért most nem tudok hinni. A gonosz át akarja velem láttatni az elmúlt és a mostani eseményeket. Minden erőmmel ellene vagyok zavargásainak. Szűzanyám, oszlasd el kételyeimet! A zavar nagyon, hogy az én virrasztásom ilyen nagy érdemeket szerző! Lehet-e ezt és szabad-e ezt elhinni? Lelkem sötétségében a Szűzanya most nem adott választ. Az Úr Jézushoz könyörögtem: “Csak Anyám által!” E szavakra még jobban megzavarodtam. Hiába láncoltam magam szentséges Lábához, most ez a biztonság is megszűnt számomra? Lelkem vergődésében tovább rimánkodtam: Uram, most hagysz el? És ismét ezt a hangot hallottam:
“Nemcsak ajkaddal kell elfogadnod Anyám Szeretetlángjának csodatevő hatalmát, hanem teljes elméddel is.”

És én érzem, hogy minden erőlködésem ellenére elmém ellenáll e szavak elfogadásának. A Sátán annyira összekuszálta tisztánlátásomat, hogy nem találok kiutat… Tudni szeretném, ha én nem fogadom el az én nyomorúságos személyemmel kapcsolatban ezt a hatalmas csodát, vétkezem-e a Szűzanya ellen? Imádott Jézusom, mit kell tennem? Jöjj, segíts megszabadulni a gonosztól! Így, lelkivezető nélkül átélni a rettentő kísértéseket, és nincs kihez fordulnom! Ilyen gyötrelmek között telt el az egész napom, órákon keresztül csak azt tudtam mondani: Hiszek Tebenned, csodatevő Szent Szűz!

Még aznap, az esti órákban elmentem a mellém rendelt nővérhez, elmondtam neki a Szent Szűz újabb közlését és egésznapi kételyeimet. Ott, a kápolnában, az Úr Jézus előtt beszélgettünk. Ő ezek hallatára nem kételkedett. Gyermeki hittel és szent csodálkozással fogadta el, amit elmondtam neki. Ajkán gyermeki mosoly jelent meg, amely amúgy is jellemvonása. Az ő hite bennem is eloszlatta a kételyeket. Ahogy így beszélgettünk a minket ért csodálatos kegyelemről, ő a tabernákulum felé fordulva és mintegy a Szent Szűzhöz beszélt: Ó, Te nagy hatalmú Szent Szűz, és még Te ellened akarnak valamit tenni az emberek! Közben mind a ketten elmerültünk a Szent Szűz Szeretetlángjának csodálatában, és elhatároztuk, hogy mi ketten virrasztani fogunk, hogy minél több lélek szabaduljon meg az örök kárhozattól. A mellém rendelt nővér még sok minden jó tanáccsal látott el, amit én alázatos szívvel fogadtam el. Mikor az Úr oltáránál elköszöntünk egymástól, ő talán nem is sejtette, milyen erőt és megnyugvást árasztott általa az Úr Jézus a lelkembe.

2010. augusztus 20. A RHODOSI ELLENZÉK

2010-08-22 18:16 vasárnap#

A RHODOSI ELLENZÉK

 

1992. augusztus 10.

Ó Uram, miért van annyi makacsság? Ó Uram, kezdem megtanulni, hogy a nagy nevek nem adnak bölcsességet. Volt olyan idõ, amikor sokat reméltem tõlük, ha e két szót kiejtették: EGYSÉG és KIENGESZTELõDÉS. De ezeknek még nyomát sem látom.

Béke legyen veled! Keserû hangod nem kerülte el figyelmemet. Mondtam-e valaha, hogy elhagylak?

Nem, Uram.

Akkor miért aggódsz? Téged erre a küldetésre teremtettelek. Jöjj, nézz rám! Ha velem vagy, mindig jó dolgokat fogsz enni, és ha velem vagy, asztalod mindig meg lesz rakva.
Teremtmény! Azon az úton foglak vezetni téged, amelyen haladnod kell. Vonulj vissza Szívembe, amikor pihenésre van szükséged. Ne veszítsd el bátorságodat! A Bölcsesség fog tanítani. Szenteld nekem idõdet, és igénybe veszlek terveimhez. Szájad, mint a kétélû kard, olyan éles lesz, amikor az én Szavaimat ejted ki. Tanítani akarom a tudatlant, hogy helyesen ítéljen.

Ha megengeded, hogy igénybe vegyelek, véghez viszem tervemet. Ameddig mindezt meg nem valósítom, addig nem fog csökkenni égõ vágyam a közöttetek megvalósítandó egység és kiengesztelõdés után. Papírra vetettem általad, hogy mennyire szeretném, ha egyesülnétek! Kezdettõl fogva világosan beszéltem. Vassula, gyermekem, nem olvastad, hogy egészen kevés kovász is elég a tészta megkelesztéséhez? Ezért ne mondj nekem elhamarkodott ítéletet!

 

Halálod után neked Mellettem lesz a helyed

 

1965. február 4.

Ma reggel megkönnyebbülve ébredtem. S az Úr Jézus szólt:
“Béke veled!”

Lelkemben ezt a szót nem tudtam el nem fogadni. Az Úr Jézus szavai nyomán az áhított megnyugvás betért a lelkembe. Ez a béke csalhatatlan erőt adott.
Az Úr Jézus újra szólt:
“Kislányom, nagyon szenvedtél? A világtalan Sátán nem tudott semmi bűnre rávenni, és vad dühre ragadta a tudat, hogy neked kell tovább vinned az Én szent akaratomat, s azért ki akarta verni a fejedből… A te szenvedéseid érdeme, hogy a ,bizonyított tények’ isteni eredetét az Én isteni Fényességem megvilágítja azok lelkében, akik hivatva vannak az ügyet továbbadni. Nagy lesz az ellenzék tábora, s hogy az ügy győzelemre jusson, azért még sokat kell szenvedned. Számolj be lelked helyzetéről gyóntatódnak…”

1965. február 14.

Imádás közben az Úr Jézus figyelmeztetett:
“Menj, családodnak kenyeret kell vinned!”

Erről egészen megfeledkeztem. Mélységes hálával megköszöntem, hogy Ő még ilyen földi dolgokat is ennyire szem előtt tart. Útközben is imádtam Őt. Amint az üzletbe léptem, eszembe jutott, hogy ma szombat van, s kérdésemre: Van-e még kenyér? -”Nincs!” volt a válasz. Megijedtem, hogy most mi lesz!? S amint ki akarok menni, utánam szólnak, van még eltéve egy kenyér, mert akinek eltették, az nem jött el érte. Abban a pillanatban azt mondtam: Imádott Jézusom! s Ő így szólt:
“Ez vagyok Én! Látod? Nehogy a Velem töltött idő családod hátrányára legyen!”

Közben csendben mentünk. Azért mondom ezt így, mert Ő elárasztott jelenlétével, és én Benne elmerülve tovább imádtam Őt.

1965. március 25.

Az Úr Jézus kért:
“Csak feszítsd meg minden erődet! Ez az, ami Nekem igen kedves benned. Az íjat is minél jobban megfeszítik, annál biztosabban lehet célba találni vele. Neked is így kell kifeszítened akaraterődet, és ezáltal a nyíl nem téveszti el az irányt, mely csakis az ég.”

1965. április 7.

A mellém rendelt nővérrel beszélgettem, s megemlítettem neki, hogy az Úr Jézus úgy tesz velem, mintha megfeledkezne rólam, és én olyan messze érzem Őt magamtól ilyenkor. -Még ugyanazon a napon történt, amint otthon kis unokáimmal foglalatoskodtam ugyan, de lelkem mélyén az Úr Jézust imádtam és engeszteltem. Szavaim, melyeket Hozzá küldtem, úgy éreztem, mintha végtelen magasságba szálltak volna. Közben meglepett:
“Miért gondolod azt, hogy Én messze a magasságban vagyok fölötted? Itt állok most is melletted…”

Míg az Úr Jézus beszélgetett, lelkem különös érzések hullámain keresztül felfogta, amint a Szűzanya csodálatosan elragadó szeretetével azt mondta az Úr Jézusnak:
“Ez az Én kedveltem is’”

S tudnom engedték, hogy rólam van szó. A Szentháromság szeretetébe a Szűzanya úgy beolvadt, hogy lelkemben alig tudtam megkülönböztetni. Ezen igen meglepődtem, és csodálkozásomra az Úr Jézus rendkívül csodálatos dolgokba engedett elmerülni. Így szólt:
“Ez nem elragadtatás, csak annak egy formája, azért ezt tested erejével el tudod viselni.”

Közben eddig ismeretlen mennyei dolgokba avatott be. Ezeket szavakkal nem tudom kifejezni… Az Úr Jézus még másnap is erről beszélt velem a szentmise közben. Ezekről írni nem tudok…

1965. április 12.

Nagyhétfőn az Úr Jézus panasszal árasztott el, hogy az én családom is növeli az Ő fájdalmát:
“Kis leánytestvérkém! Látod az Én segélyt kérő kezemet? Sokan elfordítják szemüket, hogy meg ne érezzék szemem szomorú pillantását. Láthatod, Én vagyok az, ki feléjük közeledem. De ők csak mereven tovább járják a sötétség útját. Azért kérte Anyám Szeretetlángja kigyúlását a földön, mely a lelkekbe bevilágít, és ehhez kéri Ő a ti áldozati olajcseppjeiteket. Én mondom neked és ígérem isteni szavammal, ha valakiért imádkozol, soha nem kapsz elutasítást, mert áldozati olajcseppjeid nemcsak a lelkek mécsesébe hullnak, hanem az Én láztól égő Sebeimre is, s mint üdítő balzsam, úgy hatnak. Erzsébetem, az Istenember köszönetet mond ezért. Ne szabadkozz, így kell tennem, mert Én veletek együtt érző Ember is vagyok, s ti, kik áldozatot hoztok megváltó munkámért, leköteleztek. Így is mondhatnám: lekenyereztek! Túláradó boldogság tölt el!”

Amint szavait befejezte, lelkemben érezni engedte azt a érzést, melyet Ő is érez a mi résztvevő szeretetünk láttán.

1965. május

Orvosnál voltam. Az első vizsgálat megtörténte után az orvos azt mondta, ő a vizsgálatok után nem tud semmi betegséget megállapítani. Azt mondta, hogy a szenvedések, melyekről panaszkodom, nem betegségtől származnak, hanem átveszem mások szenvedését. Az idegeimmel semmi baj nincs. Teljesen rendben vannak. De hogy a vizsgálat teljes legyen, elküldött a laboratóriumi vizsgálatokra, és ennek megtörténte után, egy hét múlva visszamentem az eredményért. Ő, miután átnézte, igen csekély kis vérszegénységet állapított meg, mely egészen jelentéktelen. S mivel ezután sem tudott semmi betegséget sem megállapítani, az mondta, gyógyszert nem is ír. Langyos termálfürdőt ajánlott, de ezt is csak a melegebb idők beálltával. S újra csak azt a választ adta, hogy én a mások szenvedését veszem át. Az idegrendszerem rendkívül finom, és ez rendkívüli módon reagál mindenre, s ez váltja ki belőlem ezt a sok szenvedést, melyről ő más véleményt nem tud adni. -Ez az orvos nem ismert, és semmiféle életkörülményeimről nem tud semmit…

El lehet képzelni, hogy gyermekeim, akik tudták, hogy mindig rossz egészségi állapotomra és állandó gyengeségemre hivatkozom, igen nagy érdeklődéssel várták a vizsgálati eredményt. Igen meglepetve vették tudomásul, hogy az orvosi megállapítás szerint nincs semmi bajom. Ezt ők is különösnek találták. Én pedig továbbra is szenvedtem…

1965. május 15.

Az Úr Jézus egy egészen halk sóhaját engedte hallanom, melyről úgy véltem, hogy igen messziről hallom. Az Úr Jézus sóhajtása által egy kis derengő fényt engedett lelkembe, s ez megvilágította szenvedésem értékét. S míg ez a messziről érzett sóhaj átvonult lelkemen, én az Erősség Lelkét éreztem lelkemben nagymértékben működni. S e közben megszűntek lelkemben az eddigi bizonytalanság kínzó rémei, melyek már-már elgyengítettek. S utána az Úr Jézus még ezt mondta:
“Kedvesem, meg ne inogj ebben a kétségbeejtő lelkiállapotban, melybe most helyeztem lelkedet!”

S amint az Úr szavát hallottam lelkemben, azonnal szavába kapaszkodtam: Jézusom, ó, mily boldog vagyok, hogy szóltál hozzám! Ne engedj el! Te tudod legjobban, hiszen Te adod a szenvedést. Ő csendesen szólt:
“Most azt a szenvedést és sötétséget kell elszenvedned, melyet halálom után a tanítványaim éreztek. De ahogy reájuk is elküldtem a Szentlelket, úgy elküldöm azokra is, akikért neked kell szenvedned. Ugye, a szenvedések közepette most már fölfogod azt, amit nem értettél? Ez a csoda a Szentlélek ismételt eljövetele, melyet sokan várnak, és szétáradó kegyelmének fénye át fogja hatni az egész földet”

Amint az Úr Jézus szavait befejezte, lelkemből nyomban eltűnt szavainak megvilágosító ereje, és utána ismét a sötét szenvedés lett úrrá lelkemen.

1965. május 20.

A reggeli szentmisén, szentáldozás előtt az Úr Jézus méltatott szavaira:
“Légy nagyon erős! Több szenvedést már nem adok. “

E szavak hallatára lelkemben ijedtség támadt. Nem kapok több szenvedést?
Ó, imádott Jézusom, akkor ez szereteted megvonását is jelenti? Ez még jobban megszomorít, s szomorúan panaszkodtam az Úr Jézusnak: Uram, az a szenvedés nekem, ha nincs szenvedésem. S most hogyan állok meg Előtted? Szereteted a szenvedésekkel eggyé olvadva uralta lelkemet, s most, hogy ez nem fog uralni, mi lesz velem?

Lelkem nehéz lett, és kértem az Urat: Imádott Jézusom, miért bánsz így velem? Nem érdemlem meg a szenvedéseket? Vagy nem vagyok elég erős ezeknek elviselésére? -Még sokáig, hosszan panaszkodtam az Úr Jézusnak.

Ő újra szólt:
“Látom, nem értettél meg Engem. Annyi szenvedést adtam eddig, amennyit emberi erőd csak elbírt. Ezt tehát már nem fokozom. Részedre betelt a mérték. Egy hajszálnyi sem fér már a testedbe, sem lelkedbe. Ismétlem, csak tarts ki, és légy nyugodt, a kapott szenvedések színültig telt edénye vagy te. Tehát szeretetemet nem csökkentem, de szenvedéseidet sem fokozom. Mondtam, hogy nem kíméllek, szenvedned kell az utolsó leheletedig. S mivel megváltó munkámban ily lelkesen részt vettél, megtartalak szeretetemben. Béke veled, Erzsébetem! Az Én békémet senki nem adhatja meg, csak Én. Én, aki a megváltás munkásai közé hívtalak, most a jutalmazottak közé hívlak.”

1965. május 30.

A Szűzanya szólt:
“Kislányom, halálod után neked Mellettem lesz a helyed. S a földön összegyűjtött olajcseppjeid, melyeket áldozatos életedért Szent Fiam az Ő érdemeivel egyesített, vissza fognak hullani a lelkek kialudt mécsesébe, az Én Szeretetlángomtól tüzet fognak, és ennek fényénél megtalálják az üdvösségre vezető utat. Ezek az olajcseppek még a mécses nélküli lelkekre is ráhullanak. S ők érezni fogják ennek okát, és Szent Fiamhoz jutnak. Tehát neked a mennyben is dolgod lesz, és megváltó munkámban való részvételt folytatni fogod halálod után is.”

2010. augusztus 19. MINDHALÁLIG VÉDELMEZD AZ IGAZSÁGOT! AZ EGYSÉG KULCSA: A SZERETET ÉS AZ ALÁZAT

2010-08-22 18:15 vasárnap#

MINDHALÁLIG VÉDELMEZD AZ IGAZSÁGOT! AZ EGYSÉG KULCSA: A SZERETET ÉS AZ ALÁZAT

 

1991. szeptember 23.

Naphosszat utánad sóhajtozom, én Jahvém, ki enyém vagy. Sohasem tudom feledni szeretetedet, amit felfedtél elõttem. Ameddig csak élek, emlékezni fogok jóságodra, én Jahvém, ki enyém vagy. Nap mint nap emészt utánad a szeretet, én Jahvém. Nem akarok többé e világhoz tartozni, mely sebet üt Rajtad, sem tudni, hogy az elsõk között vagyok, ki Téged megsebez… Lelkem szeretné csodáidat hirdetni a világnak, lábam fel akar sietni a dombtetõre, hogy világgá kiáltsam:

“Mert Teremtõd maga lesz a hitvesed,
a Seregek Ura a neve,
Izrael Szentje lesz a Megváltód,
akit az egész Föld Istenének hívnak.
Igen, mint egy elhagyott
és bánkódó lelkû asszonyt,
visszahív az Úr.
Mert eltaszíthatja-e valaki
ifjúkori feleségét?
Istened mondja ezt.” 1

Mégis félek, én Jahvém, én Abbám, ki enyém vagy. Lelkem házad után vágyakozik és epekedik. Minden vágyam az most, hogy Veled legyek. Ne keresd ezért, hogy miért oly levert a lelkem, hiszen sóhajtozásom nem titok elõtted, és jól tudod, miért sóhajtozom:

Lelkem Téged vár, én Jahvém,
jöjj, és árassz el,
jöjj, és eméssz fel engem!

Jahve:
Vassula… ne rejtõzz el, gyermekem! 2Egyiptom leánya, kiválasztottalak, hogy a nemzetekhez szóló szócsövem légy. Igen értékes vagy számomra. Ne érts félre! Nincs szükségem rád, és nem vagy nélkülözhetetlen e mû számára sem. De az, hogy téged, a semmit választottalak, engem megdicsõít és téged megtisztít. Mindenemet meg akarom osztani veled. Ne félj üzeneteimet hirdetni! Szentlelkem eltölt téged Szavaimmal és bátran fogod hirdetni Szavamat.Menj el most azokhoz, akikhez küldelek! Nem hagylak el, és lakatlan sem leszel. Szentlelkem a Vezetõd és Tanácsadód. Még csak most kezdtem hozzá termésem learatásához… arass velem… nem te vetetted el a magokat. Én vetettem el benned magjaimat, és most azt akarom, hogy mindenhová eljussanak. Most, hogy beérett a termés, csupán azt kérem tõled, hogy arass velem együtt, leányom. Áldozatként ajánld fel segítségedet! Nem kérek tõled sokat … mit látsz leányom?

Fiad Szent Arcát, amint fájdalom gyötri. Arca olyan, mint a szent leplen.

Nem elég ok ez arra, hogy folytasd 3 és egy keveset feláldozz idõdbõl és erõdbõl, leányom? Nézz oda még egyszer, leányom… mit látsz most, Vassula?

Mintha halvány piros felhõ vonná be az eget. Felettünk van, és mégis páraként halad tovább és egyre inkább betakarja az eget. Lassan, de folyamatosan növekszik.

Írd:

“Mint a szürkület, a hegyekre borul
egy nagy és hatalmas nép;
sohasem volt hozzá fogható,
ezután sem lesz többé
nemzedékek nemzedékén át.” 4

Igen közel van… és most mit látsz Vassula?

Élõ emberi fáklyákat.

Szemléld figyelmesen e lelkeket, akiket én teremtettem… sohasem fognak eljutni abba a szobába, amelyet számukra készítettem. E lelkek a Sátán hatalma alatt állnak, nem lesznek velem országomban és dicsõségemben. Elkárhozásuk felé tartanak… Mondd, megfosztottam-e egyetlen lelket szeretetemtõl, dicsõségemtõl és országomtól?

Nem, Uram.

Pedig õk döntöttek úgy, hogy nem akarnak szeretni engem, és önként követték a Sátánt. Saját szabad akaratukból vágták el egységünk kötelékeit. És most újból nézz oda, Vassula! Mit látsz?

Ó Uram, egy asszonyt látok, amint fehér sziklán ül. Hátulról látom, hosszú fekete ruhát visel és fejét is hosszú fekete kendõ takarja. Mintha nagy bajban lenne és fájdalmában meggörnyedne. Látom magamat, amint feléje tartok. Felemeli arcát, és vele együtt én is sírni kezdek. Jézus Édesanyja õ, a mi Édesanyánk. Arca igen sápadt és könnytõl ázott. Ahogy meglát, felém nyújtja bal kezét és karomra teszi.

Szûz Mária:  Én vagyok a fájdalmak Asszonya. Ismerem a nyomorúságot. Én fogom visszaszerezni számotokra a reményt. Én fogok rálépni a kígyó fejére, és én fogom sarkammal eltaposni. E vigasztalan napokban szemem szüntelenül könnyezik gyermekeim miatt és belefájdult a sírásba. Vassula, leányom! Ne zárd be füledet Istened elõtt, ne zárd be füledet kérésem elõtt! Hallottad sírásomat. Megvédtem ügyedet, és mindig is meg fogom védeni. Amikor az Úr magához köt téged, azt szeretetbõl teszi, hogy Szívét a te szívedbe önthesse. Ma 5 pedig kelyhét kapod meg. Ne utasítsd vissza! Ne habozz! Utcáitokat ártatlan vér borítja, ezért beteg a Szívünk. Ez könnyeimnek oka. Ez az oka annak, hogy az Úr meg fogja osztani veled kelyhét. Árulás vet gátat a testvérek közötti egységnek, a szív álnoksága tölti meg az Úr kelyhét. Szétszakították Fiam Testét, megosztották, megcsonkították és megbénították. Emlékeztetlek benneteket, hogy mindannyian Õrajta keresztül juttok el az egyetlen Lélekben az Atyához, de ti mégis megosztottak maradtok Fiam Nevében.
Ti az egységrõl és a békérõl beszéltek, de hálót feszítetek azok elé, akik meg akarják valósítani. Istent nem lehet megtéveszteni vagy meggyõzni a ti érveitekkel. Isten országa nemcsak ajkakról elhangzó szavakból áll. Isten országa a szívekben lévõ szeretet, béke, egység és hit: az az Úr Egyháza, amely a ti szívetekben válik eggyé.
Az egység kulcsa: a szeretet és az alázat. Jézus sohasem biztatott arra, hogy legyetek megosztottak. Az Egyházában lévõ megosztottság nem az Õ kívánsága. Esedezve kérem gyermekeimet, hogy egyesüljenek szívükben és szavaikban, és a szívükben építsék újjá Fiam õsegyházát. Azért beszélek Fiam õsegyházáról, mert annak alapja a szeretet, az egyszerûség, az alázat és a hit volt. Nem arra gondolok, hogy új épületet kell létrehoznotok, hanem arra, hogy a szívetekben kell újjáépítenetek. Arra gondolok, hogy le kell bontanotok szívetekben a régi téglákat, a széthúzás, a türelmetlenség, a hûtlenség, a kiengesztelhetetlenség, a szeretetlenség tégláit, és újjá kell építenetek Fiam Egyházát a kiengesztelõdés által. Arra van szükségetek, hogy igen szegények legyetek lélekben, és igen gazdagok a nagylelkûségben. Amíg meg nem értitek, hogy meg kell hajolnotok, nem lesztek képesek egyesülni.

Vassulám, imádkozz velem együtt, ahogy az elõbb láttál engem imádkozni! Igen gyakran veled vagyok, gyermekem. Teljesítsd a Szeretet óhaját! Jézus sohasem fog elhagyni téged. Egyesülj Vele szereteted által az egyetlen célért, hogy megdicsõítsd Õt!

A mennyei Atya: 6 Leányom, érted-e már, hogy miért nem szabad abbahagynod, hogy velem együtt arass? Tarts ki az imádságban! Áldd meg azokat, akik üldöznek téged! A te órád még nem jött el, galambom.
Szelíd leszek hozzád és egyre jobban foglak szeretni. Ne próbáld megérteni azt, ami meghaladja értelmedet! Vedd kezedbe a sarlót, amikor azt látod, hogy én a kezembe veszem! Ne lassítsd lépteidet, tarts lépést velem! Ha én lassítok, lassíts te is! Szólalj meg, ha jelt adok és maradj csendben, ha rád nézek! Mindhalálig védelmezd az igazságot! Idõrõl idõre bántalmazni fognak, de csak olyan mértékben fogom megengedni, hogy lelked tiszta és készséges maradjon. Tudd, hogy mindig melletted vagyok! Arass, ha én aratok! Tanulj meg olyan türelmesnek lenni, amilyen én vagyok! Légy nagyon alázatos, és maradj a háttérben! Rád bíztam érdekeimet 7 , hogy velem együtt és mellettem dolgozz, és másokat is kijelöltem, hogy szolgálataikkal kapcsolódjanak e mûhöz. Vassula, gyermekem, még egy kis idõ, már csak igen kis idõ, és lelked hozzám repül. Ezért nincs okod arra, hogy levertséget érezz, amirõl beszéltél nekem, hanem fel kell emelned a fejedet, és arra kell figyelned, aki szüntelenül szobádba érkezik, aki veled eszik, aki pásztorként gondoskodik rólad. Kérj engem, hogy bocsássam meg bûneidet azért, hogy megkaphasd békémet és újból örvendezhess! Mondd meg gyermekeimnek, hogy hamarosan elküldöm Szentlelkemet teljes erejében, hogy viselje gondotokat, vezessen vissza az igaz nyájba, hogy

igaz életet élhessetek bennem, Istenetekben!


1 Iz 54, 5-6.
2 Azt reméltem, nem kell többé elmennem a nemzetekhez, hogy tanúságot tegyek. Azt reméltem, hogy Atyám egyetért kívánságommal, hogy otthon maradhassak, elmélkedhessek, szerethessem Õt, találkozhassak Vele az írásban, találkozhassak Jézussal az Oltáriszentségben és így elkerülhessem a tömeget.
3 utazásaidat
4 Joel 2,2.
5 az eljövendõ napokban
6 Újból az Atya hangját hallottam.
7 azt is hallottam, hogy “szolgálatomat”

2010. augusztus 18. ÉN VAGYOK AZ EGYEDÜLI BÍRÓ

2010-08-22 18:14 vasárnap#

ÉN VAGYOK AZ EGYEDÜLI BÍRÓ

 

1994. június 3.

Uram?

ÉN VAGYOK. Az én békémet adom neked, kicsim. Sokan jönnek hozzád leányom, és kérdezik: Rendben van-e minden? Mit üzen Jézus nekünk e napokban? Egyiptom leánya, ezt kellene válaszolnod: Jézus mondja neked, nemzedék, még nem gyógyultál ki betegségedbõl, biztos, hogy nem gyógyultál meg hitehagyásodból, 1 és több gerenda is van szemedben. Nemzedék, mind a mai napig visszautasítod a Szeretetet, irgalmamban mégis türelmesen várok arra az elismerésre, amellyel nekem, Istenednek tartozol. Türelmesen várok, hogy beteljen bûneitek mértéke, mielõtt igazságosságom rátok hullana. Hadd mondjam ily módon: térjetek vissza hozzám, és szívbõl bánjátok meg bûneiteket, változtassátok kertté, édenné ezt a pusztaságot, amivé lettetek! Szeressetek! Szeressétek egymást!

Éljétek az Evangéliumot, és ne egymást figyeljétek! Inkább a saját szemetekben lévõ gerendára figyeljetek! Szüntelenül imádkozzatok! éljetek szentül! Ne hagyjátok álomba merülni szemeteket! Engesztelõdjetek ki testvéreitekkel, 2 és megmenekültök a haláltól. Ne üldözzétek mindazt, ami szent. Gyónjatok meg õszintén, teljes lényetekkel! 3 Ne csapjátok be magatokat! 4 A Teremtõ mondja: Vessetek meg mindent, ami nem szent! Figyeljetek az égre, és legyetek a Magasságbeli tanúi! Még jobban adjátok át magatokat az imádságnak, és kérjétek Teremtõtöket, hogy legyen a ti Világosságotok és Vezetõtök! Térjetek vissza hozzám, hogy tisztára moshassalak bûneitektõl, amelyeket éjjel és nappal elkövettek! Nem gyógyíthatatlan a ti betegségetek, bár vétketek és számtalan bûnötök fájdalmas pestisként lepi el lelketeket. én kigyógyíthatlak benneteket vétkeitekbõl, megbocsáthatok nektek, és egészségessé tehetem egész testeteket… Aki szereti életét, el fogja veszíteni. Aki elveszíti életét e világban, meg fogja õrizni az örök életre.

Közületek sokan olvassák üzenetemet, de nem értitek meg az üzenet lelkét, mivel nem vagytok eléggé belém gyökerezve. Követitek az üzenet betûjét, de nem hatoltok a mélyére! Ünnepélyesen mondom nektek, hogy a szabadságot a Szentlélekben való újjászületésben kell megtalálnotok! Csak akkor fogjátok megismerni Nevem nagyságát és magasztos dicsõségem mélységét, amikor Szentlelkem megnyitja szemeteket.

Bizonyára tudjátok, hogy azt fogjátok learatni, amit elültettetek. Ha széthúzást ültettek a földbe, veszekedést és vetélkedést fogtok aratni, ha vádakat, akkor önmagatok elítélését, ha rágalmat, akkor saját pusztulásotokat. Vessétek földetekbe a szeretet magjait, és a szeretet viszonzását fogjátok aratni. Vessetek megbocsátást a földbe, és az irgalmat fogjátok learatni. Ne nevezzétek ki magatokat bírónak; én vagyok az egyedüli Bíró!…

Ahogyan már megmondtam: nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megmentsem. Azért vagyok itt, hogy figyelmeztessem a világot. Mondom neked, aki oly gyorsan ítélsz, és aki magadat bíróvá teszed: már van Bíród! Leányom, mondd meg azoknak, akik azt kérdezik tõled, hogy rendben van-e minden, maradjanak ébren, állandóan imádkozzanak erõért, hogy túléljék azt, ami történni fog.
Ennyi elég lesz, leányom, maradj hûségesen mellettem, és szüntelenül imádkozz! Gyermekem, én, Jézus, segíteni fogok neked ebben a hosszú utazásban, amelyet az én kedvemért vállalsz. 5 Én, Jézus, megáldalak téged és Michael atyát. A Szeretet a közeletekben van. IC

 


1 az egész földkerekségen elterjedt, általános hitehagyásból,
2 ez azt jelenti, hogy mindenkivel,
3 ez azt is jelenti, hogy sanyargassuk testünket böjttel
4 vagyis nem elég csupán a gyónás kedvéért gyónni, hanem át kell éreznünk a bûnt és õszintének kell lennünk gyónás közben
5 Több találkozó az USA-ban és Kanadában, valamint TV-programok.


Aloiais Lex - Fűkereszt - Szűz Mária üzenete Eisenberg,

 

A Szűzanya üzenetei

„Szeplőtelen Szívem szenved, amikor látnom kell, hogy az emberek mennyire megbántják Istent, sem szent akaratát nem teljesítik, sem szavát nem követik. Az emberek nem félik többé Istent, lanyhaságukban és közömbösségükben hagyják, hogy a Sátán félrevezesse őket. Szeretetemet, amelyet ezen a kegyhelyen adok, visszautasítják és nem engedik, hogy segítsek rajtuk. Amikor majd egy napon Isten haragja és bűntető ítélete váratlanul rázúdul a bűnös világra, akkor már késő lesz! A katasztrófák, amelyek a világban már folyamatosan történnek, már előfutárai a büntető ítéletnek.

A Föld a katasztrófák és a természeti csapások által megváltozhat, sőt terméketlenné válhat. Halál és megsemmisülés áll a szegény emberiség előtt, mert a Sátán uralja ezt a világot. Ő mindent le akar rombolni. De Isten, az Ő szent keresztjének erejével meg fogja menteni e világot a megsemmisüléstől. Tiszteljétek az Ég jelét, a keresztet a földön! Készítsétek elő az Úr útját imával, áldozattal és vezekléssel, mert a Szentlélek által fog a világ megújulni. Könyörögjétek le a mindenható Isten áldását magatokra.

A papok és a hívek ismerjék el az isteni akaratot és ezen a szent helyen ostromolják az Eget. Körmenetekben, imával és istendicsőítéssel esedezzetek Istenetekhez a bűnösök megtéréséért, a halhatatlan lelkek megmentéséért, a békéért és üldö7ött testvéreitekért. Isten szigorú és igazságos Bíró, de jóságos és irgalma Atya is. Sok lélek kárhozik el, mert nincs aki imádkozna és áldozatot hozna értük.

Erről a helyről akarom az egész világot figyelmeztetni, de szavaimat megvetik, és nem használják fel ennek a szent helynek a kegyelmeit. Fatimai jelenésem óta ahol csak megjelenek, és mennyei üzeneteimet adom, visszautasítanak, kigúnyolnak, megvetnek és üldöznek. Ezen a szent helyen is ugyanezt teszik.

A világ a pusztulás szélén áll. Szomorú, hogy a modern Egyház képviselőinek elutasító magatartása miatt nem tudom tovább megmenteni a szegény emberiséget. Hamarosan már el kell hagynom a világot. A nagy döntés közeledik! Az emberiség az atomháború szélén áll. Teljesítsétek Isten akaratát ezekben a szent dolgokban is! Tegyétek meg, amit mondok, és akkor béke lesz a Földön, s egy Akol lesz és egy Pásztor.

A nagy figyelmeztetés által az ördög hatalma meg fog törni. Az égbolton a szent kereszt jele lesz látható. Az emberek meg fognak remegni, de akik bűnbánatot tartanak és megtérnek, azok megmenekülnek. Én, az Ég és a Föld Királynője vagyok, és mint az Egyház Édesanyja óvom az egyháziakat (az egyházi felsőbbséget), hogy Isten nem tűri, hogy Szeplőtelen Fogantatásomat kikezdjék. (ezt az üzenetet továbbítani kell a Zsinathoz.)

Ez a föld itt, és ez a hely nagyon szent, és a világ semmiféle hatalmának nincs joga ahhoz, hogy itt bármit is megakadályozzon, amit Isten tesz. Itt Isten akarata teljesül és az Én kívánságom. Isten nem engedi, hogy a világ bármely hatalmassága előírást adjon neki, hogy mit tehet és mit nem. Isten kiválaszthat és kegyelmével eláraszthat, akit akar, és jelet adhat annak, akinek akar. Itt csak Isten akarata történik és mindent, amit ezen a megszentelt földön isten dicsőségére és az Én tiszteletemre létesítenek, azt az Ég már megáldotta és megszentelte. Az Én kívánságom, hogy az Égnek ezt a jelét, a fűben lévő keresztet egy kápolna által is tiszteljék.

Leányom, megparancsolom neked, - isteni Fiam megbízásából és az Én megbízásomból is arra kérlek - hogy sürgető üzeneteimet hirdesd és terjeszd ezen a kegyhelyen a zarándokok sokasága előtt.

Felhívom a püspökök, papok, valamint a hívek figyelmét, hogy ezekre a hatalmas napcsodákra és jelekre figyeljenek föl és gondosan vizsgálják meg jelenéseimet. Ezek komoly figyelmeztető jelek az emberiség számára, hogy Isten az Úr és Király az Égben és a Földön. Isten hamarosan égi jelenségekkel és jelekkel, valamint borzalmas katasztrófák által beavatkozik ebbe a bűnös világba.

Szent Fiammal együtt adott komoly figyelmeztető üzeneteink ezt már többször meghirdették, hogy imáitok és áldozataitok által a megpróbáltatások ideje még rövidülhessen, még mielőtt az utolsó kegyelmi határidő lejár. Az emberiség körmenetek, ima, engesztelés és vezeklés által, valamint a szent keresztnek a földön jelként való elismerése által, a megfeszített Üdvözítő iránti szeretetből és vezeklésből dicsőítse az isteni Szeretetet és Irgalmasságot, hogy ezáltal megvigasztalja és hódolattal illesse az én Szeplőtelen Szívemet. (1968. március 25.)

Gyermekeim, ne hallgassatok az elutasító magatartást tanúsító papokra, hanem higgyetek az Én komoly, figyelmeztető üzenetemnek, és hallgassatok szent szavaimra!
Gyermekeim, mindig legyetek készen. Imádkozzatok, imádkozzatok, és legyetek készenlétben! Én a ti égi Édesanyátok és minden ember mennyei Édesanyja vagyok. Nagyon szeretlek titeket és megáldalak mindnyájatokat, akik Isten iránti szeretetből, hálából és vezeklésül megdicsőítik a Fűkeresztet Isten nagyobb dicsőségére.

Gyermekeim, legyetek éberek, készüljetek fel, imádkozzatok sokat, hozzatok sok áldozatot. Így a bűnösök megtéréséért végzett engeszteléssel és vezekléssel megvigasztaljátok Szeplőtelen Szívemet. Gyermekeim, ha ti megteszitek azt, amit mondok, és Isten szent akaratát üzeneteim szerint teljesítitek, akkor Én mindig gondoskodni fogok rólatok. Mindenkor segítek nektek, és meg foglak óvni benneteket az előttetek álló fenyegető veszedelmektől. Így Isten irgalmas szeretete és jósága által irgalmat, megbocsátást, kegyelmet és irgalmasságot fogtok nyerni.

Gyermekeim, ha megteszitek, amit mondok, akkor Isten büntetése nem fog sújtani benneteket, és béke lesz a Földön. Ha azonban nem teszitek meg, és Isten szent akarata sem itt ezen a kegyhelyen, sem a világ más jelenési helyein nem valósul meg, akkor meg kell majd ismernetek az isteni igazságosságot. Rajtatok múlik, hogy ne utasítsátok vissza az isteni szeretetnek és irgalomnak ezt az utolsó ajánlatát, azáltal, hogy nem éltek az itt, a Fűkeresztnél felkínált kegyelmekkel. A földbe vésett szent kereszt nevében, mint az Ég Királynője tanúsítom, igazolom és megerősítem jelenésem, valamint komoly figyelmeztető mennyei üzeneteim igazságát és valódiságát.” (1968. május 22.)


1999. aug. 12. SZENTMISE, szentáldozás után, szentségimádáson Jézus:

„Mint ahogy beteljesítettem a keresztáldozatot népem megváltására, és ez kiengesztelte az isteni igazságosságot és megigazultakká tette a benne bízókat, úgy most, akik elutasítanak Engem, az Örök Élet Szerzőjét, az értük feláldoztatott Isteni Bárányt, ítélet alá esnek. Mivel megvetették az értük bemutatott keresztáldozatot, és nem laktak jól az Élet Kenyerével, és nem részegedtek meg az Örök Élet Borától, és így nem is szerethettek engem, Aki mindezt adom, Aki mindez vagyok. Így ítélet alá esnek. Mivel elvetették a Pártfogót, a Szentlelket, így az Örök Bíró előtt nem lesz aki Pártfogolja, védelmezze őket, ezért menthetetlenül elbuknak. Elragadja őket a hazugság atyja, akinek hittek, és akit egész életük során szolgáltak. A mostani időkre különösen vonatkoznak szavaim: széles az út, amely a kárhozatra visz, sokan mennek rajta. Soha az emberiség történetének folyamán nem volt annyi hitetlen, akik tudva és akarva utasítottak el Engem. Mivel Egyházam elterjedt az egész világon, így nehéz lesz nekik a számadás, mert a megismert igazság a Szentlélek ellen tusakodnak. Véres könnyekkel siratom ezeket a lelkeket, akik örökre el fogják veszíteni kegyelmeimet. Ti, akik közel álltok Hozzám, nézzetek szüntelenül a kereszten vonagló, Vértől ázott, értetek kínhalált szenvedő Szent Testemre! Szent áldozatomra kérlek titeket, hozzatok még több áldozatot !!! Amikkel megajándékozlak titeket: lemondás, szenvedés; fogadjátok szeretettel! Örömmel öleljétek át kereszteteket! Fogadjátok el a kelyhet, melyet értetek átszegezett kezem nyújt felétek! Ajánljátok fel magatokat az Én végtelen örök érdemeimmel egyesülve engesztelő áldozatul, hogy életetek gyümölcsöző legyen, hogy százszoros termést hozzatok! Így gazdagon tértek meg az Atyai házba, és Atyám úgy tekint rátok, mint tulajdon gyermekeire, és részesíteni fog az Ő dicsőségében. Most nem tudjátok felfogni e szavak jelentését, mert az örökkévalóságot az emberi szavak nem tudják kifejezni. Ezért ne a jutalomért, hanem Atyám és Én irántam való szeretetből tegyétek meg, amit kérek.

Imádkozom értetek Atyámhoz. Megáldalak titeket Atyám túlcsorduló szeretetével, az Atya a Fiú és a Szentlélek Nevében.

Terjeszd ezt az üzenetet!”


1992. január 12.

FOHÁSZKODJ, HA CSAK EGY RÖPKE SÓHAJT KÜLDESZ IS URAD FELÉ, HA GONDOLATAIDAT SZÁZSZOR IS VISSZACIBÁLOD, CSAK NE HAGYD ABBA

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott vagy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelméből. Ármin vagyok, ne félj!

Köszöntelek testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelméből, a Szentlélek közreműködése által. Imádkozzunk testvérem! Az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Úristen nevében. Ámen.

Öröktől és örökké élő Atyám, ki megengedted az esendő embernek, hogy Atyának szólítsunk, hisz te teremtetted és alkottad az embert és ezt, az alkotói művedbe is belevontad, hogy fiúkat és lányokat szülhessen és egy másik és rajta kívülálló embert hívjon a világba, a te teremtői művedet továbbvíve és mind a te hasonlóságodra és halhatatlan lélekkel, mit te adsz az embemek.

Mert az ember egy új embert, egy új testet alkothat, de a lelket azt te adod Örök Atyám, és így lesz az ember munkatársad a szó legszorosabb értelmében.

De te többet tettél, végtelenül szerető Atyánk és Istenünk. Elküldted a te egyszülött Fiadat a te egyetlenedet, mikor láttad, hogy az ember bűneiben bennrekedt. Elküldted a megváltó és egyedül üdvözítő szent Fiadat, Jézus Krisztust, hogy bűneitől az embert megszabadítsa, végtelen nagy áldozat árán, minek ára a kereszthalál, rettenetes szenve­désével és megaláztatásával együtt.

Kinyilatkoztattad magad az embemek, mint Istenét, de nem csak Istenét, hanem mint szerető Atyát is, és kinyilatkoztattad azt a végtelen nagy TITKOT, mit ember fel nem ér, az egy Istent, három személyben, ki egy és mégis három, ki három és mégis egy. Emberi elme ezt felfogni és megmagyarázni képtelen, mert ő térben és időben véges. Te pedig Atyám, te vagy a Végtelen Felséges Isten, kinek idejét és nagyságát megha­tározni nem lehet.

Te végtelen jó és szerető Isten, könyörülj az emberen, mert olyan helyzetbe sodorták bűnei, miből kijutni embernek lehetetlen. De neked Atyám, minden lehetséges.

Nézz szent Fiad ma is vérző sebeire, amit irántad és az ember iránti végtelen szeretetéből szenved ma is és lásd meg árva népedet, kik feléd kiáltanak szent Fiad által. Könyörülj rajtuk! Mert csak igazán te tudod, mi lakozik az emberben. Te Uram megmentetted volna Szodomát tíz igazért, de nem találtatott.

Atyám! - add szent kegyelmedet, hogy kik feléd kiáltanak, el ne bukjanak, de ha mégis elbuknak, szent kegyelmed hajoljon le hozzájuk és segítse talpra őket. Lásd a világ fejedelme borzalmas erejét és hatalmát, ki előtt az ember egy tollpihe a maga erejéből, semmi más. De a te kegyelmeddel és Szent Fiad keresztjével a kezében, felveheti a harcot bármikor. Mert a harctér nem mindig kívül van, hanem legbelül a szív és a lélek mélyén és a harc állandó, nincs nyugalom, hanem az időben és lélekben folyik, nap mint nap, órától órára, percről percre. A békét csak a te szent kegyelmed ereje adja meg.

Adjad ó, mennyei Atyám a békét az embernek szívébe, akkor béke lesz a családokban és a nemzetekben és az egész Földön. Küldd el szent Angyalodat, Szent Mihályt, hogy úgy mint egykor, most is megtörje a gonosz erejét és annak hordozóiét, hogy eljö­hessen - mit annyiszor imádkoznak itt a Földön: ” jöjjön el a te országod, és legyen meg a te akaratod, úgy a földön, miképp a mennyben is.” Ámen.

Testvérem! Ne lankadjon imádságtok! Ha ti úgy érzitek, hogy nem úgy megy az ima, hogy gondolatotok el is kalandozik, de ti észreveszitek és küzdötök ellene, de kérlek benneteket, ne hagyjátok abba, mert ti akartok imádkozni - és már ezt mondottam neked - nektek az akarat a minden! Ne mondjátok, hogy olyan szórakozott vagyok, nem tudok imádkozni. Akkor fohászkodj, ha csak egy röpke sóhajt küldesz is Urad felé, ha a gondolataidat százszor is visszacibálod, csak ne hagyd abba. Mert te csatát vívtál a gonosszal, és a csatát nem az áhítatos ima által nyerted meg, hanem a puszta akaratod által. Mert a gonosznak nem a te szemed, a szép ruhád kell, hanem csak az akaratod!

Vannak idők pedig mikor az áhítatod nagy, csak úgy repülsz Isten felé, szinte érzed Urad jelenlétét, úgy érzed, hogy áhitatod felér Istenhez és boldog vagy, könnyekig hatódsz. Biztos vagy benne, hogy imád meghallgatásra talál. Ez így is van, mert meghallgatásra talált imád, mit köszködve, de elvégeztél és Isten, a szerető Atya megjutalmaz az igazi áhítattal és engedi érezni szent jelenlétét. Ezért nem azt mondom, hogy veled van, mert Isten mindig veled van. Csak engedi érezni szent jelenléte gyönyörűségét.

Légy kitartó és nagyon akard Krisztust és legyen Ő a te életednek a központja, minden más mellékes. Azaz teljesen reá hagyatkozni Krisztusra, és állj az ő jelenlevésében még akkor is, ha te mint esendő ember úgy is érzed, hogy távol van tőled. Mert a krisztusi út a keskeny úton és a szűk kapun vezet át az életre, hol szemtől szemben állsz Urad, Istened, Megváltód és Üdvözítőd előtt, a szeretet előtt, aki kínhalált halt ezért a találkozásért.

Mert jaj annak, aki csak az igazságos bíró előtt állhat meg egy eltékozolt élet után, ki a széles úton és a széles kapun lép be, mert egyik kapu előtt a szeretet, a másik kapu előtt az igazság áll. De ne féljetek, mit mondott a ti Uratok, Istenetek: “NE FÉLJ TE KICSI NYÁJ, MERT ATYÁTOKNAK ÚGY TETSZETT, HOGY NEKTEK ADJA AZ ORSZÁGOT.” Ámen.

Testvérem, imádkozzál és dolgozzál! Mert a feladat kettős, a lélek imája és a test imája. A lélek imája, mikor imádkozol, mert Isteneddel beszélsz. A test imája a munka, mit Istennek felajánlasz, így a test is elvégzi a neki adott feladatot Isten dicsőségére. Jól hirdeti Krisztus egyháza a feltámadást, mint ahogy a lélek halhatatlan, úgy a test is megérdemli a feltámadást, mi Isten dicsőségére fáradozott.

Mint ahogy a ti Uratok, Istenetek is testben és lélekben tért vissza az Atyához, nem hagyván a testét sem a földön, mint egy ruhadarabot, mert mint lélekben, úgy testben is tökéletes volt.

Most búcsúzom és azt mondom: Áldjon meg az Örök Atya, ki mindig lát. Az ő szent Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus, ki meghalt érted, hogy a szűk kapun beléphess. A lelket betöltő Szentlélek Úristen, ki őrzi lelkedet, hogy utad vége a fény legyen. Ámen.

Én pedig Isten alázatos szolgája, imádkozom érted és veled. Ármin.



Ezt cselekedtem érted és minden lélekért

 

1965. augusztus 13.

Az Úr Jézus régebben mondott szavait elmélkedtem át:
“Nem tudok lemondani rólad.” -Utólag elcsodálkoztam ezen, s úgy gondoltam, ezt biztosan rosszul értettem.

Az Úr Jézus közbeszólt:
“Nem értettél rosszul. Miért csodálkozol ezen, hogy nem tudok lemondani rólad és egyetlen lélekről sem? Nem ontottam-e ki minden csepp Véremet érted, értetek? Az Én akaratom az, hogy üdvözítselek benneteket. Erzsébetem, akard te is minden erőddel, életed minden pillanatában!”

1965. augusztus 18.

Amint reggel a szentmise idején Eléje borultam és bűneim mélységes bánatával kérleltem Őt, Ő ismét meghatottságát és Szent Szívének dobogását éreztette vele, s közben ezt mondta:
“Irgalmas Szívem megbocsátó szeretetének teljes bírását már rég megkaptad. Ezt a mélységes bűnbánatot, mellyel most Elém borultál, mások helyett fogadom el és adom bűnbocsánatomat…”

S míg szavait kimondta, oly nagymértékben árasztott el szeretetével, hogy ismét remegés fogott el. Nem lehet ezt szavakkal kifejezni… Amióta a szeretet tüze éget, igen gyakran elragad, sokszor a legváratlanabb pillanatokban teszi ezt…

1965. augusztus 27-28.

Imádott Jézusom, úgy fáj az, hogy érzem, fáradtságom miatt ma éjjel nem tudok virrasztani a haldokló lelkekért! De ugye, Te látod lelkemben azt a nagy vágyat, mellyel meg szeretném ezt tenni? Ő nagy-nagy bánatomban vigasztaló szavakkal szólt:
“Elfogadom most lelked nagy vágyódását, melyet a haldoklókért felajánlasz. Igen, ezt is haldoklók lelke javára fordítom.”

Igen megnyugodtam, és miután lepihentem, az éjszakai pihenés idején többször felébredtem, és azonnal a haldoklókért könyörögtem, de annyi erőm nem volt, hogy felkeljek virrasztani. Az Úr Jézus még az éj folyamán is biztosított arról többször is, hogy elfogadja ezt a vágyvirrasztást - így mondta.

Másnap, 28-án reggel, szentmise előtt és alatt:
“Erzsébetem, most folytatom az előző este elmaradt beszélgetést. Köszönöm erőfeszítésedet, de most figyelj és jól jegyezd meg, amit mondok.”

Hogy a beszélgetést mások is megértsék, előbb le kell írnom azt, ami a családban történt. Egyszerre két kis unokám született. Az egyik augusztus 22-én, Mária Szeplőtelen Szíve ünnepén, a másik szeptember 8-án. Így azután a kevéske erőmhöz nagyon sok munkám lett. Éreztem, hogy ezt nem bírom. Megkértem az Urat, lenne olyan jó és adna erőt, mert ezt a meglévő kis erőmet nem tudom úgy beosztani, hogy mindkét kis menyemnek segítsek. Másnap, amikor felkeltem, csodálatos frissesség volt bennem, egész nap dolgoztam, és semmi fáradtságot nem éreztem. Így tartott ez kb. két héten át. S ez a rendkívüli erő, úgy éreztem, elsodort az Úrtól, mert már arra is gondoltam, ha ez így tart, hogy ilyen jó erőben maradok, akár még dolgozni is elmehetnék. Szóval a visszanyert testi erőm folytán ilyen gondolatokkal foglalkoztam. Az Úr Jézus e közben így kezdett beszélgetni velem:
“Most legalább még jobban megérted, hogy miért vagy így megfosztva testi erődtől. Látod, amíg gyenge voltál, addig minden erőddel Engem szolgáltál. Most, hogy erődet felfokoztam, nem úgy szolgálsz Engem, mint eddig. Gondolataid szétszórtak, és Rám kevesebb időt fordítasz. Nem is maradsz úgy Mellettem, mint eddig. A sok idődből és erődből Nekem sokkal kevesebb jut. Tehát még csak néhány nap, s elveszem a kapott erődet, melyet csakis családod javáért tettem meg…”

1965. szeptember 18.

Az Úr Jézus így szólt:
“Erzsébetem, nagy kérésem van hozzád. Elvállalod? Böjtölj kenyéren és vízen addig, míg a szent ügy el nem jut a Szent Atyához.”

Ezt a kérést újra megismételte néhány nap után, Engem az előző kérés nagyon zavarba hozott, mert arra gondoltam, erre nem leszek képes a magam erejéből… Most nem volt szorongó kétely bennem a miatt, hogy ez az Úr Jézus kérése és akarata-e. A szeretet tüze éget, csak azt akarom, amit az Úr akar, így tehát nem kell félnem a gonosz megtévesztésétől. -Az Úr kérése igen megdöbbentett, nem tudtam azonnal igenlő választ adni. Az történt velem, amire még életemben nem emlékszem, hogy napokon át vajúdtam volna valamin. Általában ha én valamit kigondoltam, azt gyorsan átgondoltam, hogy is lehetne megtenni, és már nyomban hozzá is fogtam. De ez most nem az én gondolatomból indult ki, s a szavak “hallatára fellépett bennem asszonyi gyengeségem. Teljes erőmmel ellene voltam, tudtam, hogy akaraterő hiánya miatt képtelen leszek ezt megtenni. Három napig küszködtem magamban, majd a negyedik nap már gondolatban elfogadtam, és csak az ötödik és hatodik nap erős küzdelmei után teljes akaratommal is elfogadtam. A hetedik napon már örvendezéssel telt meg a lelkem. Az Úr akaratának teljes befogadása után elmentem a mellém rendelt nővérhez, és beszámoltam a lelkemben történő dolgokról. Ő ugyanis éppen gyóntatómhoz készült menni. Megkértem, kérjen számomra engedélyt a böjt megtartására. Az Úr kérésétől számított kilencedik napra megkaptam az eltiltó választ. Ezután lelkemben két napig nyugalom volt, de az Úr Jézus kérését megismételte ezen szavakkal:
“Kérésemet továbbra is fenntartom, melyet gyóntatódnál többször is meg kell ismételned.”

Nagyod zavarba jöttem, és az Úr Jézus előtt gyóntatóm eltiltására hivatkoztam. 1965. szeptember hó végén

Az előre megbeszélt időre gyóntatómhoz mentem, és remegve a nagy nehézségek után, megismételtem az Úr kérését. Gyóntatóm ismét tagadó választ adott, és kifejtette előttem ennek lehetetlenségét. A kérést még ennek ellenére is megismételtem, mivel ez volt az Úr kérése. Utána a gyóntatóm tovább fejtegette előttem ennek lehetetlenségét, hogy ő csak Istentől kapott jogait gyakorolhatja, de ezt ő nem teheti meg, mert ez az 5. parancsolatba ütközne… Ha az Úr Jézus neki is tudtára adja kérését, ő nem fog ellene szegülni… és azonnal megadja az engedélyt.

Mikor az atyától eltávoztam, néhány órára megszűnt lelkemben mindaz a szenvedés, melyet az elutasítás váltott ki lelkemből. Azután a szenvedések oly erővel leptek meg, hogy napokon át alig volt jártányi erőm. Bármire is gondoltam, mely az étkezéssel összefügg, az ájulás környékezett. A reggeli és vacsora idején ez megszűnt bennem, mert az Úr Jézus kérésére évek óta csak kenyeret és vizet veszek magamhoz. Erre Ő kért, és azt mondta, hogy csak délben vegyek magamhoz egyéb ételt, de ezt sem az ételek ízéért, hanem csakis testem táplálására. Hétfőn és csütörtökön is csak kenyéren és vízen élek, és pénteken is csak este hat óra után veszek magamhoz más táplálékot. Így ezeken a napokon megszűnik lelkemben az a szenvedés, melyet akkor érzek, ha más táplálékot is veszek magamhoz… Nem tudom leírni azt a szenvedést, melyet azóta elszenvedek. Állandó belső szorongás, undor és rosszullét lép fel bennem.

Egy napon az Úr Jézus e szavakkal szólt hozzám:
“Ugye látod, mennyire szeretlek! Jóravaló törekvésedet így jutalmazom és megváltó munkám javára fordítom. Szükségem van áldozataid meghozására, hogy a Mi közléseink lendületét és megbántott Szent Szívem engesztelését szüntelenül így szolgáld!”

Még hosszan beszélgetett, és kérését kihangsúlyozva ismét gyóntatómhoz küldött:
“Kérésemet ismételd meg előtte. Ne félj! Mondd meg, kérésemet mindaddig fönntartom, míg az Általunk közölt kérések a Szent Atyához nem jutnak… Közöld gyóntatóddal, hogy Én úgy változtatok szenvedéseiden, ahogy az Én isteni bölcsességem és megváltó munkám kívánja. -Ne féljen Ő sem, hagyatkozzék Reám! Erzsébet, kitartó türelemre van szükséged, és ahányszor Én küldelek, csak menj készséggel, alázattal! Vigyázz, mert gyóntatód parancsát nem mellőzheted el, még az Én isteni kérésem miatt sem!”

Az Úr Jézust bátorkodtam megkérdezni, hogy ez a kérése nem próbatétel volt-e részemre?
“Nem! Mert ha gyóntatód kérésemet nem mellőzi el, hanem Reám hagyatkozva elfogadta volna, akkor az Én közreműködésem által a te áldozatvállalásod meghozta volna azt az eredményt, mely isteni terveimben benne volt. Ő ugyanis megkapta volna azt a lendítő erőt, és minden erejével odahatott volna, hogy az ügy a Szent Atyához kerüljön. Mert a te áldozatos, szigorú böjtvállalásod állandóan sürgette volna őt a további intézkedésre.”

1965. október 17.

Úrfelmutatás közben történt. Amint a pap elmondta az átváltoztatás szavait, abban a pillanatban csodálatos módon az Úr Jézus Szent Testének átlényegülését engedte az Úr Jézus éreznem, s így szólt:
“Ezt cselekedtem érted és minden lélekért. Ennek a fölséges pillanatnak átérzését isteni szeretetem különös kegyelmei által tudtad felfogni lelkedben.”

Lelkem még utána néhány óra múlva is az átlényegülés csodálatos átérzésétől remegett. Lelkem nagy remegése közben arra gondoltam, hogy amikor az apostolok az átlényegülés csodájának perceit az Úr Jézus mellett testestől-lelkestől átélték, hogy bírták ők ki? Mert én ezt a néhány percben is (nem, rosszul írtam) csak néhány pillanatban is úgy éreztem, hogy rögtön szörnyethalok. S ha az Úr Jézus le nem csillapította volna bennem az átlényegülés rendkívüli hatását, még jártányi erőm sem maradt volna, hisz még az utóhatást is rettenetes volt kibírni.



free countersfree counters

Kommentek

2010-01-09 12:54:43
Helló!nézzétek meg ezt az oldalt! Jónak...
2009-08-06 00:02:17
Hello, I dont speak hungarian, but I...
2009-05-20 13:04:53
Szemlélődés 2009.május 1-eje és...


A hívő élet válsága
1. ha a hit szokássá válik
2. ha szenvedések, nehézségek vannak
3. ha már nem fájnak a bűneid
4. ha valakinek a rabszolgája lettél (értsd: ha valakihez méred, igazítod magad állandóan)
5. ha rendetlenül élsz, állandó időzavarban (mindennek rendelt ideje van)
6. ha más fontosabb, mint Jézus (mivel töltesz sok időt?)
7. ha nagy csalódások után vagy
8. ha máshogy élsz, mint hiszel

A kiút
1. Jézus ki tud vezetni ebből
2. Jézus akkor is menedék, ha rosszul vagy
3. Jézus felelőssé tesz egymásért (vagyis a melletted élőre figyelni kell, akkor is, ha te rosszul vagy, nem lehet átgázolni mindenkin)
4. felelős vagy magadért
5. emeld föl tekinteted a krízisről Jézusra

Ajánló


Archívum

  • Minden naplóm Archívuma
  • 2008-10-27 - 2008-11-03
    2008-11-03 - 2008-11-10
    2008-11-10 - 2008-11-17
    2008-11-17 - 2008-11-24
    2008-11-24 - 2008-12-01
    2008-12-01 - 2008-12-08
    2008-12-08 - 2008-12-15
    2008-12-15 - 2008-12-22
    2008-12-22 - 2008-12-29
    2008-12-29 - 2009-01-05
    2009-01-05 - 2009-01-12
    2009-01-12 - 2009-01-19
    2009-01-19 - 2009-01-26
    2009-01-26 - 2009-02-02
    2009-02-02 - 2009-02-09
    2009-02-09 - 2009-02-16
    2009-02-16 - 2009-02-23
    2009-02-23 - 2009-03-02
    2009-03-02 - 2009-03-09
    2009-03-09 - 2009-03-16
    2009-03-16 - 2009-03-23
    2009-03-23 - 2009-03-30
    2009-03-30 - 2009-04-06
    2009-04-06 - 2009-04-13
    2009-04-13 - 2009-04-20
    2009-04-20 - 2009-04-27
    2009-04-27 - 2009-05-04
    2009-05-04 - 2009-05-11
    2009-05-11 - 2009-05-18
    2009-05-18 - 2009-05-25
    2009-05-25 - 2009-06-01
    2009-06-01 - 2009-06-08
    2009-06-08 - 2009-06-15
    2009-06-15 - 2009-06-22
    2009-06-22 - 2009-06-29
    2009-06-29 - 2009-07-06
    2009-07-06 - 2009-07-13
    2009-07-13 - 2009-07-20
    2009-07-20 - 2009-07-27
    2009-07-27 - 2009-08-03
    2009-08-03 - 2009-08-10
    2009-08-10 - 2009-08-17
    2009-08-17 - 2009-08-24
    2009-08-24 - 2009-08-31
    2009-08-31 - 2009-09-07
    2009-09-07 - 2009-09-14
    2009-09-14 - 2009-09-21
    2009-09-21 - 2009-09-28
    2009-09-28 - 2009-10-05
    2009-10-05 - 2009-10-12
    2009-10-12 - 2009-10-19
    2009-10-19 - 2009-10-26
    2009-10-26 - 2009-11-02
    2009-11-02 - 2009-11-09
    2009-11-09 - 2009-11-16
    2009-11-16 - 2009-11-23
    2009-11-23 - 2009-11-30
    2009-11-30 - 2009-12-07
    2009-12-07 - 2009-12-14
    2009-12-14 - 2009-12-21
    2009-12-21 - 2009-12-28
    2009-12-28 - 2010-01-04
    2010-01-04 - 2010-01-11
    2010-01-11 - 2010-01-18
    2010-01-18 - 2010-01-25
    2010-01-25 - 2010-02-01
    2010-02-01 - 2010-02-08
    2010-02-08 - 2010-02-15
    2010-02-15 - 2010-02-22
    2010-02-22 - 2010-03-01
    2010-03-01 - 2010-03-08
    2010-03-08 - 2010-03-15
    2010-03-15 - 2010-03-22
    2010-03-22 - 2010-03-29
    2010-03-29 - 2010-04-05
    2010-04-05 - 2010-04-12
    2010-04-12 - 2010-04-19
    2010-04-19 - 2010-04-26
    2010-04-26 - 2010-05-03
    2010-05-03 - 2010-05-10
    2010-05-10 - 2010-05-17
    2010-05-17 - 2010-05-24
    2010-05-24 - 2010-05-31
    2010-05-31 - 2010-06-07
    2010-06-07 - 2010-06-14
    2010-06-14 - 2010-06-21
    2010-06-21 - 2010-06-28
    2010-06-28 - 2010-07-05
    2010-07-05 - 2010-07-12
    2010-07-12 - 2010-07-19
    2010-07-19 - 2010-07-26
    2010-07-26 - 2010-08-02
    2010-08-02 - 2010-08-09
    2010-08-09 - 2010-08-16
    2010-08-16 - 2010-08-23
    2010-08-23 - 2010-08-30
    2010-08-30 - 2010-09-06

    Szavazás

    Szerinted hány év múlva teljesedik be egészen a Biblia?













    Eredmény


    Statisztika

    2008-10-27 07:58:09 óta van:
    3297 log bejegyzés
    3 komment neki
    4 feltöltött kép
    1 szavazás

    Hasznos

    1. Nincs nehézségi sorrend a csodák között. Egyik sem nehezebb vagy nagyobb, mint a másik. Mind egyformák. A szeretet minden kifejezése maximális.
    2. A csodák, mint olyan, nem számítanak. Az egyetlen dolog, ami fontos, az Eredetük, ami jóval túl van az értékelésen.
    3. A csodák természetes formában a szeretet kifejezéseként jelennek meg. Az igazi csoda a szeretet, ami megihleti. Ebben a formában minden, ami a szeretetből jön, egy csoda.
    4. Minden csoda életet jelent, és Isten az élet adója. Hangja nagyon pontosan irányít téged. Mindent, amit tudnod kell, elmond neked.
    5. A csodák szokások, és önkéntesek kell, hogy legyenek. Nem szabad, hogy tudatos kontroll alatt legyenek. A tudatosan kiválasztott csodák félrevezetők lehetnek.
    6. A csodák természetesek. Ha nem jelennek meg, valami elromlott.
    7. A csodákhoz mindenkinek joga van, de szükséges előbb a megtisztulás.
    8. A csodák gyógyítók, mert olyat adnak, ami hiányzik. Azok teszik, akiknek átmenetileg több van, azok számára, akiknek átmenetileg kevesebb.
    9.A csoda amolyan csere. Mint a szeretet minden kifejezése, ami mindig csodás a legigazabb szempontból, a csere ellentétes a fizikai törvényekkel. Több szeretet hoz annak is, aki adja, és annak is, aki kapja.
    10. A csodák látványosságként való használata arra, hogy hitet kovácsoljon, céljának teljes félreértése.
    11. Az ima a csodák közvetítő eszköze. A kommunikáció a Teremtő és a teremtett között. Az imán át szeretet érkezik, és a csodák a szeretetet fejezik ki.
    12. A csodák gondolatok. A gondolatok képviselhetik az alacsonyabb, testi tapasztalásokat vagy a tapasztalatok magasabb, spirituális szintjét. Az egyik a fizikai, a másik a lelki tapasztalatokat hozza létre.
    13. A csoda kezdet és vég, és mint ilyen változtatják az ideiglenes sorrendjüket. Mindig az újjászületés megerősítései, ami úgy tűnik, visszafelé megy, de valójában előre halad. Visszacsinálják a múltat a jelenben, amivel felszabadítják a jövőt.
    14. A csodák bizonyítják az igazat. Meggyőzőek, mert meggyőződésből erednek. Meggyőződés nélkül pusztán varázslatok, melyek értelmetlenek és így az elme pusztító vagy inkább nem kreatív használatát jelentik.
    15. Minden napot a csodáknak kellene szentelni. Az idő célja, hogy megtanuld, hogyan használd az időt konstruktívan. Vagyis egy tanító eszköz a cél eléréséhez. Az idő megszűnik, amint nem hasznos többé a tanulás folyamatában.
    16. A csodák oktatóeszközök, melyek megmutatják, hogy adni ugyanolyan áldásos, mint kapni. Párhuzamosan növelik az adó erejét, és ellátják erővel a kapót.
    17. A csodák túllépik a testet. Hirtelen siklanak át láthatatlanságba, el a testi szinttől. Ezért gyógyítanak.
    18. A csoda szolgálat. A maximális szolgálat, melyet másnak nyújthatsz. Egy mód arra, hogy felebarátodat is úgy szeresd, mint tenmagadat. Magad és a másik értékét egyszerre ismered fel.
    19. A csodák Istennel eggyé teszik az elméket. Együttműködéstől függnek, mert a Fiú az összessége mindannak, amit az Isten megteremtett. Igy a csodák az örökkévalóság törvényét reprezentálják, nem az időt.
    20. A csodák felébresztik a tudatosságot, hogy a lélek, és nem a test az igazság oltára. Ez a felismerés vezet a csodák gyógyító erejéhez.
    21. A csodák a megbocsátás természetes jelei. A csodákon keresztül fogadod el Isten megbocsátását, ahogy mások felé nyújtod.
    22. A csodákat a félelemmel amiatt a hit miatt kapcsolják, mely szerint a sötétség el tud rejtezni. Azt hiszed, hogy amit fizikai szemed nem lát, az nem létezik. Ez a spirituális érzékelés tagadásához vezet.
    23. A csodák újrarendezik az érzékelést, és minden szintet igaz nézőpontba helyeznek. Ez gyógyítás, mert a betegségek a szintek összezavarásából adódnak.
    24. A csodák lehetővé teszik, hogy meggyógyítsd a beteget és feltámaszd a halottat, mert a betegséget és a halált te magad csináltad, s így mindkettőt megszüntetheted. Te magad vagy egy csoda, képes teremteni a Teremtődhöz hasonlóan. Minden más saját rémálmod, nem létezik. Csak a teremtés fénye igazi.
    25. A csodák részei a megbocsátás láncának, mely amikor körbeért lesz a vezeklés. A vezeklés minden időben működik, az idő minden dimenziójában.
    26. A csodák a félelemtől való megszabadulást jelképezik. A vezeklés visszacsinálást jelent. A félelem visszacsinálása lényeges része a csodák vezeklésértékének.
    27. A csoda Isten univerzális áldása rajtam keresztül minden testvéremnek. A megbocsátott előjoga a megbocsátás.
    28. A csoda egy módja a félelemtől való megszabadulás elérésének. A felismerés olyan állapotot idéz elő, melyben a félelem már megszűnt. A csodák így az eszközök, a felismerés a vég(cél).
    29. A csodák Istent dicsérik rajtad keresztül. Dicsérik azzal, hogy tisztelik teremtését, megerősítve tökéletességét. Gyógyítanak, mert tagadják a testi azonosítást, de igenlik a szellemi azonosítást.
    30. Azzal, hogy a csodák elismerik a szellemet, módosítják az érzékelés szintjeit és megfelelő sorrendben mutatják. Ezzel a szellem a középpontba kerül, ahol közvetlen kommunikációra képes.
    31. A csodák hálát, nem áhítatot kell, hogy kiváltsanak. Köszönetet kell mondanod Istennek azért, ami vagy. Isten gyermekei szentek és a csodák tisztelik szentségüket, mi elrejtezhet, de soha nem vész el.
    32. Minden csodát ösztönzök, mely valóban közvetítés. Közbenjárnak a szentségedért és szentté teszik érzékelésedet. Azzal, hogy a fizikai törvényeken túlra helyeznek, felemelnek az égi rend szférájába. Ebben a rendben tökéletes vagy.
    33.A csodák tisztelnek téged, mert szerethető vagy. Eloszlatnak magadról alkotott illúziókat és felismerik a fényt benned. Ezzel jóváteszik a hibáidat azzal, hogy felszabadítanak a rémálmaid alól. Kiszabadítva elmédet az illúziók rabságából helyreállítják épelméjűségedet.
    34. A csodák visszaállítják az elmét a maga teljességébe. A hiányt jóvátéve tökéletes védelmet hoznak létre. A szellem ereje nem ad teret az erőszakos behatolásra.
    35. A csodák a szeretet kifejezései, de nincsenek mindig megfigyelhető hatásai.
    36. A csodák a helyes gondolkodás példái, érzékelésedet az igazsághoz igazítja, ahogy Isten teremtette.
    37. A csoda korrekció az általam okozott fals gondolkodásban. Katalizátorként működik, feltöri a hibás észlelést és helyesen újrarendezi. Ez a vezeklés alapelve alá helyez téged, ahol az érzékelés meggyógyul. Amíg ez meg nem történik, az Isteni Rend megismerése lehetetlen.
    38. A Szentlélek a csodák mechanizmusa. Felismeri mind Isten teremtését, mind az illúzióidat. Elválasztja az igazat a hamistól azzal a képességével, mellyel egészében, nem szétválasztva érzékel.
    39. A csoda szétoszlatja a hibákat, mert a Szentlélek hamisnak vagy nem igazinak azonosítja a hibákat. Ez hasonló ahhoz, amikor fényt érzékelve eltűnik a sötétség.
    40. A csoda mindenkit testvérednek és testvéremnek tekint. Ez egy módja Isten univerzális jelének érzékelésére.
    41. A teljesség a csodák tartalmának érzékelése. Ezzel javítják, teszik jóvá a hiányérzetet.
    42. A csodák egyik nagy hozzájárulása az erejük, amivel kiszabadítanak az izoláltság, nélkülözés és hiány hamis érzéséből.
    43. A csodák az elme csodás állapotából születnek vagy a csodára kész állapotból.
    44. A csoda a Belső Krisztus tudatosságának egy kifejezése és vezeklésének elfogadása.
    45. Egy csoda soha nem vész el. Lehet, hogy több olyan embert is megérint, akikkel még akár nem is találkoztál és olyan szituációkban, melyről nem tudsz, okoz olyan változásokat, amikről nem is álmodott senki.
    46. A Szentlélek a legmagasabb kommunikációs közeg. A csodák nem tartalmazzák az ilyenfajta kommunikációt, mert ideiglenes kommunikációs eszközök. Amikor visszatérsz az eredeti kommunikációdhoz Istennel a közvetlen felismerés révén, akkor a csodákra már nincs szükség.
    47. A csoda egy tanulási eszköz, ami csökkenti a szükséges időt. Létrehoz egy szokásostól eltérő időintervallumot nem a szokásos idő törvényei szerint. Ebből a szempontból a csoda időtlen.
    48. A csoda az egyetlen számodra azonnal elérhető eszköz az idő kontrollálására. Csak a felismerés lép rajta túl, mivel semmi köze az időhöz.
    49. A csoda nem különböztet meg fokozatokat a hibás érzékelésben. Ez egy eszköz az érzékelés korrekciójára, hatása független a hiba mértékétől vagy irányától. Ez a csoda igazi válogatásnélkülisége.
    50. A csoda összehasonlítja, amit teremtéssel hoztál létre, elfogadja igaznak azt, ami összhangban van és elveti, ami nincs összhangban vagy hamis.



    Rövid összefoglaló arról, amit a látnokok "nagy figyelmeztetésnek" neveznek.
    IX. Piusz pápa is megjövendölte, hogy az Egyház szörnyű megpróbáltatásai után, amikor a démoni erők egy évszázadon át egyenesen az egyház kapuit ostromolják, "nagy jel adatik a világ számára, amely félelemmel vegyes tisztelettel tölti majd el a világot". A garabandáli látnokoknak a Kármelhegyi Boldogasszony megmutatta ezt a nagy jelet, mely azóta a jelenésekről szóló szakirodalomban és a hívek között is nagy figyelmeztetés néven vált közismertté.
    A garabandáli látnokok szerint a nagy figyelmeztetés egy lelki élmény lesz:
    - amelyet az egész emberiség minden tagja ugyanabban az időpontban él majd át;
    - egy égi fényjelenséggel fog kezdődni, mely jelenséget minden ember látni fog;
    - mindenki úgy fogja érezni, hogy ez az égi fény belé hatol;
    - ettől a pillanattól kezdve mindenki csak a saját lelkével, illetve lelkiismeretével lesz elfoglalva,
    - megszűnik a külvilággal való érintkezésünk,
    - úgy fogjuk érezni, mintha az életünk vége közeledne,
    - az egész hasonlatos lesz az úgynevezett halálközeli élményhez;
    - szembesülni fogunk saját lelkiismeretünkkel,
    - és látni fogjuk mindazokat a bűneinket, amelyeket életünk során elkövettünk,
    - valamint mindazokat a jócselekedeteket, amelyeket nem tettünk meg, s mindezeknek a következményeit;
    - ebben a pillanatban minden ember tudni fogja, hogy ezt az élményt Isten idézte elő a lelkekben;
    - minden egyes ember tudni fogja, hogy csak egyetlen igaz Isten van, és hogy csak az Ő törvényei szerint szabad élni;
    - ez a lelki élmény ítéletszerű lesz ugyan, de nem ítélet lesz;
    - minden bűnünket úgy fogjuk látni, mintha Krisztust Magát kínoznánk velük,
    - illetve látni fogjuk, milyen valóságos kínokat és szenvedéseket okozunk Krisztusnak bűneinkkel;
    - ezen lelki élmény alól senki sem lesz képes kivonni magát,
    - akaratától függetlenül minden egyes akkor élő ember át fogja élni,
    - mindannyiunknak szörnyű élmény lesz szembesülni bűnös voltunkkal,
    - sokan nem fogják túlélni, szörnyethalnak, látván a borzalmakat, amelyeket bűneikkel okoztak;
    - az egész élmény mindössze néhány percig fog tartani.
    Ahhoz, hogy mindez megtörténhessen, minden ember által alkotott gépezetnek meg kell állnia a Földön, hiszen a gépezetek kezelői is ezzel az élményükkel lesznek elfoglalva.
    Istennek a nagy figyelmeztetéssel az a célja, hogy rádöbbentse az emberiséget arra, hogy bűnös életet él, s ezáltal saját vesztébe rohan, de megmutatja azt is, hogy az örök élet elnyerésének egyetlen járható útja a megtérés, és fiának, Jézus Krisztus Urunknak a követése.
    A nagy figyelmeztetés Isten utolsó előtti nagy figyelmeztetése az emberiség megtérésére a Föld megtisztulása előtt.Ennek hatása azonban még mindig nem lesz elégséges,sokan még ennek az élménynek sem fognak hinni. A tömegtájékoztatási eszközökön keresztül a sátán erői "tudományos" magyarázatokkal fogják ellátni az embereket, igyekezvén meggyőzni őket arról, hogy ez a nagy figyelmeztetés nem Isten műve volt. Ezért sokan a sátán erőinek fognak majd hinni,és folytatni fogják bűnös életüket.
    Ezért Isten a nagy figyelmeztetés után még egy nagy csodajelet is adni fog az emberiségnek, amelyre már nem lehet majd semmilyen tudományos magyarázattal szolgálni. Ez a csoda (többek között) Garabandálban lesz látható a nagy figyelmeztetéstől számított tizenkét hónapon belül.
    Ha az emberiség ezután sem fordul vissza Istenhez, akkor következik az ítélet...



    blogol.hu

    design: DuDe 2006

    Kellemes időtöltést kívánunk! www.andre.hu, www.andrelowoa.tk, www.andreoffice.tk, www.ezandre.tk, www.myandre.tk, andre.5mp.eu, andre.c8.hu, andre.eoldal.hu, andre.freebase.hu, andre.glap.hu, andre.hupont.hu, andre.lapok.hu, andre.mindenkilapja.hu, nkrisztina.mindenkilapja.hu, andre.naplom.info, andre.sokoldal.hu, andre.szabadszo.hu, andrehu.tar.hu,